home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Útközben (219.)
Káich Katalin
2016.08.28.
LXXI. évf. 34. szám
Útközben (219.)

Az angol vidék iránti rajongásom nem lehetne hiteles, ha elfelejteném megemlíteni, hogy az olyan nagyvárosok, mint Manchester, Liverpool vagy Cardiff milyen vigasztalan képet nyújtanak

Az angol vidék iránti rajongásom nem lehetne hiteles, ha elfelejteném megemlíteni, hogy az olyan nagyvárosok, mint Manchester, Liverpool vagy Cardiff milyen vigasztalan képet nyújtanak, hiszen például az egykor vörös téglás épületeiről ismert Manchester ma már szintén bővében van a látszólag tervszerűtlenül megépített, ízléstelennek ható betonkolosszusoknak, üvegtornyoknak, Cardiff központja pedig, enyhén szólva, igen piszkos volt.

A liverpooli Albert Dock azonban egy olyan közösségi találkozóhely lett, ahol kávézók, képtárak, múzeumok, ajándékboltok, szobrokkal ékesített sétányok csalogatják a turistákat. Az egyik ilyen édességbolt kirakatában cukorkákból készült Beatlesek mosolyognak a járókelőkre, másutt egy modern szoborféleségen örökítettek meg számos közkedveltté lett, kortárs, fiatal zenészt. Az egyik rocksztár külön szobrot is kiérdemelt, melynek platója tele volt virágcsokrokkal. Mellesleg Viktória királynő férje, Albert herceg 1846. július 30-án avatta fel a Jesse Hartley által megálmodott óriási kikötőt, ahol egykor sok ezren szálltak fel az Újvilágba induló óceánjárókra egy jobb élet reményében. A hajdanán évente 200 000 kivándorlóra emlékezteti ma a látogatókat a vízparti sétányon felállított családszobor. Nem messze ettől az alkotástól a raktárak és a kikötők között kétszázötven éven át egész nap árut szállító lovak is kaptak egy emlékművet.

A második világháborúban gyakran bombázott kikötő sorsa sokáig bizonytalan volt, ám 1976-ban a városi tanács úgy döntött, hogy megőrzik, felújítják, művelődési tartalmak kialakítására teszik alkalmassá az idejétmúlt létesítményeket. Zárójelben: nem ezt kellene tenni nálunk is a bel- és külvárosban romladozó középületekkel?

Az újjávarázsolt Albert Dockot 1988 májusában avatta fel a trónörökös walesi herceg. A létesítmény 2004 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján. A Beatles-történet elnevezésű kiállítás 1990-ben nyílt meg. Megismerkedhetünk a Liverpool szinonimájaként is ismert, sokak által a XX. század legnagyobb popjelenségének tartott együtteshez fűződő helyszínekkel, eseményekkel — a tagok gyermekkorától kezdve egészen a szétválásukig. A legendás Cavern Club is meglátogatható. A zenészek egyéni karrierjének lényeges állomásairól is hírt adnak a stílusosan berendezett helyiségek. Jó tudni azt is, hogy Londonból naponta szerveznek különjáratot Liverpoolba, az emlékhelyek felkeresése céljából.

Az Albert Dock fontos turisztikai célponttá nőtte ki magát. Ottjártunkkor is a világ különböző tájairól érkezett számos utazó népesítette be a barátságos, valóságos művelődési környezetté átváltozott egykori kikötőt. Egy régi raktárépület átalakítása révén például a négyemeletes Tate Liverpool hamisítatlan modern és kortárs képzőművészeti zarándokhelyévé vált, ahol az elmúlt periódusban olyan retrospektív kiállításokat is megrendeztek, amelyeket Andy Warhol, Turner, Klimt, Picasso meg Chagall neve fémjelzett. Ma festmények, fotográfiák, szobrok, különféle installációk várják az idelátogatót. A galériával kapcsolatban álló bolt lehetővé teszi az értékesebb ajándék vásárlását is. Jómagam a kávézójában üldögélve azon merengtem el, milyen szép is lenne, ha a kulturáltságunkat bizonyítandó egyszer nálunk is valóban hasonló módon járnánk el egy-egy funkcióját vesztett épület esetében.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..