home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Útközben (210.)
Káich Katalin
2016.05.02.
LXXI. évf. 17. szám
Útközben (210.)

Az utóbbi években a turisztikai irodák mintha abban versenyeznének egymással, melyikük tudja MENNYISÉGILEG a legtöbb látnivalót bezsúfolni utazási programjába. Merthogy nem a minőség, hanem a mennyiség korában élünk. A jelszó pedig: minél több nevezetességgel gyömöszöljük tele utazáskínálatunkat, annál értékesebbnek ítéli majd meg az utazáskedvelő.

Így azután a végeredmény: állítólag sokat láttunk, de hogy abból mit jegyeztünk meg, nem lényeges. Nem érdekli sem az irodát, sem az utast. A felvételek viszont bizonyítják, milyen sok helyen jártunk, lehet vele dicsekedni, s ez a legfontosabb.

Noha a délnyugat-franciaországi utazási program egy kissé levegősebb volt a szokottnál, a zsúfoltság nem hiányzott belőle. Mint írtam, Lyonra nem egészen egy nap jutott. Néhány jellegzetességgel azonban sikerült megismerkedni. Ezek közül én a piacot emelném ki, amely az újvárosi részben, a Rhône folyó rakpartján helyezkedik el. Sokan úgy vélik, a városi piacok sokat elmondanak a helység lakosairól, s ebben van némi igazság, mert a lyoni piacon bóklászva a többi közt azt is megértettem, miért világhírű a francia konyha. A legkisebb étterem tulajdonosa is, ha ad magára valamit, csak friss, első osztályú, hazai alapanyagokat használ. Ebben pedig a piacokra meg a kistermelők termékeit árusító üzletekre támaszkodik.

Feltehetően kevesen tudják, hogy Lyon környékén tenyésztik azokat a kék lábú, fehér tollú és vérpiros tarajú tyúkokat/kappanokat, amelyekből a legízletesebb baromfiételeket készítheti el a rátermett szakács. Egy kiló hús ára, ha kappanról van szó, 80 euró! Nevelésük körülményeit is előírások szabályozzák. Egy-egy szabadon kapirgáló példánynak 10 négyzetméter területről kell gondoskodni. Étrendjében szerepel a hazai tejben áztatott kukorica, s a levágás előtt két héttel a hidegtartást el kell felejteni.

Az óváros egy-két tipikus utcájában is csavarogtunk. Noha a modern kori építkezéseket itt sem lehetett kiiktatni, megadatott, hogy egy egész évszázados épületsor között barangolhattunk, és a kissé lepusztult, kevés személyzetű kávézókról — bouchon — felvételeket is készíthettünk. A házak némelyike még ma is átjárható este 6 óráig. Módunkban állt egy kisutcából a vele párhuzamosba átmenni. A csendben való átvonulást egy feliraton köszönték meg a házbeliek.

A város legmozgalmasabb terére nem jutottunk el, s ezt azért sajnáltam, mert ott van a Szent Bonaventura-templom, melyet a XIV. század elején kezdtek el építeni, és negyedik oldalkápolnájának színes üvegablakain Árpád-házi Szent Erzsébetet örökítették meg.

Az újvárosból az óvárosba mi a Bellecour térről a Saint Georges hídon át jutottunk el. Egyébként a két folyó Lyon környéki rakpartja összesen 25 kilométer hosszúságú, s huszonhat híd íveli át. A legtöbb időt a prímási székesegyházban töltöttük, melyet a XII. század közepén kezdtek el építeni. Számos történelmi esemény színhelye volt a gótikus katedrális. Két zsinatot is tartottak itt a XIII. század közepén, illetve ebben a Szent János-dómban koronázták meg 1316-ban XXII. János pápát, akit VI. Adorján 1523-ban eretnekséggel vádolt meg, s aki arról lett nevezetes, hogy egy közönséges hétköznapon egy pátriárkát, öt érseket, harminc püspököt és negyvenhat apátot átkozott ki csak azért, mert nem fizették meg az adóhátralékot! A méregkeverő hírében álló Medici Mária szintén itt kötött házasságot IV. Henrikkel 1600-ban.

Ha tudjuk azt, hogy nemcsak Saint-Exupéry köthető Lyonhoz, de a Lumiére testvérek is itt éltek, meg André-Marie Ampére fizikus és matematikus is itt született, illetve számos festő, kiknek alkotásait a Szépművészeti Múzeumban lehet megtekinteni, sőt Rodin, Tintoretto, Veronese, Delacroix, Gauguin, Van Gogh stb. műveiben is gyönyörködhet a művészetkedvelő látogató, akkor egyértelművé válik, hogy Lyonba érdemes ellátogatni.

S nem csak egy napra. 


A nyitókép a szerző felvétele

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..