home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Újra főtt étel a népkonyhában
Kartali Róbert
2020.09.21.
LXXV. évf. 38. szám
Újra főtt étel a népkonyhában

Szeptembertől ismét meleg ételt osztanak a népkonyhában. A Vöröskereszt szabadkai népkonyhájának van a legnagyobb számú igénybe vevője egész Vajdaságban, 1200 személyre főznek naponta. A rászorulók a nyári hónapokban sem maradtak étel nélkül, akkor tartós élelmiszerekből álló csomagokat kaptak. 

Szerbiában naponta összesen mintegy 34 000 ember áll sorba élelemért az országban működő népkonyhák valamelyike előtt. Vajdaságban a szabadkai a legnagyobb, az 1200 igénybe vevő közül 250 fiatalkorú, több mint 600 pedig hatvan évnél idősebb — emelte ki lapunknak Miodrag Varo, a Vöröskereszt szabadkai szervezete által működtetett népkonyha koordinátora. Mint mondta, a népkonyha 1993 óta működik, volt időszak, amikor napi néhány száz adag ételt osztottak szét, de volt olyan is, amikor napi csaknem háromezret.
A népkonyha üzemeltetése több mint 70 millió dinárba kerül évente, ennek egy jelentős részét az önkormányzat finanszírozza, 31,2 millió dinár értékben, a többit a munkaügyi, foglalkoztatási és szociális minisztérium folyósítja, de az ételek elkészítéséhez szükséges hozzávalók beszerzésében az adományozók is segítenek. Magánszemélyek és mezőgazdasági termelők is adakoznak, sok gyümölcs- és zöldségtermelő is segít, illetve a pékségek is. Év közben a népkonyha egytálételeket készít, a többi közt paprikást, gulyást és babot.

A Vöröskereszt szabadkai szervezete a Szabadkai Közkórház vérellátó osztályával együttműködve önkéntes véradási akciót tart szeptember 26-án, 10 és 13 óra között a Hotel Galleria átriumában. Legalább százegységnyi vért szeretnének összegyűjteni, ezért minél nagyobb számban várják az önkéntes véradókat.

— Heti háromszor húsos ételeket főzünk, és legnagyobb örömömre többet tudunk adni, mint amennyi a minimális irányadás szerint járna. Ez leginkább az adományozóinknak köszönhető. A nyári pihenő idején egy hónapra elegendő ételcsomagokat osztottunk, melyek az alapélelmiszereket tartalmazták: liszt, rizs, olaj, bab, tészta, pástétom és konzervek. A lehetőségeink szerint mindig bővítjük ezeket a csomagokat, így az idén halkonzerv, készleves, készétel, lekvár és más dolgok is kerültek a csomagokba, melyeket az igénybe vevők havi egyszer, júliusban és augusztusban kaptak meg — mondta Varo.
A koordinátor szerint csaknem 500 család van a népkonyha várólistáján, azaz 800—1000 szegény sorsú ember, köztük gyerek is. A Szabadkai Városi Szociális Munkaközpont az illetékes, ott határozzák meg, hogy ki kerülhet rá a népkonyha listájára. A Vöröskereszt 1200-as kerettel működhet, ez a szám nem bővíthető. A névsort szinte havonta frissítik. Ha valakinek megváltozik a társadalmi helyzete, munkát talál, más városba költözik, vagy bizonyos okok miatt kizárják, esetleg ha elhalálozik, akkor kerülhet be valaki más a helyére a várólistán levő emberek közül.
Az idén 25 000 dollárral támogatta a Vöröskereszt működését a Szabadkán csupán néhány éve működő Amatek vállalat. Ez a segítség célirányosan a népkonyha fiatalkorú igénybe vevőinek érkezett. Ezek a gyerekek az adománynak köszönhetően édességet, valamint tisztálkodási termékekből álló csomagot kaphattak, továbbá az ételadagok is nagyobbak lettek, melyek így több hússal készülhettek.
A szervezet most öt szabadkai tanszerkereskedéssel együttműködve készít elő iskolakezdési csomagot a népkonyha legfiatalabb igénybe vevőinek. Tavaly 59 gyerek kapott tanszercsomagot, ez a szám az idén is az adományozók segítségétől függ — mondta Varo, és azt is kiemelte, hogy az elmúlt héten három szegény sorsú család kapott bútort, szintén az adományozók jóvoltából. Évente mintegy 20 tonna új és használt ruhát is szétosztanak a rászorulók között. 

Fényképezte: Kartali Róbert

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..