Major Gyöngyi, a szabadkai Műszaki Főiskola tanára, de emellett a Gábor Dénes Főiskola szabadkai konzultációs központjában és a dunaújvárosi főiskolán is tanít, valamint a Corvinus Egyetem INFIDENT és a Stratégiakutató Intézet metaelméleti kutatócsoportjában is tevékenykedik.
A topolyai születésű Major Gyöngyi az egyetemet Szabadkán, a Közgazdasági Karon végezte, a magisztrátusi fokozatot is itt szerezte meg, és a doktorit is ezen az egyetemen készíti. A budapesti Corvinus Egyetemen pedig egy Európa Tanulmányok Master-képzést fejezett be. Tanult a Közép-Európai Egyetemen, a CEU-n, közreműködött a Dél-Karolinai Egyetem és az ENSZ Egyetem fenntarthatóságra vonatkozó közös projektjében is.
* Mi a kutatási területed?
- Jelenleg a kvantumtoleranciára épülő új létezéselmélet megírására készülök. A teljes emberi történelem, ezáltal pedig a teljes emberi mítosz átírása érdekel leginkább, ami az emberi önértelmezés más, remélhetőleg reálisabb alapokra helyezésével elvben megnyithatja a kaput egy valóban új - vagy éppenséggel nagyon régi paradigma előtt. Jóllehet léteznek és mindig is léteztek olyan paradigmák, melyek a valóság leírását, a világ modellezését összehasonlíthatatlanul magasabb szinten tették lehetővé, mint a mai ,,uralkodó” paradigma. A mechanikai gondolkodásmód lencselátású távlata a ráció horizontjába szűkítve az embert, rideg és életképtelen közegbe juttatott bennünket, amire ma azt mondjuk, hogy fenntarthatatlanság. Ám éppen a mai domináns paradigma önabszolutizálásának súlyos tényét teszi nyilvánvalóvá és leplezi le azt, hogy ebből a csapdából képtelen kikerülni, hisz azt sem vállalja, hogy csapdában van, sőt, mesterséges motívumrendszere abban teszi érdekeltté, hogy helyzetét ne csapdának, hanem az emberi kiteljesedés egyedüli útjának lássa. A világ törvénye ellenében kreált virtuális dráma az elme eltévelyedettségét sejteti. Azt, hogy az önkényes elgondolásnak nem sok köze van a létezőhöz.
* Mi a metaelmélet?
- A Stratégiakutató Intézet metaelméleti kutatócsoportjában dolgozom. A metaelmélet egy új világot, új valóságot, új tudatot - új metavalóságot, metatudatot - új embert, új gondolkodást érzékel és láttat szükségképpen összetett absztrakciós és integrációs szinten. Az elméletépítés minden nehézsége ellenére a metaelmélet több mozzanatot jelent: új érzékenységet, új megismerést, új logikát, új szellemi kontrollt, új gondolati rendszert, avagy új valóságot, tudatot. A metaelmélet lényegében az összes eddigi lényeges tudományos, pre-tudományos és poszttudományos alapelmélet, a hagyományos és jelenlegi elméletek fölötti egyesített, és az egyesítés folytán létrejött legmagasabb szintű szupraelmélet. Az elméletek közös és teljes rendszerének hipotézise. A metaelmélet a sokdimenziós szellemi valóság paradigmájaként talán segíthet abban, hogy az emberi civilizáció értékalapja újrateremtődjön, elmélethorizontja kitáguljon, a fantázia újra szabaddá váljon, a magasabb tudatok elérhetők legyenek. Többre aligha vállalkozhat.
* Válságban vannak-e a tudományok?
- A tudományok elértek a saját maguk által definiált kompetenciájuk határáig, s valami egészen más látásmód - paradigmaváltás szükségességét emlegetik.
* Mi lenne a megoldás?
- Mindenekelőtt az elméleti fizika eredményeinek továbbgondolása, egy átfogó, új fizikaelmélet, új biológia- vagy genetikaelmélet, s mindezeket egyesítő új kozmológia-felfogás szükséges, ami egy egységes természet- és társadalomelmélet felé közelít bennünket. Létjogosultsága azonban éppen abban van, ha a tudományt, a technikát, a művészeteket marginalizálni tudja, azaz kultikus jellegüket megszüntetve, funkcionalitásukban átértelmezve egy új tudat-központú (meta)elméletté válik.
