Befejeződött a kilencedik kurzus

Befejeződött a kilencedik kurzus

A Pető András Kar háromhetes fejlesztő foglalkozásán húsz személy vett részt

A világhírű Pető-módszer a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának Kárpát-medencei szintre kiterjesztett programjaként érkezett hozzánk 2014 decemberében. Az elmúlt öt évben a szűrésekre egész Vajdaságból mintegy 200 személy jelentkezett, az intézmény konduktorai kilenc alkalommal tartottak háromhetes intenzív fejlesztő kurzust Zentán. A legutóbbi éppen ezen a héten fejeződött be.

A program a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával, a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében valósul meg. A szűréseket a szakemberek négy régióban, Nyugat- és Közép-Bácskában, Közép-Bánátban és a Tisza mentén végezték, a foglalkozásoknak minden esetben a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ, valamint a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium adott otthont.

— Öt év alatt számos idegrendszeri sérüléssel élő gyermeken, fiatalon és felnőttön segített a Pető András Kar orvosai és konduktorai által kifejlesztett speciális rehabilitációs módszer, mely a gyógyítás és a nevelés különleges ötvözete. A páciensek és a hozzátartozóik folyamatos javulásról, a betegek életminőségének jobbulásáról számolnak be. A szűrővizsgálatok és a kurzusok iránt továbbra is nagy az érdeklődés, az érintetteknek hatalmas segítség, hogy mindez ingyenes számukra, sőt, a szórványban élőknek szállást és ellátást is nyújtunk Zentán — hallottuk Jerasz Anikótól, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökétől.

— A kilencedik kurzusba bekapcsolt 20 személlyel két konduktor dolgozott. A páciensekkel az állapotuknak és a betegségüknek megfelelő csoportokban foglalkoztak. Az elmúlt három hét alatt Zentán és Zomborban voltak szűrések. A soron következő tizedik kurzus április 24-én kezdődik, a szűréseket pedig Csókán és Muzslyán is szeretnénk megszervezni — mondta Perpauer Attila, a Magyar Nemzeti Tanács tagja.

A programban nagy előrelépést hozhat a konduktorok képzésének beindítása Szabadkán, amiről már megkezdődtek az előzetes egyeztetések.


Herédi Krisztián felvételei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink