Helyszín: Délvidék Ház (Közép fasor 1-3., Szeged)
„A Hét Nap (eredetileg 7 Nap) első száma 1946. április 5-én, tizenkét oldalon, 5000 példányban jelent meg Újvidéken, ahol a hetilapot hét éven át – egészen 1953. március 1-jéig – szerkesztették és nyomtatták, ezt követően került át Szabadkára. Az alapító a Szocialista Szövetség tartományi részlege, a Vajdasági Népfront volt.
A kezdeti, újvidéki évek rámutattak arra, hogy a lapnak új közeget kell találnia ahhoz, hogy fennmaradjon. A szerkesztés Szabadkára helyezése jó döntésnek bizonyult, mert a példányszám rövidesen 8500-ra ugrott. 1975 decemberétől a lap megújulva és 14 oldalas melléklettel jelent meg. Őt évvel később, 1980 februárjában az újság korszerűbb alakot öltött, innentől fogva a Melléklet is egyre nagyobb szerepet játszott…” (wikipedia)
Fennállásának 78 éve alatt annyi változáson és viszontagságon ment keresztül, hogy azt kell mondanunk, csakis a töretlen hit és elköteleződés tarthatta életben, generációk nőttek fel kezükben az újsággal, olyan időkben is, amikor hol pénz, hol papír nem volt, vagy akár három Hét Nap is létezett.
A 2021-ben, a jubiláris 75 év alkalmából kiadott öt könyv ismertetőjét hozza magával a népes csapat, mégpedig László Edit igazgató, Tóth Lívia főszerkesztő, Hodolik Boglárka honlapszerkesztő, Tóth Tibor újságíró, valamint Lajkó Ágnes lapterjesztő és mesélnek a Hét Nap mindennapjainak örömeiről és nehézségeiről az igazgatás, a szerkesztés, az újságírás, valamint lapterjesztés szemszögéből, az elmúlt viszontagságokról, a jövő terveiről.
Az öt, bemutatásra kerülő kötet:
- Vajdaság, így szeretlek! – Fehér Márta – interjúk vajdasági emberekkel, barangolások vajdasági tájakon
- Egy falat Vajdaság – gasztro-válogatás
- Villanások – Dr. Mészáros Zoltán – a Hét Nap 35 éve
- A mi sporthőseink – Tóth Tibor
- Magyar utak – Dudás Károly válogatott írásai
A könyvek a helyszínen korlátozott példányszámban megvásárolhatóak lesznek.
A rendezvényt a Pro-Art Akadémia művészének zenei produkciójával gazdagítjuk, és hagyományosan egy délvidéki bor kóstolójával, kötetlen beszélgetéssel zárjuk.