A tizenhat lukú híd a római kort idézi, míg a huzatos, szűk utcácskák a mórok által kialakított városképet őrizték meg mind a mai napig a zsidó negyeddel egyetemben. A szerencse ezúttal is a nyomunkba szegődött, mert kellemes napsütés közepette barangolhattunk a festői szépségű utcácskákban, és gyönyörködhettünk a virágköltemények által díszített teraszokban, ablakokban és udvarokban. Csak sajnálni tudom, hogy mindez nálunk elképzelhetetlen, hiszen néha még az utcai fák ágait is letörik az éjszakai randalírozók.

Córdobának számos világhírű szülötte van. Elsőként Senecát, a kiváló szónokot említeném, aki az Augustus kori Római Birodalom egyik meghatározó alakja volt. Ugyancsak megemlítendő még Lucanus, a római epikus költő, aki mellesleg Seneca unokaöccsének fia volt. Kezdetben Néró baráti köréhez tartozott, majd miután a császár megirigyelte költői babérjait, a Piso-féle összeesküvésben vett részt, s ennek felfedezése után öngyilkos lett.

A város fénykorában, a córdobai kalifátus idején, a XII. században az iszlám, illetve a judaizmus két kimagasló szellemóriása (Averroës és Maimonidész) is itt született. Az arab tudós és filozófus életműve az iszlám tradíciót egységesítette az ókori görög gondolkodók műveiben összefoglaltakkal. Az Arisztotelész- és Platón-kommentárokkal nemcsak az iszlám eszmerendszerét újította meg, de később életműve az európai tudományos gondolkodásmódra is nagy hatással volt. A lényeg pedig a kettős igazság alapelvének kimondása, hiszen Averroës azt igyekezett bizonyítani, hogy más a tudomány és más a vallás igazsága, a kettő egymástól független, s ezzel az állítással valójában felszabadította a tudományos gondolkodást a teológia uralma alól. Mind a moszlim, mind pedig a katolikus ortodoxia ezért mélységesen elítélte.

Maimonidész a zsidóság leghatásosabb középkori filozófusaként vált ismertté, aki 14 kötetben foglalta össze a zsidó törvényeket a Talmud alapját alkotó szövegek magyarázatának révén.

A szellemi óriások mellett a népünnepélyként elhíresült bikaviadalok — ma úgy mondanánk — sztárjai között is az egyik legnagyobb Córdobában született. Manoletto emlékmúzeumába ugyan nem volt idő bemenni, de sikerült lencsevégre kapni a kertben elhelyezett mellszobrát. A bánatos képű, de józan, higgadt arckifejezésű matador tíz éven át volt az a spanyol kultúrhérosz, akinek tiszteletére dalokat írtak, italt neveztek el róla, aki évente legalább százszor nézett farkasszemet a megvadult bikákkal, és közülük tizenegy a szarvával meg is sebesítette őt, aztán pedig 1947 augusztusának végén az egyik állat végzetes módon felsértette jobb combját éppen akkor, amikor a torero a bikába döfte kardját. A sérüléseibe belehalt Manoletto halálhírét nemzeti gyászként élték meg a bikaviadalt kedvelők.

Córdoba emlékezetes marad számomra azért is, mert végre, hosszú évek elmúltával, ebédidőben újra megrendelhettem azt a spanyol nemzeti ételt, amelyet paella néven ismer a szakácsművészet. Az olajban párolt, speciális fűszerekkel ízesített zöldséges rizst kagylóval, rákkal s általában csirkehússal dúsítva készítik el, fogyasztását pedig csak nagy nehezen lehet abbahagyni. Így a szellemi és lelki világot gazdagító városnézéssel együtt ez a nap egy tökéletesen eltöltött idő érzését generálta bennem.