home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Szombat, 2023. Június 03.
12:30
Magyarcsernye — LIX. Gyöngyösbokréta és XLVI. Durindó
Fesztivál
Magyarcsernye — LIX. Gyöngyösbokréta és XLVI. Durindó

Az Ady Endre Művelődési Egyesület Magyarcsernye Község Önkormányzata, Magyarcsernye Helyi Közössége, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett június első hétvégéjén, június 3-án és 4-én rendezi meg az LIX. Gyöngyösbokrétát és a XLVI. Durindót.


Június 3-án a következőképp veszi kezdetét a Gyöngyösbokréta:

12.30 órakor a Szent Ágota Vértanú Szűz római katolikus templomban ünnepi áhítattal veszi kezdetét a fesztivál. Az áhítatot ft. Csipak Csaba plébános úr vezeti majd, amelynek keretében megáldja a Gyöngyösbokréta résztvevőit és lobogóját. Ezt követően közösen tekinthetjük meg az LIX. Gyöngyösbokréta fellépőinek a templomtól induló népviseletes felvonulását és menettáncát, amely a Községháza előtt felállított nagyszínpadhoz érkezik, ahol himnuszunk közös éneklésével és az ünnepi beszédekkel útjára indul néptáncosaink seregszemléje. A Gyöngyösbokréta szónoka Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Tartományi Képviselőház elnöke lesz. A házigazdák részéről Hódi Judit, az Ady Endre Művelődési Egyesület elnök asszonya szól az ünneplő közösséghez. Az LIX. Gyöngyösbokrétát Tímár Gabriella, a Fesztiváltanács elnöke bocsátja útjára.
Tisztelettel mondjuk el, hogy a nemzeti összetartozás jegyében délután fellép az erdélyi, Dózsa György községbeli Kalangya táncegyüttes és a nagyszénási Kurticsi citeraegyüttes. Ebben a csokorban mutatkozik majd be gyermek- és ifjúsági népművészeti vetélkedőink több díjazottja is.
A Gyöngyösbokréta estéjén velünk ünnepelnek majd a Magos Együttes és a Magyar Állami Népi Együttes tagjai, a napot hajnalig tartó táncházzal koronázzuk meg.

Természetesen megannyi kísérőrendezvénye is lesz a fesztivál-hétvégének. Erről bővebben a csatolt programban olvashatnak.
Örömteli, hogy a Gyöngyösbokrétán ismét köszönthetjük majd Muzslya, Hertelendyfalva és Doroszló néptáncosait.

Június 4-e nemzeti összetartozásunk napja, Szentháromság-vasárnap és a Durindó ünnepe – a nap a következőképp alakul:

11 órakor a Szent Ágota-templomban közösen vehetünk részt a Szentháromság-vasárnapi és nemzeti összetartozás napi, ünnepi szentmisén, amelyet ft. Csipak Csaba celebrál.
A Durindó programja 12.00 órakor veszi kezdetét. A fellépők ebben az évben is két helyszínen mutatkoznak be: a Színházteremben és a Szent Ágota-templomban. A megnyitót a Színházteremben tartjuk meg. A vasárnap ünnepi szónoka Rigó Pál Zsófia, a Magyar Nemzeti Tanács alelnök asszonya lesz. Az egybegyűlteket házigazdaként Tóth László, Magyarcsernye Helyi Közössége Tanácsának elnöke köszönti. A XLVI. Durindót Sári Vastag Enikő, a Fesztivál Tanácsának alelnöke indítja útjára.
A nemzeti összetartozás napja jegyében (a színházteremben) köszönthetjük majd a felvidéki Százdi citerazenekart, akik két helyi csokorral köszöntik az ünnepet és a Durindót!
A közel 130 produkciót felvonultató program természetesen a Fesztivál lobogójának átadásával zárul – amely egyúttal azt is jelenti, hogy ekkor derül ki, ki lesz a 2024. évi, a LX. Gyöngyösbokréta és a XLVII. Durindó házigazdája. 

A felvidéki Százdi citerazenekar és az erdélyi Kalangya táncegyüttes vendégszereplését a nemzeti összetartozás napja jegyében a budapesti Magyarság Háza támogatásával és partnerségében valósítjuk meg.

Kövessenek be minket a fesztivál Facebook-oldalán is, a héten sok-sok érdekes poszttal jelentkezünk még majd! :)

Kapcsolódó cikkek
Felhívás
LIX. Gyöngyösbokréta és XLVI. Durindó
2023.03.29.
LXXVIII. évf. 13. szám
Magyarcsernye, 2023. június 3–4.
Bővebben
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..