A Magyar Nemzeti Tanács a 2004. december 29-én Újvidéken megtartott ülésén, a hatvan évvel ezelőtt lezajlott véres események évfordulója kapcsán elfogadta a következő nyilatkozatot az 1944/45-ben, a katonai közigazgatás idején végrehajtott magyarellenes megtorlások hatvanadik évfordulójának emlékére. A vajdasági magyar közösség ezekben a hónapokban fájdalommal emlékezik az 1944/45-ben ártatlanul megkínzott, elhurcolt és kivégzett bácskai, bánáti és szerémségi magyar és más nemzetiségű áldozatokra.
A Magyar Nemzeti Tanács az elkövetett bűntettek tudományos feltárását, az áldozatokról való szabad megemlékezés jogát és történelmi igazságtételt követelve egyszersmind síkraszáll az egymás ellen 1941--1945. között elkövetett atrocitásokról szóló szerb--magyar párbeszédért. A testület a tényfeltáró tevékenységet rendkívül fontosnak tartja, ugyanis a vajdasági magyarság történelmének legfájóbb és legtragikusabb korszaka csak a pontos adatok megállapításával válhat majd lezárhatóvá.
INDOKLÁS
Az 1941/42-ben elkövetett Sajkás-vidéki és újvidéki razziáért, továbbá az 1941 áprilisa és 1944 szeptembere közötti időszakért a kommunista rezsim a vajdasági magyarságot kollektíven tette felelőssé.
A Josip Broz Tito utasítására 1944. október 17-én bevezetett katonai közigazgatás ideje alatt a kommunista rezsim hírhedt biztonsági szolgálata, az OZNA, a partizánosztagok és -csoportok, valamint az újonnan alakult népfelszabadító bizottságok mérhetetlen és fékevesztett bosszúállást hajtottak végre.
A rendelkezésre álló, e korántsem teljes adatok alapján 20 000-nél is több magyar férfit, nőt és kiskorú gyermeket tartóztattak le és végeztek ki bírósági tárgyalás nélkül Vajdaság-szerte. Az áldozatok között volt a hívei mellett élete utolsó pillanatáig kitartó 27 katolikus és református pap is. A kényszermunkára elhurcoltak száma jóval meghaladja a kivégzettek és a lágerbe hurcoltakét.
Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának különösen kegyetlen megtorlást kellett elszenvednie. A három falu teljes lakosságát kollektíven bűnösnek nyilvánították, részben kivégezték, részben a járeki koncentrációs táborba hajtották. A lágerben az éhínség, a betegségek, a fizikai és lelki tortúrák következtében mintegy 6500-an vesztették életüket, közöttük sok nő és több száz kisgyermek. A túlélőket 1945 tavaszán olyan írásos rendelettel bocsátották szabadon, amely alapján szülőhelyükre, falvaikba, házaikba soha nem térhetnek vissza. Földönfutóvá váltak, elkobzott vagyonukért eddig semmilyen kárpótlást nem kaptak.
Az áldozatok nevéről és számáról, a kivégzések helyéről és körülményeiről az 1990-es évekig nem volt szabad beszélni, rájuk emlékezni. A hatóságok minden adatot tudatosan eltitkoltak, a kivégzetteket hivatalosan is népellenségnek és fasisztának tekintették.
Az ártatlan áldozatok megközelítően pontos számát az egyre nagyobb számban megjelenő tudományos munkák és helyi monográfiák segítségével lehet megállapítani.
Az utóbbi években közzétett publicisztikai és tudományos munkák, megtartott tudományos tanácskozások, valamint Vajdaság AT Képviselőháza által 2002-ben létrehozott tényfeltáró bizottság eddigi munkája mind-mind megerősítik az 1944/45-ös magyarellenes megtorlások megtörténtére és kegyetlenségére vonatkozó megállapításokat.
A Magyar Nemzeti Tanács üdvözli a tényt, hogy Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza kimondta, hogy egyetlen népcsoportot sem lehet kollektíven bűnössé nyilvánítani, hogy a magyar vagy a szerb nép nevében elkövetett gaztetteknek legtöbb esetben név szerint is megnevezhető kitervelőik és végrehajtóik vannak.
A Magyar Nemzeti Tanács álláspontja szerint ugyanakkor a Szerb Köztársaság parlamentjének ki kellene mondania, hogy az 1944/45-ös magyarellenes megtorlások törvényellenesek, a kivégzett emberek ártatlan áldozatok voltak.
Szerbia parlamentjének feladata, hogy a vajdasági magyar közösséget és külön Zsablya, Csúrog és Mozsor elüldözött lakosságát felmentse a kollektív bűnösség vádja alól, semmisnek nyilvánítsa azt a határozatot, amellyel a kommunista rendszer megtiltotta e három falu lakosságának az otthonukba való visszatérést.
A legalapvetőbb emberi jogok megsértése volna, ha az aktuális hatalom továbbra is akadályozná a levéltári kutatásokat, a még létező tömegsírok megjelölését, az áldozatok neveit feltüntető emlékművek, emlékfalak, keresztek felállítását, ha a kegyeletadáson való részvételt háborús bűnösökre való megemlékezésnek nyilvánítja.
A történelmi igazság feltárása és ismertetése, továbbá tantervekbe és tankönyvekbe való beemelése hozzájárulna a szerb nemzet közgondolkodásában a magyarsággal szemben elő előítéletek feloldásához.
Úgy gondoljuk, hogy a múlt tisztázatlan kérdései, a történelmi tények egyoldalú bemutatása vagy elhallgatása kétségkívül egyik kiváltó okát képezik a Vajdaságban már huzamosabb ideje tartó magyar--szerb etnikai feszültségeknek is.
A Magyar Nemzeti Tanács meggyőződése, hogy a múlttal való bátor szembenézés, az egymás áldozatai iránti kölcsönös megbecsülés, tisztelet és kegyeletadás jelentős hozzájárulás lehetne egy olyan Szerbia arculatának kialakításához, amely az európai népek családjában kíván helyet foglalni.
Újvidék, 2004. XII. 20.
Galambos László, az MNT tagja
Józsa László, az MNT elnöke