Az ember komédiája

Az ember komédiája

Beszélgetés a KDSZ legújabb produkciójának alkotóival

Sziveri János költészetével foglalkozik legújabb, most készülő produkciójában a Kosztolányi Dezső Színház (KDSZ) társulata. Az előadás címe Az ember komédiája, rendező-koreográfusa Táborosi Margaréta.

A csapat több segédanyagot, hang- és videofelvételeket, írott forrásokat is felhasznált a felkészüléshez, a szerző megismeréséhez. Ezenkívül részt vett a Sziveri János emlékére szervezett Múlt, Alakít, Ás című konferencián Szegeden, és a költő kortársaival is beszélgetett.

Az előadásban a KDSZ társulatának tagjai: Béres Márta, Mészáros Gábor, Mikes Imre Elek és Pletl Zoltán, valamint két művészvendég, Crnkovity Gabriella (Újvidék) és Kiss Anikó (Magyarkanizsa—Budapet) szerepel. Anikó, aki Margaréta évfolyamtársa a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező-koreográfus szakán, nemcsak színészként vesz részt az alkotófolyamatban, hanem társainak az erőnléti felkészítése is az ő feladata. Az előadás dramaturgja Góli Kornélia. A díszlet és a jelmez Polgár Péter elgondolása alapján készült. Az előadás hangzásvilágát Bakos Árpád és a köré csoportosuló zenészek, Pálfi Ervin, Kucsera Géza és Miroslav Jovančić alakítják majd.

Az ember komédiája című előadás bemutatója április 27-én, a repríz pedig 29-én lesz látható. A rendezővel és a színészekkel többek között arról beszélgettünk, hogyan élik meg Sziveri személyiségét, és hogyan találták meg azt a nyelvet, amelyen keresztül a költő a színházi előadásban megszólal.

* Sikerült-e befogadnotok, magatokba szívnotok Sziveri költészetét a próbafolyamatok során?
Táborosi Margaréta: — Sziveri mint költő most már eléggé belénk ivódott, hiszen mindent elolvastunk tőle, amit meg tudtunk szerezni. A készülő előadáshoz azonban nemcsak a munkásságát vesszük alapul, hanem a személyiségét is. Úgy éreztem, ez fontos, mert a verseit is áthatja a természete, amely mind a mai napig nemcsak inspiráló, hanem provokáló is egyben. Kérdést helyez mindenki elé, ő ugyanis tényleg hajlíthatatlan, betörhetetlen volt. Egyfajta bánáti szikárság jellemzi, amely még gyerekkorában ivódott bele. Az egész generációjának a problémáját, a Symposiontól való eltávolításukat is a hátára vette, és ezt még tetőzte a betegsége, amelyben később szenvedett. Nem lehet tucatszám „fogyasztani” a verseit, közben meg kell állni, elgondolkodni, levegőt venni.

Béres Márta: — A próbafolyamat alatt a költő igazi személyiségének a megismerése tényleg nehéz feladatként telepedett ránk, át kellett szűrni őt magunkon, s azután már egy sokkal tisztább formában fog előjönni. De nagyon érdekes feladat ez számomra, hiszen újra lehet foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy mit jelent művésznek lenni, és miért csinálja ezt az ember. Ez Sziveri számára is egy örök kérdés volt.

Mikes Imre Elek: — Mindig kedveltem Sziveri munkáit, de most először foglalkoztunk behatóbban az életével is. A próbafolyamat alatt összegyűlt anyag segített abban, hogy közelebb kerüljünk a költő életviteléhez, s nem csupán a lényét tudtuk így magunkba szívni, hanem úgy érzem, ki-ki meg tudta találni Sziverit önmagában is.

Mészáros Gábor: — A mindenáron tenni akarása; a munkásságának és a személyiségének a kikezdhetetlensége szerintem ma is sok művészt kellene hogy megindítson. Hihetetlenül kemény és erős az ő lénye, ami a verseiből is kiviláglik, mindig kiállt az elhatározása mellett, nem engedett az igazából.

