Már csak egyet-kettőt kell aludnunk a szeretet ünnepéig. Bizonyára beszereztük a fát, melyet fel fogunk öltöztetni, az ünnepi menü hozzávalói is a hűtőnkben pihennek, és az ajándékok is a rejtekhelyen lapulnak. De a nagy intézkedésben, sürgésben-forgásban arról se feledkezzünk meg, hogy az otthonunk is ünnepi pompában díszelegjen. Különösen most, amikor bizonyára szűk családi körben fogjuk tölteni a szentestét.
Bejárati ajtók és lépcsőkorlátok
Általában már az adventi időszak elején feltesszük a bejárati ajtónkra a szép, karácsonyi koszorúnkat, de ez is az egyik legfontosabb elem, hiszen a vendégeink a bejáratot fogják legelőször megpillantani, nem mindegy tehát, mi fogadja őket érkezésükkor. Tehetünk koszorút, szép függesztéket az ajtóra, vagy nagyon kedves hangulatú, feliratos táblák is kaphatóak. Persze magunk is elkészíthetjük őket — mindezek szuper előfutárai lehetnek a lakásunkban a vendég elé táruló látványnak.
A lépcsőfeljárónkat is dekorálhatjuk: a korlátot ünnepi díszbe öltöztethetjük például nagyon elegáns, széles, színben összeillő szalagokkal, izzósorokkal, díszgömbökkel tarkított fenyőágakkal.
Fényfüzérek
Roppant népszerűek a fényfüzérek, hiszen rengeteg stílusban kaphatóak. A legnagyobb kedvenc a pamutlabdákból álló lámpasor, mely ezerféle variációban vásárolható meg, de mi magunk is előállíthatjuk a kedvenc színösszeállításunkban. Ezt akár később, az ünnepek elmúltával sem kell száműznünk a lakásból, utána is remek hangulatot kölcsönöz az otthonunknak. Az elegancia érzését erősíti az ebédlőasztal fölé függesztett faág fehér-ezüst dekorációval és fehér fényfüzérrel. Az ebédlőasztal melletti padon pedig a puha szőrmepárnák felelősek a meghitt, meleg, ünnepi hangulatért.
Kandalló
Manapság nagyon divatosak a kandallók, akinek viszont nincs, az látványkandallót is készíthet. Mindkét típust remekül dekorálhatjuk girlandokkal, gyertyákkal, díszgömbökkel. A gyertyák is lehetnek díszesek, az ünnep hangulatához illőek — kerülhetnek pohárba, mécsesbe, illetve magasított gyertyatartókba is. Az élő mikulásvirágot is bevonhatjuk a dekorációs elemeink közé, és fenyőágakkal tökéletesíthetjük a látványt. Gyermekek számára különleges élményt nyújtanak a kandalló szélén felsorakoztatott Mikulás-csizmák, hát még akkor, ha ajándékot is rejtenek!
Amire nem árt ügyelnünk, az a színvilág. A túl sok árnyalat ugyanis inkább kaotikus érzést kelt, mintsem meghittet.
Remek ötlet az is, ha régi szánkónkat, korcsolyánkat dekoráljuk — abban az esetben, ha már nem használjuk őket.
Ablakdíszek
Az ablakunkba is függesszünk színes szalagra erősített gömböket, faágakat. A fényfüzérek ebben az esetben is csak fokozzák az ünnepi hangulatot.
Mindenekelőtt azonban leljük örömünket az otthonunk dekorálásában, hogy legalább a lelkünknek, szemünknek legyenek örömteliek az év utolsó napjai.