home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Ünnepelt Bajsa
Tóth Tibor
2022.06.17.
LXXVII. évf. 24. szám
Ünnepelt Bajsa

Szombaton Bajsán falunapot ünnepelt a település apraja-nagyja. A hagyományos programok mellett a Telecskai-dombok Szent Dömötör Borrendje és a Kadarka egyesület első alkalommal szervezett nemzetközi borversenyt, melyre 132 minta érkezett.

A tűzoltóotthon udvarában a helyi civil szervezetek 5 kg húsból finomabbnál finomabb ételeket sütöttek-főztek, közben beszélgettek, barátkoztak egymással. A Donna Nőszervezet bográcsában sertéspörkölt rotyogott, fenséges illatot teremtve a főzőhely köré. Fehér Huszár Tímea, a nőszervezet elnöke elmondta, tizenhat tagjuk van, mindenki hoz vendéget magával, így várhatóan 50-en ülnek majd asztalhoz.

— A nőszervezet húsz éve létezik, én nyolc éve töltöm be a vezetői tisztet. A legidősebb tagunk hetvenkét, a legfiatalabb harminckét éves. Főleg jótékonysági tevékenységekkel foglalkozunk, a Föld napján minden évben virágokat ültetünk, a rászorulóknak ételt osztunk, tehát igyekszünk tevékenyen részt venni a falu életében — mondta Fehér Huszár Tímea.


Az elmúlt egy év alatt született bajsai csöppségek

A település működésében meghatározó szerepet töltenek be a civil szervezetek, melyek közül a legtöbb tagot a Testvériség Művelődési Egyesület számlálja.

— Az egyesület a magyar kormány Nemzeti Újrakezdés Programja keretében sikeresen pályázott egy 8 + 1-es kisbuszra. Az új járműnek köszönhetően költségeink csökkennek, hiszen csak az üzemanyagot kell fizetnünk, szállítóeszközt már nem kell bérelnünk. A művelődési műsorban az óvodásoktól kezdve a nyugdíjasokig mindenki megjelenik a színpadon. Színháztermünk sajnos nincs, így a gyerekeket és a többi fellépőt nagyobb létszámú közönség csak a falunap alkalmával tudja megtekinteni — mondta Kókity Erika, a Testvériség ME elnöke.

A tűzoltóotthon udvarában megtartott ünnepségen Lackovics Károly tanácselnök három nyelven szólt a közönséghez. Kiemelte, ez a nap az összetartásról, a barátkozásról szól, és reményei szerint mindenki jól érzi magát. A helyi közösség képviselői megajándékozták az elmúlt egy év alatt a faluban született 11 babát és szüleiket, majd a település legkiemelkedőbb tanulói köszönőlevelet vehettek át. Minden évben elismerésben részesülnek azok a civil szervezetek és egyének, amelyek/akik valamilyen módon hozzájárultak a település fejlődéséhez és fejlesztéséhez. Az idén Ocsenás Valéria — aki a helyi közösségnek és a bajsai civil szervezeteknek több éve könyvelési szolgáltatást végez — és a kilencvenhét éves Kalapáti János — aki 1934 óta a bajsai Önkéntes Tűzoltó Testület tagja — vette át a köszönőlevelet. Elismerésben részesültek a többszörös bajsai véradók is, majd kihirdették az agyaggalamb-lövészet (a nyertes Dobrik Tibor) és a borverseny (az abszolút győztes a bácsfeketehegyi Pál István) eredményeit is. A művelődési műsorban az óvodások, a helyi általános iskola tanulói, a művelődési egyesület tagjai, valamint a kelebiai vendégek léptek fel, majd a falunap a topolyai Meloditon együttes produkciójával ért véget.

A Donna Nőszervezet csapata 

Fényképezte: Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..