Élve vagy halva — Véget ért a hatodik Desiré fesztivál (1.)

Élve vagy halva — Véget ért a hatodik Desiré fesztivál (1.)

Kimagasló produkciók, csordultig teli nézősorok és szinte minden előadás után vastaps kísérte az idei Desiré Central Station nemzetközi regionális kortárs színházi fesztivált. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház november 29-e és december 5-e között sorrendben hatodik alkalommal megtartott rendezvénysorozata a Dead or Alive (Élve vagy halva) alcímet viselte.

A repertoár a szűkebb és tágabb régió legizgalmasabb színházi produkcióit tartalmazta. Az előadások — szavakkal vagy azok nélkül — szinte minden létező érzelmet előcsalogattak a közönségből, így valóban komplex színházi élménnyel gazdagodhattak mindazok, akik jegyet/bérletet váltottak az idei fesztiválra.

A Desiré a francia Le Monfort Théâtre társulat produkciójával kezdődött, a Stéphane Ricordel és Olivier Meyrou alkotásában készült Akrobaták című darabbal.


Fotó: Olivier Meyrou

A kétszereplős alakítás előadóművészei évekkel ezelőtt a francia cirkuszi akadémián ismerkedtek meg egymással. Produkciójuk főhajtás Fabrice Champion légtornász barátjuk előtt, aki egy balul sikerült akrobataprodukció következtében deréktól lefelé megbénult. Champion számára egy speciális fizikoterápiás kezelés és egy váratlan találkozás az — akkor még — artistanövendékekkel új lehetőségeket nyitott meg a cirkuszművészetben. A találkozásról akkoriban dokumentumfilm készült, mely részben a sérült légtornász belső harcáról, részben az artistanövendékek szellemi, érzelmi átváltozásáról, felnőtté válásáról szólt. Champion nem sokkal a film befejezése után meghalt. A színházi produkció valójában egy munkatárs és barát elvesztésének a feldolgozása. A darabot szombaton és vasárnap is telt ház, ámulat és vastaps fogadta. Izgalmas volt már maga a játéktér is, melyet a Jadran Színpad deszkái, a mintegy két és fél méter magasan húzódó felület és a kettőt összekötő, a közönség irányába lejtő fal hármasa alkotott. Ezt a teret játszotta be a két akrobata, a közönség pedig vizuális trükk segítségével figyelhette, miként olvadhat egybe az ember akár a természettel is, ha mozgása nem ismer korlátokat. És miközben a gravitáció szabályait semmibe vevő duó az egyik dimenzióban bátorságról és bizalomról „vall”, addig a másikban egy megható történet húzódik végig emberbaráti szeretetről, gyászról és továbblépésről. Felemelő produkció volt, melyért már az első napokban megérte részt venni a fesztiválon.


Fotó: KNI

A zsigerekig hatolt a Hodworks két mozgásszínházi előadása is, mely koreográfusa Hód Adrienn volt. Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom, mit adott a Pirkad című előadás, azt mondanám: mindent, amit tudni akartál a testről, de nem merted megkérdezni. A test tánc közben, a test kommunikáció közben, a test szeretkezés közben. Persze ez utóbbi csak a belső szemünk előtt vált láthatóvá, miként a másik testétől származó ingerre érkezik válasz, a test nyelvén megfogalmazva, a közeledés és a távolodás dinamikus lüktetésével. Mindez anyaszült meztelenül, szabadon, anélkül, hogy bármilyen ruhanemű fedné, szorítaná a testet, a mozgás játékát, a női domborulatokat vagy épp a férfi erőtől duzzadó izomzatát. Hihetetlen erősségű az a pozitív energia, amely két ember összhangjából, a kölcsönös figyelem és érzékenység feszültség utáni pillanataiban felszabadul. Mintha valahol a színpad sarkában kinyitottak volna egy szerelemszelencét, melynek esszenciája az egész teret körbelengte — magával ragadó érzés volt.


