A szülésfelkészítőimen vagy a jógaóráimon, amikor a vajúdás folyamata és a szülés a téma, mindig érzek egy kis feszültséget, és kimondva vagy kimondatlanul ott motoszkál a fejekben az a méltán jogos kérdés: „Akkor miért is kell irányítás alatt háton fekve szülnünk?”

Nőként, mozgástani szakemberként és dúlaként is nehezen fogadom el azt a tényt, hogy a természet törvényeivel szemben a felvilágosult és fejlett orvostudomány egy egészen szűkre szabott elvárásrendszerbe kényszeríti a szülő nőket. És akkor ott állunk mi, nők életünk talán legmeghatározóbb élménye előtt, és ahelyett, hogy valóban az ösztöneinkre hallgathatnánk és egy teljes egészként élhetnénk meg a folyamatot, stratégiákat és terveket kell szövögetnünk, melyek átsegítenek bennünket a szülészetek csapdáin.

SZÜLŐÁGYAK FOGSÁGÁBAN

Kultúrtörténeti érdekesség, hogy a hanyatt fekve szülés Franciaországban XIV. Lajos idejében terjedt el. A király így akarta végignézni, hogyan szül a felesége. Bizonyos feltételezések szerint ez az esemény szabott gátat az addig szabadon választható pózoknak, ami hamarosan elterjedt és fájdalmas divattá vált. Az újkor hajnalán az orvostudomány technikai forradalma a szülészetet egyre inkább sebészeti ágazattá változtatta, ami a nőket hanyatt fekvésre kényszerítette, hogy el tudják rajtuk végezni a különféle beavatkozásokat, miközben egyre több bába keveredett boszorkányperbe. A bábák sajnos azóta sem nyerték vissza méltó helyüket, és még manapság is igen gyakran érik őket rosszalló megjegyzések. A kórházi szülésznők szerepe pedig mindenkor alá van rendelve az orvosokénak. Amióta a kisbabák kórházban jönnek világra, az anyák hanyatt fekve, folyamatos megfigyelés és irányítás alatt szülnek, és gyakran olyan beavatkozásokat is végrehajtanak rajtuk, amelyek szükségessége egyre vitatottabb. A szabad mozgás, az evés és az ivás tiltása miatt a szülőágyon (is) teljes irányítás alatt álló anyák kompetenciája és szabadságjogai több ponton sérülnek. 

„Kismama, feküdjön fel az ágyra! Ha azt csinálja, amit mondunk, akkor minden rendben lesz.”

Sajnálatos módon a háton fekvő szülőpozíció azon kívül, hogy a szülést levezető csapatnak kényelmesebb hozzáférést és teljes körű befolyást tesz lehetővé, a nő számára számtalan hátránnyal jár. Elsősorban azért, mert a medence átmérője akár 30%-kal is csökkenhet, és az előnytelen pozíció miatt az anya kénytelen közvetlenül a keresztcsont irányába nyomni. Az így ható belső erők miatt a medence átmérője tovább szűkül, aminek következtében a kisbabának még nagyobb kihívás az egyébként is szűk helyen való áthaladás, és az anya is erős fájdalmakat él át. Háton fekvéskor az anatómiai adottságok és az előbbiekben leírt okok miatt a szülőcsatorna felfelé ívelődik, így a nőnek a gravitáció ellenében kell kitolnia a babáját.

