Egy nem túl közkedvelt tantárgy népszerű tanára

Egy nem túl közkedvelt tantárgy népszerű tanára

Szórád Endre, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium vegytan szakos tanára az elmúlt hónapokban három rangos elismerésben részesült.

Májusban Az év tanára díjat vette át Budapesten, júniusban kiemelkedő oktató-nevelő munkáját és a pedagógusi élethivatás melletti elkötelezettségét Eötvös József-díjjal jutalmazták, majd szeptemberben a városnapi díszülésen Pro Urbe plakettet kapott.

* Korábban mindig a diákjai sikeréről beszélt a sajtónak. Milyen érzés, hogy most ön került a figyelem középpontjába?

— A kettő elválaszthatatlan egymástól. A díjak előzménye, hogy mi, tanárok dolgozunk a diákjainkkal, különféle versenyekre készítjük fel őket abban a reményben, hogy kiváló eredményt mutatnak fel. Ha ezt folyamatosan sikerül elérni, akkor egy idő után felfigyelnek a tanárra is. Én elsősorban ennek tulajdonítom az elismeréseket, melyeket kaptam.

* Húsz évig nem a tanügyben dolgozott. Miért cserélte fel a vegyészmérnöki pályáját a pedagógusi munkára?

— Igazából már általános iskolás koromban tanár szerettem volna lenni, de amikor gimnáziumba kerültem, az iparban nagy volt a kereslet a vegyészmérnökök iránt. A szüleim tanácsára elfogadtam az ösztöndíjat, és valójában az egyetem befejezése után azonnal munkába állhattam. A tanügytől azonban sohasem szakadtam el. Amikor az iparban dolgoztam Magyarkanizsán, az akkori Kálmán Ilona Középiskolában különféle szaktantárgyakat oktattam a keramikusoknak. Nekünk egyébként nagyon jó kémiatanárunk volt, csodálatosan adta elő a tantárgyat, az órán tanultunk meg mindent. Mindig úgy éreztem, azt a sok tudást és tapasztalatot, amelyet mi kaptunk, nekem is tovább kellene adnom. 2005-ben előbb egy általános iskolában kezdtem kémiát és fizikát tanítani, majd 2007-ben kerültem a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumba. Mivel nem volt tanári képesítésem, úgy gondoltam, ha egy kicsit korosabb vagyok is, nem szégyen újra egyetemistának lenni. Előbb letettem a különbözeti vizsgákat a technológiai és a természettudományi kar között, majd az utóbbin beiratkoztam a mesterszakra is. Ha őszinte akarok lenni, akkor el kell ismernem, hogy a kémia nem tartozik sem a könnyű, sem a közkedvelt tantárgyak közé. Ha a diákot rossz módszerrel vezetik be ennek a tudományágnak az oktatásába, akkor akár egy életre megutálhatja. Én azt szoktam mondani, hogy senkiből nem akarok „erőszakkal” vegyészt nevelni, de azt megígérhetem, hogy azokkal, akik nem kedvelik a kémiát, nem utáltatom meg még jobban. Szeretek arról is beszélni, hogy a kémiát nemcsak a természettudományokban lehet megtalálni, hanem a képzőművészetben, a zenében, sőt, az irodalomban is. Természetesen a különféle versenyeken azokkal a tanulókkal tudok eredményeket elérni, akik nagy barátságban vannak ezzel a tudománnyal.

* Ön nemcsak tanítja a vegytant, hanem igyekszik népszerűsíteni is, hiszen gyakran látjuk a különféle rendezvények előadójaként.

— A tudományokat — és itt nem csak a kémiára gondolok — már kicsiny korban el kell kezdeni népszerűsíteni, és én ezt az életcélomnak tartom a magam szakterületén. Például az óbecsei Than Emlékházban már két alkalommal foglalkoztam óvodásokkal, ami számomra is nagy kihívás és rendkívüli élmény volt. Az egyik közösségi oldalon Ez is kémia címmel írok egy rövid cikkekből álló, fotókkal illusztrált sorozatot.

* Talán azt is mondhatnánk, hogy a kémiatanárnak könnyű dolga van, hiszen egy érdekes kísérlettel azokat a tanulókat is elkápráztathatja, akik közömbösek a tantárgy iránt.

