home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Élve vagy halva (2.)
Gyurkovics Virág
2014.12.17.
LXIX. évf. 51. szám
Élve vagy halva (2.)

Kimagasló produkciók, csordultig telt nézősorok és szinte minden előadás után vastaps jellemezte az idei Desiré Central Station nemzetközi regionális kortárs színházi fesztivált. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház november 29-e és december 5-e között sorrendben hatodik alkalommal megtartott rendezvénysorozata a Dead or Alive (Élve vagy halva) alcímet viselte.


Fotó: Mészáros Csaba

Három előadással érkezett a budapesti Szkéné Színház, mely a független színtársulatok befogadó intézményeként jelentős alternatív színházi központtá lett az elmúlt években. A Vádli Alkalmi Színházi Társulás — FÜGE Paul Foster I. Erzsébet című darabjával érkezett a fesztiválra. A Szikszai Rémusz rendezésében bemutatott előadás a modern kori Anglia megteremtőjének — és egyúttal történelmének egyik legellentmondásosabb alakjának — állít emléket. A drámaíró a színház a színházban technikáját alkalmazta, így az előadás duplán mutat rá a korra, melyben játszódik, egyrészt az előadásban levő előadáson, másrészt az előadásban játszó társulat sorsán keresztül. Míg az egyik pillanatban nevetünk a finom irónián, az önmagukban is beszédes kosztümökön, a zenés, táncos elemekkel tarkított, ízig-vérig szórakoztató darabon, addig a másik pillanatban a derűt felváltja a rideg valóság. A hatalom vezényszavára haptákba kényszerülő társulatot nézve óhatatlanul is a mai magyar alternatív színházak hányatott sorsát látjuk a szemünk előtt. Végül a múzsáknak, a művészet ihletőinek sem marad más lehetőségük, mint visszavonulni, elnémulni, és várni egy új, számukra is jobb (élhetőbb?) korszak kezdetét.


Fotó: Dusa Gábor

Ugyancsak a Szkéné produkciója volt a Forte Társulat által előadott, Horváth Csaba rendezésében és koreografálásával készített A nagy füzet című Agota Kristof-darab. A történet arról szól, miként veszi fel a harcot egy kegyetlen, álnok és hazug világgal szemben egy ikerpár, mely nem akar többé sem testi, sem lelki fájdalmat, szenvedést érezni. A két gyerek inkább önmagát kínozza, csak hogy elfásultságában ne érje több bántalom. A darab zsenialitása, hogy szinte minden díszletet, kelléket tésztával és zöldségekkel krumplival, tökkel, póréhagymával, lila káposztával helyettesítettek, az pedig már a szereplők géniusza, hogy az elsőtől az utolsó képig/szóig/hangig hiteles volt az előadás. Valamilyen megmagyarázhatatlan módon amire csakis a művészet képes , miközben a történetben éppen az elidegenítés érzékeltetése volt a cél, a befogadóban mégis egyre erősebbre fonódhatott az empátia, a szeretet, a kötődés érzése. A december 2-ai produkciókkal csavaros, elgondolkodtató, morálisan is felemelő előadások élményével gazdagodhattak a Desiré nézői.


Fotó: Vlatko Csocsorovszki

Elsősorban Macedónia aktuális szociális, közéleti és kulturális helyzetére reflektál a bitolai Narodenteatar Bitola színház által, Urbán András rendezésében színpadra állított produkció, a Hamletgép, mely Heiner Müller drámája, valamint a dramaturg és a színészek szerzői szövegei nyomán készült. A darabban a shakespeare-i hősök (Hamlet, Ophelia) kilépnek szerepükből, és a rendező elgondolása szerint, illetve az improvizációs munkafolyamat eredményeként új szituációkban új értelmet adnak karakterüknek. A közismert élettörténetek új megvilágításba való helyezése akár egészen más olvasatot is adhat a mindenkori hősök és antihősök helyzetéről, ez azonban mindenképpen egy nyitottabb szemléletmódot kíván.


