home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Ünnep van. Ünnepel Kisorosz is.
Lőrinc Natália
2015.12.20.
LXX. évf. 50. szám
Ünnep van. Ünnepel Kisorosz is.

Advent első vasárnapjával megkezdődött a közös gyertyagyújtás a tájház udvarában, amit a Torontál civil szervezet már évek óta megrendez. A 17 órakor kezdődő műsorok moderátora, bemondója Kocsis Diána Csilla volt.

November 29-én elsőként a Gyöngykaláris vegyes kórus lépett fel, majd az alsós diákok előadásában a Tüzed uram, Jézus kezdetű dal csendült fel. A kisoroszi fiatalok ünnepi verseket és szövegeket olvastak fel, felkészítőjük Kocsis Diána Csilla volt, aki a műsor végén meggyújtotta a hatalmas és gyönyörű adventi koszorú első gyertyáját.

A második vasárnapon az alsósok Kassai Csilla Mikulás sapkája című versének feldolgozását mutatták be. Több dal is elhagzott (Mikulás, Mikulás, kedves Mikulás, Szálljatok le karácsonyi angyalok, Száncsengő). A gyerekek ügyesen szerepeltek. A második gyertyát Korom Tímea, a Torontál kézimunkacsoport vezetője gyújtotta meg.

A harmadik vasárnapi műsor előtt kirakodó vásár várta a falubelieket és vendégeket. A hideg ellenére sokan eljöttek, és válogattak is az ötletes, főleg természetes anyagokból készült karácsonyfadíszek, kopogtatók, ékszerek közül. Az alsósok tanulságos történeket játszottak el, amelyből például kiderült, hogy legjobb mindig a szeretetet választanunk. A legmeghatóbb rész az volt, mikor a nézőknek is égő gyertyát adtak át, s a sötétben csak ezek világítottak. A harmadik gyertyát Kabók Imre polgármester lobbantotta lángra, aki ezt nagy megtiszteltetésnek érezte, s a remény fontosságáról is szólt. Luca napja lévén természetesen az édes sütemények mellett, finom töpörtyűs pogácsa is jutott mindenkinek.

A negyedik vasárnapon a felsősök betlehemes játékát és az ovisok fellépését tekinthették meg az egybegyűltek. A koszorú utolsó gyertyáját Talpai Sándor, a Torontál Központ elnöke gyújtotta meg. A műsorok végén az egybegyűltek süteményeket, meleg teát, forralt bort is kaptak. A gyermekeket ajándékcsomaggal lepték meg.

Köszönet minden támogatónak az adományokért és segítségért.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..