A kőmetsző pozitúrában (hanyatt fekvő helyzetben, magasra felhúzott lábakkal) történő szülés során az erőltetés miatt olyan erőbehatások keletkeznek, amelyek károsan hatnak a medence ízületeinek a struktúráira, a természetesnél nagyobb feszítőerők lépnek fel, melyek a csípőlapátokat nagy erővel távolítják el egymástól, alapot adva számos lehetséges fizikai traumának. Ennek következtében a szülés után elhúzódhat a felépülés, tartós és meglehetősen erős csípő-, derék- és szeméremcsont-fájdalom léphet fel. A szülés után előforduló aranyér és vizeletinkontinencia kialakulásának hátterében az erőltetett kitolás nagyobb okozati összefüggést mutat, mint a gátmetszés elmulasztása. Emellett az irányított és az erőltetett szülés során sokkal erősebb hasprésre van szükség, mint függőleges testhelyzetben, a medencefenék izmai nem képesek a megfelelő mértékben ellazulni (tehát a rendeltetésüknek megfelelő módon működni), hiszen a megnövekedett nyomásra kompenzációval, azaz izommunkával válaszolnak. A feszes gátizmok pedig további korlátozással járnak a baba számára, és megnövelik a gátmetszés szükségességét. Tény, hogy ha a nők szabadon mozoghatnak, függőleges testhelyzetben szülhetnek, akkor a műszeres szülésbefejezés aránya csökken, a kitolási szakasz rövidebb, és kevésbé valószínű, hogy szükség lesz gátmetszésre. (Hodnett, Gates, Hofmeyer: Continuous support for women)

„Együttműködöm a testemmel és a babámmal. Hagyom, hogy az ösztöneim vezessenek.”

A szülés energiája nem lineáris természetű, hanem spirális. A nők ösztönösen ringatják és forgatják a csípőjüket vajúdáskor, mert az enyhíti a fájdalmaikat. Ezenkívül a mozgás önbizalmat ad, és segíti a babák helyváltoztatását is, mely szintén egy forgó mozgás. Az ideális szülő testhelyzet lehetővé teszi a keresztcsont és a farokcsont számára a szabad elmozdulást (háton fekve az ágynak ütköznek), a medence átmérője minden irányba képes tágulni, és ha szükséges, az anya a kitolás alatt is változtathat pozíciót.

Egy felmérés szerint az amerikai nők 57%-a háton fekve, 35%-a félig ülő helyzetben, 4%-a oldalt fekve, 3%-a guggolva és pusztán 1%-a szült négykézláb (intézményi keretek között). A magyarországi Bábakalács Születésház nyilvánosságra hozott statisztikái alapján a tavalyi évben (2014-ben) 62 kisbaba jött világra, az anyák több mint fele (36) négykézláb szült, 10-en állva, 7-en guggolva, 4-en térdelve, 3-an ülve, 2-en pedig fekve (az egyik anya ezt szabadon választotta, a másik esetben pedig a bábák javasolták). Szinte ugyanez az eloszlás figyelhető meg más intézményekben vagy bábapraxisokban, melyekben meg vannak teremtve a háborítatlan körülmények: a legtöbb nő függőleges testhelyzetet választ, és csak néhány a hanyatt fekvést (hazai statisztikát sajnos nem találtam). 

Kedves kismamák, amikor szülünk, valóban emlősök vagyunk. A vajúdás és a szülés során agyunk úgynevezett primitív részének, az ösztönök „lakhelyének” kell(enne) aktiválódnia, és nem a tudatos, gondolkodó részének. A test bölcs, pontosan tudja, mit kell tennie, különösen akkor, ha hagyják szabadon gondolkodni, illetve tenni a dolgát, és ha az irányítás helyett csak megfelelő támogatást kap. Úgy gondolom, a háton fekvés egy olyan természetellenes szülő pozíció, amelyben a testünk sérülékeny, és nehezen találja fel magát irányítás nélkül, ezért ha így kell szülnünk, valóban tanácsos követnünk a szülésznő instrukcióit, mivel azok átsegítenek a nehézségeken. Érdemes azonban olyan intézményt választani a szülés helyszínéül, amelyben lehetőség van a szabad mozgásra, illetve a pozícióválasztásra, és a testi egészségen túl a lelki is helyet kap. Emellett az is fontos, hogy legyen végre bátorságunk kimondani azt, amit mindannyian érzünk, tudunk: a kórházainkban baj van a szemlélettel és a bánásmóddal!
 

(Folytatjuk)