* Milyen módon közelítettétek meg azt a nyersséget, amely Sziverit jellemezte?
T. M.: — Sziveri költőként nyersen, keményen és sajátos szókészlettel fogalmaz, de nagyon szép képei vannak. Szinte mindegyik versében a konyhai erotika, a politika és a betegsége témái váltakoznak. Az előadásban mi is küszködtünk ennek a finomításával, az emészthetővé tételével. Pozitívan és nyitottan álltunk hozzá, elfogadtuk őt ilyennek.

M. I. E.: — Sziverit valóban a nyerssége jellemzi leginkább, ez az, ami egyik versének elolvasása után sem hagyja hidegen a befogadót. Költészete nem mindennapi, s így nem is lehet úgy hozzáállni, hogy az ne érintse meg az embert. Remélem, az előadásban is sikerül megragadnunk olyan képeket, érzéseket, amelyek híven tükrözik majd a költő hangulatát, világát, és közelebb viszik őt a nézőhöz.

B. M.: — Azokkal az emberekkel szemben, akik megpróbálnak valamilyen viselkedési formákat fölvenni — „köszönöm, tessék, elnézést” —, ő valahogy nem szeretne „viselkedni”. Önmagában az, hogy valaki nyers, még nem előny. De nála ez a nyersség egy nagyon erős igazmondással, valamint azzal párosult, hogy „nem akarok úgy viselkedni, ahogyan elvárjátok tőlem” —, és ez egy ellenállhatatlan légkört adott neki. Ő az a pimasz ember, akire mégsem tudunk nem figyelni, nem tudjuk nem észrevenni azt, hogy igaza van.

* Mindenkinek van egy saját Sziveri-képe. Milyen Sziveri-képet lát majd a közönség az előadáson?
M. G.: — Amellett, hogy Sziveri sorsa is nyomon követhető lesz a jeleneteken keresztül, előjönnek majd azok a dolgok is, amelyekről ez az előadás közvetve akar beszélni egy kicsit. A mi Sziveri-képünk egyénenként, a verseit olvasva alakult ki, és van egy közös képünk, amelyet a próbákon az improvizációk során összeraktunk. Ezzel egyúttal kialakult a külön rálátásunk is a költészetére.

B. M. — Egyértelműen Margaréta a játékmester. Amit létrehozunk, az valahol az ő színpadi álma, de individuálisan is mindnyájunkban megszületett egy-egy Sziveri-kép. Ennek azonban nem szabad ütköznie az előadáson belül, attól pedig csak gazdagabb lesz az előadás, hogy fönt, a színpadon mindenkinek egy kicsit más a költőről kialakult képe.

T. M.: — Sziveri olyan művészsorsot élt, amilyent sokan talán nem mertek megélni. Egyértelmű, hogy tehetséges volt, de jött a kerékbetörés, aztán a betegsége és a tragikus vég. Persze, az egész lénye hozzájárul ahhoz a mítoszhoz, amely körbelengi őt. Nem költői estet csinálunk, és nem is egy író életútját mutatjuk be, hanem mi is kísérletezünk. Anikóval eleve egy kísérleti szakon tanulnunk, amelyen összevonják a rendezést és a koreografálást, vagyis a testtel való kifejezést. Kísérleti a szak és kísérleti az anyag is, de Sziveri maga is megfoghatatlan, ezért van ez a sok kérdőjel, óvatos puhatolózás. Sziveri a rendezői sablonok újragondolását váltotta ki belőlem.

* Erős mozgásalapú produkciót képzeltetek el. Miként lesz jelen a mozgás az előadásban?
T. M.: — A mozgás a történetmesélést segíti. Azokat a történéseket, mozzanatokat, amelyeken Sziveri az életében végigment, mi képekben fogalmaztuk meg. Én egyébként is fontosnak tartom, hogy egy színésznek legyen testtudata. Szerencsére erre a Kosztolányi Dezső Színházban van tér, lehetőség és hajlandóság is. Az edzéseket Anikó tartotta, és ez nagy segítség volt. Két hónap alatt jó kondícióba kerültek a színészek.