— Valóban, a kísérlet a kémia sava-borsa, de nem szabad öncélúan művelni. Sokan ott tévednek, hogy meg akarják nyerni a diákokat, ezért a látványt helyezik előtérbe, és nem foglalkoznak azzal, ami ennél sokkal fontosabb: hogy a „mutatványnak” mi a célja, milyen következtetéseket lehet levonni belőle. A gyerekek most már a világhálón is sok kísérletet megnézhetnek, de az internet sohasem adja vissza nekik azt az élményt, amikor ők veszik a kezükbe az eszközöket, illetve végzik el a feladatot.

* Talán felesleges is megkérdeznem, hogy fontosnak tartja-e tehetséggondozást, hiszen a zentai Bolyai tanára.

— Természetesen nagyon fontosnak tartom, mert mindenki tehetséges valamiben, csak meg kell találni, hogy miben. A diákok között vannak olyanok, akik nagyon jók a versenyfeladatok megoldásában, mások inkább a kutatómunkában jeleskednek. Fel kell deríteni, ki mire alkalmas, és utána személyre szabottan foglalkozni vele. Minden tehetségnek van gyenge oldala, melyet erősíteni kell. Drasztikus példa, amikor annyira lámpalázas a diák, hogy nem tud kiállni a közönség elé, ám ezt is le lehet győzni. Vagy ha valakinek jók az ötletei, de gond van az íráskészségével, akkor annak a fejlesztésén kell dolgozni.

* A tanárokat sokan irigylik a hosszú nyári szünidő és a kötött munkaidő miatt, pedig egyetlen pedagógusnak sem fejeződik be azzal a munkaideje, hogy megtartja a napi hatodik-hetedik tanórát.

— Mi nemcsak a katedrán vagyunk tanárok, hanem a nap huszonnégy órájában, hiszen az sem mindegy, hogy az iskolán kívül hogyan viselkedünk, milyen példát mutatunk. Egyébként az iskolai órák mögött is nagyon sok háttérmunka van. A nyári szabadságunk alatt általában továbbképzésekre járunk, mert a kémia alapjai örökösek ugyan, de a módszertan állandóan változik. Ezenkívül itt, a Bolyaiban a téli és a nyári szünidőben is vannak táborok, melyeket szintén szívesen vállalunk. 

* Lassan egy hónapja már, hogy ismét elkezdődött a tanítás. Milyen tanév vár a tanár úrra?

— Osztályfőnökként májusban ballagtattam el az iskola tizenegyedik generációját, és azonnal vállaltam a következőt, tehát most ismét „kis” diákjaim vannak, elsősök. Már megalakítottuk a szakkört, készülünk az első versenyre, a Tantárgyhálóra. Régebben a szeptember és az október, sőt, néha még a november is nyugisabb hónap volt, viszont az utóbbi években annyi verseny van, hogy ezekre már szeptemberben el kell kezdenünk készülni. A mély vízbe az elsősöket is bedobjuk, habár ők csak azzal a tudással érkeznek, amelyet az általános iskolában szereztek, tehát vagy van mire építkeznünk, vagy nincs. Előbb a könnyebb versenyekre visszük őket, majd a fajsúlyosabb megmérettetések következhetnek, de ahhoz be kell fejezniük legalább a második osztályt. A negyedikesek célzottan keresik a versenyeket, az elsősök azonban még mindent akarnak. Nem baj, ha több területen kipróbálják magukat, mert így tapasztalhatják meg, mi az, ami igazán érdekli őket.

* Eddig az iskoláról beszéltünk, de úgy tudom, önnek van egy elképzelése arról, hogy létre kellene hozni a zentai tudósok múzeumát.

— Igen, ez is a terveim között szerepel. Tavaly volt hetvenöt éve annak, hogy elhunyt Bugarszky István (1868—1941) zentai származású, híres vegyész, aki később Budapesten dolgozott, majd a Magyar Tudományos Akadémia is a levelező tagjává választotta. A szülőháza üresen áll Zentán. Ha sikerülne megvásárolni és felújítani, helyet kaphatna benne a Zentán született magyar tudósok múzeuma, ezenkívül előadásokat, rendezvényeket és kiállításokat is szervezhetnénk a helyszínen.


A nyitóképen Szórád Endre (Fotó: Gergely József)

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Pech az utolsó körben
Heti Interjúnk
Facebook

Támogatóink