Útközben (217.)
Káich Katalin
2016.08.01.
LXXI. évf. 30. szám
Útközben (217.)

Ha eddig nem tudtuk volna, pontosan mit is kell érteni azon, hogy az ember embernek farkasa, hát most megtapasztalhatjuk, azt is mondhatnám, napi rendszerességgel, nemcsak szűkebb pátriánkban — ami közvetlenül érinti az igaz embereket —, hanem a tömegtájékoztatási eszközök révén közvetve is közelebbi kapcsolatba kerülünk mindazokkal a borzalmakkal, amelyeket a hatalomvágytól eltorzult jellemű emberek generálnak szerte a világban.

Akkor mégis hogyan védekezzünk, ha nem vagyunk hajlandóak elfogadni azt a megváltoztathatatlannak tűnő, állandó félelmet gerjesztő jelenvalóságot, amely osztályrészünkül adatott, merthogy éppen most és itt élünk. Az Istenben való feltétel nélküli hit ebben az istentelen világban valóságos védelemként működik. Emellett én még kétféleképpen tudok regenerálódni. A naplóírás számomra az egyik ilyen lehetőség. Valljuk be, testre szabott foglalatosság egy művelődéstörténész számára, hiszen munkája során egyértelműen meggyőződhetett róla, hogy az objektivitás követelményének szempontjából a múlt megidézésében nagyon nagy segítséget nyújtanak az egy-egy társadalmi jelenséggel kapcsolatos visszaemlékezések, még akkor is, ha tudjuk: a történelmet a győztesek írják. A másik elhárítási lehetőség — erről is sokszor írtam — az utazás. S ez így van annak ellenére, hogy naponta érkeznek a szorongást generáló és hátborzongató hírek a nagyvilágból. Ezek csak annyiban módosítják utazási igényeimet, hogy jobban odafigyelek a helyszín megválasztására, tudván tudva azt, hogy mindennek ideje van, tehát távozásunk ebből a dimenzióból idő-, nem pedig helyszínfüggő.

A tavaszi andalúziai utazásom során két új várost is alkalmam volt megismerni, hacsak felületesen is. Costa del Sol központját, Málagát meg Rondát, a modern bikaviadalok szülővárosát. E rövid körút során eldöntöttem: ha módomban áll majd, máskor is eljövök ide. Rondáról keveset tudtam. Annak idején itt sok időt töltött Hemingway meg Orson Welles. Az előbbi regénye, az Akiért a harang szól például a tizedik fejezetben a polgárháború idején fasisztákkal rokonszenvezők kivégzésének színhelyeként írja le a Rainer Maria Rilke által álomvárosnak nevezett települést. Merthogy a nagy költő számtalanszor visszatért ide. A Viktória királynőről elnevezett szálloda egyik szobája még mindig őrzi emlékét. Múzeumként funkcionál.

A nagy amerikai/angol, a többi közt Falstaffot és Otellót is megszemélyesítő színész az itteni bikaviadalok népszerű bajnokainak barátjaként volt rendszeres vendége a városnak, és kívánsága szerint hamvait is itt szórták szét.

Rondának egyedülálló fekvése van. Délnyugat-Andalúzia hegyvidékének belsejében terül el mintegy 750 méterre a tengerszint felett. A Guadalevín folyó szeli át, mely fölött az El Tajo nevű szurdok magasodik meredeken, lélegzetelállító módon. A modern bikaviadalok megszületésének városaként lett, nyugodtan állítható, világhírű, mivel a XIX. század elején Pedro Romero az addigi lóhátról való, mészárláshoz hasonlatos viadalokat lecserélte a földön küzdő matadorok ügyességet, rátermettséget bizonyító, valóságos művészi szintű produkcióira.

Málagát, a tömegesség ellenére is, kedves és élhető városként éltem meg. Éppen elég időnk volt ennek megtapasztalására meg arra, hogy megtekintsük a Pablo Picasso-házat. A repülőtérre való indulásig búcsúzóul megkóstoltuk a nagyszerű, malaga szőlőből és borból készült fagylaltot, melyet, mint meggyőződhettünk róla, semmiképpen sem lett volna szabad kihagyni.  

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Kaleidoszkóp rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..