Fotó: Mészáros Csaba

A Szkéné Színház produkciója volt Pintér Béla és Társulata Titkaink című előadása is. A darab, ahogyan azt a — Szabadkán visszatérő vendégnek számító — rendezőtől már megszokhattuk, sajátos humorral, (ön)iróniával, keserédes, fanyar módon reflektál arra a világra, amelyben létrejött. Ebben az esetben a hetvenes évekig nyúl vissza a cselekmény. Bemutatja az akkori fiatalság alternatív, önszerveződő életét, kultúráját; azt, hogy miként próbál(na) felülemelkedni a magyar ifjúság a rendszerben való gondolkodáson, történjen az a táncházmozgalmon vagy a radikálisabb, szamizdatnyomtatáson, terjesztésen keresztül; egyszersmind azt is, hogy hogyan hiúsít meg a hatalom — eszközeiben sem válogatva — minden számára veszélyesnek vélt próbálkozást. Úgy is mondhatnánk, a Titkaink című darab főszerepében emberi sorsokat, családi drámákat, tragédiákat láthatunk, a rendező szerepében pedig — ahogyan oly sokszor és azóta is — a hatalom tetszeleg. Izgalmas kísérlet ez arra, hogy a magyar társadalom tiszta vizet öntsön a pohárba.


Fotó: Hichem Dahes

Különleges testnyelvet használt a brüsszeli Compagnie Thor a Koktélok – kortárs kabaré című előadásban, melynek koreográfusa Thierry Smits volt. A tánc- és színművészek sajátosan interpretált momentumokat ragadtak meg, olyanokat, amelyek körül az életünk forog. Ilyenek például a találkozások, a művészetek és a szerelmek, az előadás egyszersmind sajátosan emeli fel a hangját az abortusz, a globális felmelegedés és az elanyagiasodó világ egyre szélesedő társadalmi gondja ellen is. Ahogyan a koktélok között, úgy ezek között a jelenetek között is volt édesebb, keserűbb, különleges, szokatlan és egészen meglepő. Az azonban biztos, hogy nem fukarkodtak a fűszerezéssel, melynek legfőbb összetevője az irónia a kor iránt, melyben élünk. De ettől vált igazán fogyaszthatóvá, a közönség kétségkívül a hatása alá került, és valószínűleg még sokáig mosolygott, vagy talán hangosan fel is nevetett a fel-felvillanó színpadi képek hatására.


Fotó: Molnár Edvárd

Az idei fesztivált a zágrábi Montažstroj társulata Borut Šeparović Hol a forradalom, barmok? című produkciójával zárta. A darab a szerzői jogok megsértése miatt betiltott MČŽPC című előadás szerkesztett felvételéről szóló produkció. A betiltott darabot egy előadói csoport, a Kis Emberek Kara alkotta, vagyis olyan emberek — öregek, leszbikusok, munkások, szerbek, nők, feketék —, akik a horvát társadalomban jogfosztottá váltak, és a darabban énekkel tiltakoztak az őket ért igazságtalanság és az elharapózó fasizmus ellen. A csoport alkotásairól általában elmondható, hogy az etikai szempontok megelőzik az esztétikai aspektust, így ebben az esetben is kíméletlenül őszinte az a kép, amelyet a rendező a valóságról fest. A reflexióként készült végeredmény pedig egy dinamikus, vérforraló előadás, mely a cenzúra által megcsonkított kontextus és a kontextussá vált öncenzúra közötti feszültség állapotában jött létre. És noha a rendező mindig azt a társadalmi közeget mutatja be, amelyben maga az előadás létrejött, annak mondandóját a közönség Szabadkán is határozottan értékelte.

Mindamellett, hogy persze mindig szeretjük a Desiré Fesztivált, most valahogy különösen jót tett a városnak ez a november végi, december eleji színházi megmozdulás. Jó volt látni, hogy milyen az, amikor a francia vagy a brüsszeli társulatnak valóban nincs más gondja, csak az általuk készített produkció esztétikai érteke, amikor nem fertőzi aggodalom, félelem, szorongás a művészi munkát. De kellett ez a szemle ahhoz is, hogy jobban megértsük a független magyar színházak/társulatok helyzetét, ahogyan kellettek a macedón és a horvát előadások is ahhoz, hogy felrázzanak bennünket, a gondolkodásunkat. A színház világa minderre lehetőséget ad. A színpadon, ha kellő alázattal állnak hozzá, valamennyiszer megszületik a csoda, mi pedig — a fesztivál révén — részesei lehetünk ennek a csodának. Köszönjük, Desiré! 

Olvassa el Gyurkovics Virág visszapillantásának első részét is!

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..