A felsőfokú oktatási intézményekben ezekben a napokban fogadják az elsős hallgatókat és ünnepélyes tanévnyitót tartanak.
A szabadkai Közgazdasági Karon 200 gólyát köszöntöttek. Az egyetemen a 65. generáció kezdte meg tanulmányait. A hallgatók ebben az évben is alap-, mester-, és doktori képzésen vehetnek részt. A szabadkai Közgazdasági Kar hivatalos oktatási nyelve a szerb, azonban a hallgatók az első évben több tantárgyat magyar nyelven is elérhetnek, és a vizsgáikat szintén magyarul tehetik le.
Az elmúlt 65 évben több mint 23 ezer hallgató diplomázott az Újvidéki Egyetem Közgazdasági karán, ezúttal 750 gólya iratkozott be az újvidéki székhelyű intézmény különböző szakirányaira. A szabadkai Közgazdasági Karra 190 hallgató nyert felvételt.
A Szabadkai Műszaki Szakfőiskolán ugyancsak a 65. generáció kezdte meg tanulmányait. Mintegy 200 hallgató nyert felvételt alap és mesterképzésre. Az eseményen jelen voltak a politikum és azon vállalatok képviselői is, amelyek gyakorlati lehetőséget biztosítanak a tanulóknak.
A szakfőiskolán magyarul és szerbül folyik az oktatás. A 672 hallgató 45 százaléka szerbül, 55 százaléka pedig magyarul végzi tanulmányait. Az idén a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola öt alapszakkal indul: gépészettel, elektrotechnikával, mechatronikával, informatikával és mérnöki menedzsmenttel. A mesterképzésen információs technológiákra iratkozhattak be a hallgatók.
Ünnepélyes keretek között fogadták az elsőéves hallgatókat az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán is. Idén 551 elsős diák kezdi meg a tanévet az intézményben. Maja Gojković, a Tartományi Kormány elnöke köszöntötte a fiatalokat és gratulált nekik a tanulmányaik megkezdéséhez.
Forrás: Pannon RTV, Tartományi Képviselőház
Fotók: Pannon RTV, Tartományi Képviselőház