Fotó: Domolky Dániel

A halandóság feltételei című produkcióban az intimitást felváltotta a groteszk. A szavak nélküli kommunikáció, a hangok, a gesztusok, az érintések és a mozdulatok adok-kapok játéka ez, mely szembeszegülve az elidegenedéssel teret enged a feszengés, a gátlások nélküli szabad asszociációnak mind a cselekvő, mind a szemlélő számára.


Fotó: Czitrovszky Balázs

A budapesti Maladype Színháztól ugyancsak két előadást láthatott a közönség. A magyar, szlovén, horvát koprodukcióban készült Roberto Zucco (Bernard-Marie Koltés) című darabot Ivica Buljan rendezte. Az előadás a hírhedt olasz sorozatgyilkos, Roberto Zucco kalandos életéről szól, aki miután megszökött a börtönből, három országon át menekült, epekedő, szerelmes nőket és hullákat hagyva maga mögött. A három nyelven — magyarul, angolul és olaszul — beszélő koprodukcióban legalább annyira ellentmondásos volt a színészek játéka, mint a dráma központi alakjának személyisége.


Fotó: Czitrovszky Balázs

Az ellenállhatatlan férfi archetípusát döntögeti a Zsótér Sándor által színpadra állított Moliére Don Juanja (Bertolt Brecht) című előadás. Don Juan nevét kimondva ugyanis mindenki előtt megjelenik egy viszonylag határozott, csábító alak, aki megjelenése, előkelősége vagy éppen arcátlansága és a bűn izgalma által válik lehengerlővé. A brechti szöveg azonban nem elégszik meg Don Juan érdekes karakterének felvetésével, hanem továbbmegy, és arra keresi a választ, hogy egyáltalán miért teremtünk magunknak Don Juanokat.


Fotó: Fábián Péter

A fesztivál egyik legprovokatívabb előadása kétség kívül a rijekai HKD teatar Nemzetközi Stúdiószínházi Fesztivál Aleksandra Zec című darabja volt Oliver Frljić rendezésében. Az előadás a szerb—horvát háború értelmetlen gyermekáldozatainak állít emléket egy tizenkét éves kislány, Aleksandra Zec történetén keresztül. A zágrábi lányt és édesanyját a Horvát Köztársaság Belügyminisztériumának öt tartalékosa ölte meg azért, mert tanúi voltak a családfő meggyilkolásának. Az eseményeket az egykori jegyzőkönyvek alapján rekonstruálták, miközben óhatatlanul felvetődnek a kérdések, melyek magyarázatot követelnek az értelmetlen háborúra, a gyilkosok felelősségre vonásának elmulasztására, a halál és az életben maradás nagy kérdéseire. Feszültség, félelem, rettegés, szorongás, düh, együttérzés mind előtör a befogadóban. Nyomasztó történet ez, melyben a háborús bűnösök gyávasága és egy tizenkét éves kislány bátorsága, lélekjelenléte áll szemben egymással. A horvát előadás mégis emberien, az elhunytak méltóságát tiszteletben tartva közelíti meg a tragédiát. Az eseményekkel nem visszaélve nem ítélkezik, csak kérdéseket tesz fel, s ezáltal új perspektívába helyezett meglátásokat mutat. Az előadás megkísérli feltárni, hogy a társadalom több mint húsz évvel az események után mennyire képes szembenézni a múltjával, és vállalni a felelősséget a tetteiért. Megkísérli elérni, hogy előbb tükörbe, majd végre előre is tudjunk tekinteni.

Izgalmas témák, egyedi színházi nyelvek és végtelen színészi eszköztár összhangja fogadta tehát a szabadkai közönséget. A Desiré fesztivál második feléről jövő heti számunkban olvashatnak.

Olvassa el Gyurkovics Virág visszapillantásának második részét is!

Címkék: élvevagyhalva
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Élve vagy halva — Véget ért a hatodik Desiré fesztivál (1.)
Múzsaidéző
  • GYURKOVICS Virág
  • 2014.12.17.
  • LXIX. évfolyam 51. szám
Facebook

Támogatóink