* Filozófiai hitvallásod?
- Engem az általánosan és nyilvánosan érvényesített szemléletet igazoló elméletekkel szemben sokkal inkább érdekel minden olyan motívum, ami a szemléleti korlátokat láthatóvá teszi és tudatosítja, s a mai elmének esélyt ad bezártságként megélni azt, amit ma félelmében szabadságnak hisz. Mindazonáltal ugyanis, hogy az elme mozgása szenvedélyesebbé válik, mint bármikor valaha, ez a mozgás az önműködés fenntartásához kötődik. Alacsonyrendű, mert nem az abszolút minőséget, a személy magasabb minőségbe történő átlényegülését inspirálja. Vagyis az általános fejlődés eszméjét éppen, hogy nem tartalmazza. Márpedig örök kategóriákon belül egyetlen fejlődés értelmezhető, ami esetleges és individuális. Ugyanakkor, ha a mostani nyilvános és általános szemléletből kivonjuk a fejlődés-eszmét, teljessé válik benne a zűrzavar. Láthatóan elvész a teljes értékképzési bázis, s látható lesz, hogy egyedül az élet ösztönös fenntartási kényszere a mozgatórugó. Pillanatok alatt kiderül, hogy egyedül a fejlődés-eszme spontán, animális szintű vallása kölcsönzi a mai társadalmaknak azt a nyugodt, magabiztos szemléletet, melyben kétely nélkül, természetesként fogadja el a világot olyannak, amilyennek tudatának tükrében megismerte, a reggeli kávéivás szokásával, a televízióval, a demokráciával, a munka áruba bocsátásával, a tartósított ételekkel. Pedig, ha kivonjuk a fejlődés eszméjét a szemléletből, akkor mindezek léte nem törvényszerű, nem természetes és máris semmi garancia nem létezik arra, hogy mindezek a ,,természetes tényezők”, amelyek körülvesznek bennünket, valójában egy pozitív folyamat eredményének tekinthetők. És ha mindezt képesek vagyunk teljes komolyságában felfogni, akkor talán észrevesszük, hogy micsoda indokolatlanul abszolutizált szemléletben élünk, micsoda önkényességgel tüntetünk ki irányokat az űrben, s mennyire más is lehetne a világ, a társadalom, az értékrend, ha a mozgást más  az önazonosság időtlen dimenziójában értelmeznénk.
* Milyen a vajdasági tudományos élet?
- A hazai tudományos elit az új globális-lokális világhelyzetben igen tanácstalan. A kutatás-fejlesztésben, a magasszintű-tudásteremtésben, a széleskörű innovációban óriási a lemaradásunk. Egyelőre nem jön létre egységes új kibertér, amely nem hierarchikus, ugyanakkor széles skálájú kommunikációt folytatva tudatosan egyesíti és alkalmazza a világ tudásait. Társadalmunknak és közösségünknek mindenekelőtt az új létezést szisztematikusan kutató, konstruktív (társadalom)tudományra van szüksége, amely segítheti a planetáris alapokra épülő, már részben virtuális, inkább a nem-lineáris felé haladó, multidimenziós és diszciplinákon áthatoló kultúra kiaalakítását.
* Mi lenne a megoldás?
- A világ arca, amelyiket ma mutatja nekünk, csak egyetlen a sok közül, és éppen olyan, amilyent magunknak vizionálni képesek vagyunk. Én még bízom abban, hogy az individuális létezés szervesen visszakapcsolódhat a nagy egész működésébe, hogy saját fájdalmában és boldogságában együtt lélegezhet vele. Hogy harmonikus működésében ismét életként értelmeződhet. Bízom a szellemi erőtér átalakíthatóságában. Az emlékezetből és a történelméből kiveszett ugyan a születés és az élet, a virágzás és a fény tisztelete, szeretete. De miért is ne próbálnánk meg önmagunkon felülemelkedve meglátni, miként nyit például a madarak csicsergése új tereket életünknek.