A Duna saját gyártású ünnepi műsora december 24-én este sztárelőadók produkcióival és dalpremierekkel hív közös ünneplésre.
A karácsony eredeti jelentőségéről, Jézus megszületésének csodájáról készített zenés-verses műsort a Duna. Az Ünnepelt megálmodója Mező Misi, aki a zenei produkciókon túl narrátorként is részt vesz a rendhagyó köszöntésben. A fellépők a kortárs hazai irodalom és könnyűzene ismert és kiemelkedő alakjai – mások mellett a Magna Cum Laude, a Blahalouisiana, a Csík zenekar, Palya Bea, Gubik Petra, Gryllus Dániel, DÁNIELFY, valamint Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák –, akik együtt köszöntik az ünnepeltet, Jézus Krisztust. A szeretet, a szövetség, az emberfia és a megváltás témái köré épülő versek között Babits Mihály, Juhász Gyula, Márai Sándor és Szabó Lőrinc karácsonyhoz köthető művei lesznek hallhatók, Cakó Ferenc látványos homokanimációival illusztrálva, míg a különleges zenei összeállításban ismert szerzemények és új dalok is hallhatók lesznek.
A műsor célja, hogy a tévénézők eszébe juttassa, hogy karácsonykor gondoljanak az este igazi ünnepeltjére, Jézusra is. Noha a Szenteste sokféleképpen alakulhat, az igazi karácsony akkor születik meg, ha a szívekben él a szeretet és hit. Az Ünnepelt erről a rendkívüli születésnapról szól: a szórakoztatás mellett az ünnep lényegéhez való visszatalálásról.
Ünnepelt - december 24-én, 18:35-től a Dunán!
Decembertől csodákkal teli tél a Dunán!
Fotó: MTVA/Csöndör Kinga
Fotók: MTVA