A salsa felszabadító fogságában

A salsa felszabadító fogságában

Latin tánccal a jó osztályzatokért

Franciskovity Laura egy igazán energikus és életigenlő, csantavéri lány, aki jónéhány éve már Szabadkán tanulja és tanítja a salsát.

Gyorsan egymásba szerettek ezzel a táncműfajjal, mely Laura számára nemcsak hivatás, hanem életforma is. Az egyetemen pedagógiát tanult, így közel áll hozzá a tanítás, melyet most zenére végez.

Szinte betáncol az interjú helyszínére, és egy latin nő temperamentumosságával arról mesél, hogyan ismerkedett meg a salsával, a népi tánccal, mely a szabadságot és az életörömöt hirdeti.


Laura salsázás közben

— Az általános iskola harmadik osztályosaként kezdtem el néptáncolni és klasszikus táncolni. Ma salsával, bachatával, kizombával és reggaetónnal foglalkozom. Miután befejeztem Újvidéken a tanulmányaimat, megláttam itthon egy hirdetést, és elkezdtem salsaórákra járni a Dolce-Dance tánciskolába. Közben elvégeztem Szegeden egy alapfokú tánctanári képzést, és tavaly óta salsaoktatóként dolgozom a Tornado táncklubban.

Laura pedagógia szakon tanul, még néhány vizsgája van hátra, hogy befejezze a tanulmányait. Azért vonzotta ez a pálya, mert szereti az embereket megtanítani valamire, illetve látni, ahogy örülnek az elsajátított tudásnak.

— Mindig is szerettem segíteni, és látni az emberek fejlődését, valamint azt a boldogságot, amely ebből fakad. Nincs annál jobb érzés, mint amikor azt látod, hogy néhány hónap alatt mennyi tudást tud magába szívni az ember. Izgalmas volt számomra, hogy már ismerem a lépéseket, érzem a ritmust, és ezt átadhatom valakinek. Emellett a táncnak egy nagyon fontos közösségépítő ereje van, barátokat és társaságot ad. Élményeket szerzel vele, felszabadít, és épít is belül. Komplexusaim voltak a külsőmet illetően, és a salsa megtanított arra, hogy másként lássam magam. A mozgásnak köszönhetően alapból átalakul a tested, izmosodsz, kondíciót szerzel, és megtanulod használni is azt. Az pedig a hab a tortán, hogy a lelket is gyógyítja, a depresszióból is segít kilábalni. Teljes mértékben kicserélődnek az energiák.


Fiatalok lendületben (a szerző felvételei)

Laura gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt foglalkozik, viszont a jelentkezők korosztálya alapján az a tapasztalata, hogy a középiskolások nem nyitottak a latin tánctanulás iránt.

— Leginkább az általános iskolás gyerekek és a felnőttek szeretnének salsázni. A középiskolások valahogy nem jönnek táncolni, más érdekli őket, vagy túl sok a tanulnivalójuk. Az is megállapítható, hogy a férfiakat sokkal nehezebb a táncparkettre csalogatni, a salsa inkább a nők körében közkedvelt. Ebből merítettem azt az ötletet, hogy elindítottam a Lady Salsa nevű csoportot, melyben csak nők táncolnak. Ez tornaként és szólótáncként is felfogható, mely tökéletesen ellazít, és nőiesebb mozdulatokra serkent. Pozitív jelenség, hogy vannak olyan szerelmespárok, akik együtt vetik bele magukat a latin táncok világába, és remekül szórakoznak. Ha van elegendő motiváció és lelkesedés a tagokban, akkor fellépésekre és versenyekre is felkészítem őket, így mások előtt is megmutathatják, mit tudnak.

Természetesen az a legjobb, ha valaki a csoport indításakor kezd el salsázni, viszont néhány óra pótlásával már gyönyörűen fel lehet zárkózni. A lépések és a zenében hallott hangszerek megismerése mindenki számára időigényes feladat, nem lehet elkapkodni ezt a tanulási időt.

— Nemrég külön felkérésre indítottam egy csoportot a Zorka helyi közösségben, mivel az érdeklődőknek egy kicsit nehéz megoldaniuk a városközpontba való beutazást. Hétfő esténként hét órától tartok órát a felnőttek részére, szerda este hét órától pedig a fiatalabbaknak. Ezenkívül Csantavéren, a Takács Gáspár-teremben is működik egy csoportom, továbbá Hajdújáráson is szeretnék elindítani egyet. A gyerekek számára heti két, a felnőtteknek pedig heti egy vagy két alkalommal tartok foglalkozást. Az ideális a heti két óra lenne. Minden táncóra legalább egy, de inkább másfél óra hosszáig tart. Ez elegendő idő ahhoz, hogy tartsak egy bemelegítést, az érdeklődők ráhangolódjanak a zenére, elsajátítsanak egy új vagy begyakoroljanak egy már ismert lépést, és a csapatszellem is erősödjön. Mindig hangsúlyozom, hogy nem fontos, milyen lábbelit hoznak a próbára, mindenki eldönti, miben érzi jól magát. Az egyetlen kikötésem, hogy a tagok tiszta cipőben táncoljanak. Ajánlatos próbaruhát hozni, leginkább felsőt, mert a salsában az ember alaposan kimelegszik és megizzad. Az óra befejeztével elengedhetetlenül fontos a nyújtógyakorlatok elvégzése, hogy az izmok ellazuljanak és megpihenjenek. Az oktatás egy hónapra 1000 dinárba kerül, és két nyelven folyik.

Senkit se tántorítson el a táncolástól, ha úgy érzi, nincs ritmusérzéke, hiszen ennek fejlesztésére már nagyon sok gyakorlat létezik. És a mozgás mentális képességekre tett jótékony hatásáról se feledkezzünk meg. Laurának már több szülő is jelezte, hogy megfigyelte a gyermekén, hogy a tánc jó hatással van a kognitív képességeire, hiszen gyorsabban és könnyebben halad a tanulással. A hiperaktív tanulókat pedig lassítja és megnyugtatja.

Franciskovity Laura várja a salsázni vágyókat, viszont arra is figyelmeztet, hogy csak úgy lehet ügyesen és ritmusra táncolni, ha az ember szívből csinálja.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Jó, hogy írtok... (2.)
Fiatalok Fiataloknak
  • KDTG
  • 2018.11.14.
  • LXXIII. évfolyam 45. szám
Jó, hogy írtok… (1.)
Fiatalok Fiataloknak
  • KDTG
  • 2018.11.13.
  • LXXIII. évfolyam 44. szám
Facebook

Támogatóink