Kiss Anikó: — Két hónap állt rendelkezésemre, hogy felépítsem ezt a fizikai erőnlétet, elég hosszú időszak ez ahhoz, hogy ha rendszeresen végezzük a nyújtásokat és a kondicionáló gyakorlatokat, akkor tényleg el lehessen érni általa valamit. Egészen más az, amikor egy felnőtt testre hirtelen rázúdítasz valami újat, mint így, hogy van időd edzeni — így nem megy tönkre az ember, hanem mindennap érzi, hogy előrébb lépett. Persze ez a két hónap sem túl hosszú idő. Ebben a társulatban úgy alakult a helyzet, hogy mindenkinek nagyszerű a mozgáskészsége, és szeret mozogni. Nagyon megkönnyíti a munkát az, hogy mind örömmel mozgunk.

Pletl Zoltán: — Nekem olyan szerencsém volt az életben, hogy valahogy mindig a legjobb emberekkel tudtam együtt dolgozni. Az egykori híres jugoszláv színházi közeg legjobb rendezőinek, legjobb táncosainak lehettem a partnere, és nagyon sokat tanultam tőlük. Ez, amit most Margarétával csinálunk, nekem nagyon tetszik, és amit tőle kapok, azt megpróbálom ugyanúgy visszaadni neki. Lehet, hogy néha provokáljuk egymást, de csak azért, hogy valaki valakiből kihúzzon valamit, ez a dolgok természetes menete. Nagyon örülök annak, hogy táncolok. Meg az is hatalmas energiát ad, hogy együtt dolgozhatok a csapattal. Ők mind jó emberek, tehetségesek, dolgoznak, és tudjuk egymást inspirálni.

* Sziverinek erős identitástudata volt művészként és jugoszláviai/vajdasági magyarként is. Ezzel a témakörrel kapcsolatban változtak-e bennetek az érzések az ő hatására?
Crnkovity Gabriella: — Az biztos, hogy mindannyiunkat elgondolkodtatott a személyisége. Amikor elkezdtünk vele foglalkozni, és belegondoltunk abba, hogy ha én ilyen ember lennék, akkor mi történne, én miért nem tudom ezt így, de hát nem fordulhatunk ki saját magunkból. Amit csodálunk benne, az ugyanúgy nagyon taszító is tud lenni néha. Gyökeresen nem változtatott meg semmit, de a dolgokhoz való hozzáállása valóban nagyon sok kérdést felvetett, amitől lehet, hogy később megváltozik az életszemléletem.

B. M.: — Miután így átfogtuk az egész költészetét és életművét, én Sziverivel nem ezt a vajdasági létet kapcsoltam össze, hanem sokkal inkább az ember küzdelmét, amit gyakran szélmalomharcként él meg. Sokszor felmerül a kérdés, hogy kinek csinálni, miért csinálni, van-e jogom hozzá, és ő megerősítette bennem azt, hogy van értelme. Mert ha az ember valamit szívből csinál, és őszinteséggel áll hozzá, akkor marad utána egy olyan közeg, amelyből mások is tudnak táplálkozni. Ez fontos tapasztalat volt a számomra, mert tudatosult bennem, hogy amit teszel, az soha, de soha nem értelmetlen.

* Dunamedencecsont munkacímmel kezdtétek el a próbákat, végül Az ember komédiája cím mellett döntöttetek. Miért?
T. M.: — Úgy éreztem, hogy a munkacím nem fogta át a teljes előadást. Amikor azt mondjuk, hogy Az ember komédiája, akkor felütjük a fejünk, hiszen Az ember tragédiáját ismerjük. Ez pedig Sziveri mindent kiforgató, ironikus, groteszk hozzáállását tükrözi mind a verseiben, mind civilként a világhoz és a problémákhoz való hozzáállását. Úgy éreztem, hogy ha egy darabnak, amely Sziveriről szól, azt a címet adjuk, hogy Az ember komédiája, az már a részünkről is egy gesztus, és egyfajta megértése az ő költészetének.

Polgár Péter felvételei
 

Kép galéria

Cikkünk további képei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Garázsba a képekkel!
Képzőművészet
Facebook

Támogatóink