Szabadkán született 1884. augusztus 12-én, Budapesten hunyt el, 1976. május 7-én - Még be sem fejezte a tanulmányait, s már bemutatkozhatott a budapesti Operaházban Verdi Trubadúrjában Azucénát énekelte - Volt Maddalena a Rigolettóban, Urlika az Álarcosbálban, Bevoix Flóra a Traviatában, Eboli hercegnő a Don Carlosban, Amneris az Aidában, de fellépett a Wagner-művekben is (A bolygó hollandi, Walkür stb.) - Erkel Bánk bánjában együtt énekelhetett Palló Imrével - Gyakran hazalátogatott szülővárosába
Azt állítják sokan, hogy sehol másutt nem vagyunk oly egyedül, jószerivel saját énünkbe zárva, mint a zenei folyamat közben. Mondják azt is, hogy az Úristen már csak a muzsika hangján szól le hozzánk, és akkor tesszük jól, ha áhítattal hallgatjuk ezt az üzenetét is. Így van-e, nem tudom, de itt, ebben az átokverte sárfészekben, Szabadkán a múltban is - akárcsak ma - sokan, rengetegen voltak saját énükbe zárva, ugyanakkor többen átszellemülten figyeltek arra az üzenetre, a muzsikára, amely mély, megrendült hallgatást parancsol. Közéjük tartozhatott a szabadkai születésű Budanovits Mária is, akinek a nevét Pekár Tibor, a kiváló hegedűművészünk, zenepedagógusunk, a Szabadkai Filharmónia koncertmestere Szabadka zenei élete (1900-1918) című könyvében is említi a következő szövegkörnyezetben: ,,Végül álljon itt egy örömhír, amit 1912 júniusában közölt a Bácskai Napló, ám maga az újságíró sem sejthette, valójában mekkora jelentőségű az értesítés, miszerint Budapesten az operai tanfolyamra jelentkező tizenöt énekes közül két szabadkainak is sikerült a felvételi vizsga, a nevük: Milassin Mariska és Budanovits Mária'.
A könyv szerzője végezetül hozzáteszi: ,,Még sok dicsőséget fognak szerezni szülővárosuknak.' S valóban: mindketten - ahogyan mondani szokás - sokra vitték, dicsőséget szerezve nemcsak Szabadkának, hanem - különösképpen Budanovits Mária esetében - a budapesti Operaháznak is, ahol érzékletesen rajzolták ki művészi arculatát, ahol meg tudott felelni a szereptípusoknak, s nem kis mértékben az egyénisége révén képes volt jelentős, újszerű életigazságokat felragyogtató alakításokat nyújtani, visszaadni a szerepek eredeti szépségét és hitelét. Ő is felfedezhette Maddalénát a Rigolettóban, Urlikét az Álarcosbálban, Bevoix Flórát a Traviatában, Eboli hercegnőt a Don Carlosban, Amnerist az Aidában, de felléphetett nemcsak a Verdi-darabokban, hanem Wagner halhatatlan műveiben is, A bolygó hollandiban, a Walkürben, A nürnbergi mesterdalnokokban a Lohengrinben. Egy-egy alakítása a művészi eszközök teljében mutatta be az énekesnőt, és valószínűvé tette, hogy már nagyon fiatalon pályájának abba a szakaszába lépett, amelyet egy művész fénykorának szoktunk nevezni.
Budanovits Máriának a pályán való fejlődése a budapesti Operaházban nyújtott sok-sok alakításával teljesedett ki. Vajon mi és ki segítette az énekesnőt a csúcsra? Erre maga az énekesnő adott választ egy interjúban (Kalangya, 1943): ,,Azt, hogy idáig vittem, és bátorságom volt erre a pályára lépnem, kizárólag az én drága nevelőatyámnak, gyámomnak, istápolómnak, atyai legjobb barátomnak és tanácsadómnak, a még ma is friss erőben élő Brenner József dr. volt királyi főügyésznek köszönhetem. Ő tanított meg énekelni. Remek muzsikus, minden hangszeren ragyogóan játszik, értett hozzá, hogy már gyermekkoromban felébressze bennem a zene szeretetét, az ízlést, a helyes érzéket a jó s a rossz zene iránt, azt a természetes könnyedséget, hogy otthon érezzem magam a zene birodalmában.'
Kalapis Zoltán Életrajzi kalauz című könyvéből azt is megtudtuk, hogy Budanovits Mária nagyon fiatalon, korán árván maradt, de a Brenner családnak köszönhetően mentesült a gyermekkori nagyobb traumák alól. Gondtalanul élhetett és tanulhatott. Még Kosztolányi Dezső és Csáth Géza is azon a véleményen volt, hogy védencük művészi teljesítményekre is képes, a várostól 600 korona ösztöndíjat kapott, hogy hangját Budapesten továbbképeztesse. A korabeli lapok hírt adtak arról, hogy a zeneakadémia növendéke 1910. január elsején a Szent Ferenc-templomban a nagymisén csodálatos műsorral kedveskedett a hallgatóságnak. A következő műveket énekelte akkor: Beethoven Isten dicsősége, Bach-Gounod Ave Maria, Händel Largo és Lányi Ad te levavi... c. szerzeményét. A siker óriási volt. A megjelenteknek különösképpen a Lányi-szerzemény tetszett. Az orgonaszólamot dr. Brenner József, a brácsaszólamot dr. Lányi Ernő játszotta. A recenzens Budanovits Mária hangját tömörnek, átütőnek, rendkívül hatásosnak tartotta. Ezt a rendkívül igényes műsort másnap megismételték a művészek.
Budanovits Mária nem akárkinél tanult. Anthes György, a drezdai operaház egykori hőstenorja - a New York-i opera szólistája is volt sokáig - vette a védőszárnyai alá, s munkájának meglett az eredménye, mert üdvöskéje már 1914-ben bemutatkozhatott a budapesti Operaházban, Azunénát énekelte Verdi híres művében, a Trubadúrban. 1918-ban felvették az Operaház rendes tagjai közé, ekkor már a tanulmányait is befejezte. Mezzoszoprán szerepekre szakosították, de altját is nagyra becsülték a szakemberek. Mindig akadt szerep a számára. Legemlékezetesebbet azokban a művekben nyújtott, amelyekben a szívét is kitárhatta a hallgatóság előtt. Erkel Ferenc Bánk bánjában együtt szerepelt a világhírű Palló Imrével. Budanovits Mária Gertrúdja független szellemű kreatív művészi teljesítmény volt.
Négy évtizeden át dalolt a dalszínházakban, mintegy harminc évig volt a budapesti Operaház tagja. Nyugdíjaztatása után énekpedagógiával is foglalkozott, tanítványai dicsérték szakmai felkészültségét. Minden szabadkai meghívásnak eleget tett, fellépett a ,,művészestélyek"-en, egyszer Ábráhám Pál társaságában (itt járt akkor Sándor Erzsi is). De aztán a háború Budanovits Máriát is elsodorta mellőlünk: Az Operaház örökös tagja, az Érdemes Művész megfeledkezett szülővárosáról...