home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Újra a hatalom közelében
Talpai Lóránt
2018.02.26.
LXXIII. évf. 8. szám
Újra a hatalom közelében

​​​​​​​Berlusconi visszatért, a Forza Italia a választás esélyese — A NATO-főtitkár szerint az Európai Unió nem tudja megvédeni Európát — Észak-Korea egyesítené a Koreai-félszigetet

Berlusconi visszatért, a Forza Italia a választás esélyese

Akár meg is nyerheti a március 4-ei, olaszországi választást a Silvio Berlusconi nevével fémjelzett, a Forza Italia köré tömörült jobboldali pártkoalíció — derült ki a voksolás előtti utolsó közvélemény-kutatásból. A Hajrá Itálián kívül a nemzeti radikális Északi Liga, az Olasz Testvérek, valamint néhány kisebb jobb és jobbközép formáció tartozik a szövetséghez, mely 38-40 százalékon áll. Második a populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) 28, a jelenleg kormányzó Demokrata Párt azonban csak harmadik 23 százalékkal. A kormányalakításhoz legalább 40 százalék kell, Berlusconi pedig máris kijelentette, megnyerték a választást. A milliárdos politikus — jogerős ítélete miatt — személyesen nem indulhat.

 

A NATO-főtitkár szerint az Európai Unió nem tudja megvédeni Európát

Az Európai Unió egyedül nem tudja megvédeni Európát, és védelmi képességeinek fejlesztése a lehetőségek mellett kockázatokat is hordoz — jelentette ki a NATO főtitkára az 54. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián. Jens Stoltenberg hangsúlyozta: az EU védelmi képességének erősítése azzal a kockázattal jár, hogy „gyengíti a transzatlanti köteléket, megkettőzi mindazt, ami a NATO-ban már megvan, és diszkriminálja a NATO EU-n kívüli tagjait”. Viszont az utóbbi években megjelent aggodalmak ellenére a NATO továbbra is „a legerősebb, a leghatékonyabb és a legmegbízhatóbb szövetség, melyet valaha látott a világ” — tette hozzá az észak-atlanti szövetség főtitkára, rámutatva, hogy az EU polgárainak 90 százaléka NATO-tagországban él.

 

Észak-Korea egyesítené a Koreai-félszigetet

Phenjan a Koreai-félsziget egyesítésére törekszik a kommunista rezsim uralma alatt — fogalmazott ifjabb Harry Harris, az amerikai haditengerészet admirálisa egy képviselőházi meghallgatáson. A tengernagy, aki a csendes-óceáni katonai műveletekért felelős, a képviselőház fegyveres ügyekkel foglalkozó bizottságának meghallgatásán fejtette ki álláspontját. Meglátása szerint noha általánosan elterjedt vélemény, hogy Kim Dzsongun észak-koreai vezető önvédelmi szándékból törekszik atomfegyverzet kifejlesztésére, a célja mégis jóval több ennél. Ezzel ugyanis nemcsak a saját hatalmát kívánná megőrizni, hanem önkényuralmi rendszere alatt a félszigetet is egyesítené. „Úgy gondolom, önmagunkat korlátozzuk, amikor Észak-Korea nukleáris ambícióit csupán annak tulajdonítjuk, hogy meg akarja védeni a saját rendszerét” — hangsúlyozta a tengernagy.


Nyitókép: Mti.hu

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..