A rendezvény Kárpát-medencei szintű, kétévente tartják meg. Magyarországon minden páros, Vajdaságban minden páratlan évben.
A részt vevő együtteseknek 20-30 percnyi önálló műsorral kell bemutatkozniuk, melyet szakmai zsűri bírál el.
Ez lesz a tizedik minősítő fesztivál.
Az idei megmérettetésen négy vajdasági magyar néptáncegyüttes vesz részt: a topolyai Cirkalom, a szabadkai Róna, a kishegyesi Rizgetős, valamint az óbecsei Szelence táncegyüttes.
A műsor 16 óra 30 perckor kezdődik.
A rendezvény szervezői: Martin György Néptáncszövetség — Budapest, Vajdasági Magyar Folklórközpont — Szabadka, Vajdasági Magyar Népművészeti és Közművelődési Központ — Újvidék.
A rendezvény támogatója a Vajdaság Autonóm Tartomány Művelődési és Tájékoztatási Titkársága, valamint az Oktatási, Jogalkotási Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkársága.
A belépés ingyenes.