home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Útközben (216.)
Káich Katalin
2016.07.25.
LXXI. évf. 29. szám
Útközben (216.)

Több mint harmincöt év után jó volt viszontlátni Sevillát. Az emlékeimben róla megőrzött képen mindenekelőtt a mór urbánus hagyományok alapján kialakított, kis szökőkutakkal tarkított kertek, udvarok szerepeltek, meg a Julius Caesar idején megépített várfal, mely mindmáig magán viseli az arab korszak idején elvégzett helyreállítás nyomait.

Az egynapos városnézés eredményeként a már meglévő emlékeimhez immár társult az elsősorban XVIII. században, barokk stílusban felépített dohánygyár monumentális épülete, ahol a sevillai egyetem rektorátusának székhelye van 1950 óta. Az El Escorialon kívül ez volt a második legnagyobb létesítménye az országnak. De számomra legfőbbképp Bizet operája, a Carmen színtereként jelentős ez az épület meg az előtte lévő tér. Prosper Mérimée az 1820 körül játszódó novellájában a valóságban létezett hősökről írt, s ez volt az alap Bizet szövegkönyvíróinak a drámai erejű librettó megírásakor. Mellesleg egyik kedvenc operámról van szó, melyet szívesen megnézek bármikor, ha módomban áll.

Ha már az operáknál tartunk, Sevilla valóságos paradicsomi színhelye lett számos ilyen jellegű zenei műnek. Beethoven Fideliója, mely feldolgozásában a német Singspiel és a francia, úgynevezett „szabadító opera” egyvelege, a sevillai állami börtönben játszódik a XVIII. század végén. Beaumarchais két vígjátékának is főszereplője a Figaro nevű sevillai borbély, akinek története Mozartot, majd pedig Rossinit is megihlette. S ha már szóba került Mozart, a Don Juan című operát sem szabad elfelejteni, melyet óriási sikerrel mutattak be Prágában, az óvárosi színházban 1787. október 29-én. Don Giovanni figurája először a XIV. századi, úgynevezett sevillai krónikában bukkant elő. A történetet a spanyol költő és drámaíró, Tirso de Molina dolgozta fel, és nagy sikerrel adták elő a XVII. század fordulóján. Lorenzo da Ponte ennek alapján készítette el az opera szövegkönyvét.

Az eredeti komédia főhőse egy nőcsábász, kalandvágyó, iszákos, leányszöktető lovag, és történetét nagy népszerűség övezte a XVII. században, mivel ekkortájt, az új világ felfedezésével, az tele volt spanyol kalandorokkal, akik Don Juanhoz hasonlóan nem az erkölcsösségükről, törvénytiszteletükről voltak nevezetesek, miközben látszatra lovagi módon hódoltak szeszélyeiknek, korlátlan vágyaiknak. Az alak változatlan közkedveltségét tanúsítandó, íme még néhány témafeldolgozó neve: Molière a XVII., E. T. A. Hoffmann, Byron, Dumas, Puskin a XIX., Baudelaire, Maupassant és Shaw pedig a XX. században.


A szerző felvételei

Sevilla főbb utcáiban járkálva óhatatlanul Don Quijote írója is gondolataim közé türemkedett, hiszen a XVI. század utolsó éveiben itt élt az adóbehajtói tisztséget betöltő nagy spanyol klasszikus, s itt töltött le három börtönévet is, miközben egy népszerű komédiát írt két zavarosban halászó, fiatal, hétpróbás csavargóról, meg elkezdte számba venni La Mancha lovagjának viselt dolgait is. Maradandó emlék lesz ezúttal számomra az impozáns katedrális meg az előtte lévő tér, ahol az áldást osztó II. János Pál szobra köszönti az odaérkezőt. A gótikus székesegyházat a XV. és a XVI. század fordulóján építették az egykori mecset helyén. A torony most is őrzi emlékét, mi pedig felmászhattunk a lépcsőt helyettesítő feljárón, melyen egykor a müezzin szamárháton kocogott fel, hogy imára szólítsa a híveket. A páratlan kilátás megérte a fáradságot. A templom belsejében felhalmozott gazdagságról Amerika meghódításának aranylemezekben kifejezésre juttatott bősége győzött meg bennünket. A Capilla Mayor vakító fénye kitörölhetetlenül rögzült bennem. És Kolumbusz Kristóf síremléke előtt is fejet hajthattunk.

De Sevilla volt 1478-ban az első inkvizíció felállításának városa is. És az első autodafé tüzét is itt gyújtották meg 1481-ben! Úgy tűnik, az irgalmat nem ismerő emberi hatalomgyakorlás eretnekégetés címén Isten nevének meggyalázásától sem riadt vissza. Akkor pedig mi mit várhatunk ebben az Istent tagadó világban?

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..