A nyugati világ értékrendje is folyamatos változáson megy keresztül, a korábban civilizáltnak és jövőbe mutatónak hitt elképzelések hátulütői is megmutatkoznak ilyen helyzetekben. Az emberiség többsége a nyugatitól eltérő államberendezkedési formában kénytelen élni, holott a klasszikus felfogás szerint a liberális demokrácia a tökéletes formája társadalmi létünknek. A nyugatitól eltérő berendezkedési formák és rendszerek lépnek azonban színre, a demokratikusnak hitt államokban pedig megmutatkozik a tökéletesnek, történelem végének hitt modell árnyoldala. De az is lehet, hogy ezzel is az a helyzet, mint más, korábban haladóbbnak hitt modellekkel, hogy az elképzelés elméleti szinten tökéletes ugyan, de az emberi kapzsiság, önzés, irigység és haszonlesés a gyakorlatban olyan mértékben torzítja a rendszerekben a valóságot, hogy rá kell jönnünk, mégsem jött el a sokszor megénekelt Kánaán.

Egyesek Európa hanyatlásáról beszélnek, míg mások szerint a folyamatok tükrében a dolgok csak változnak, mindig is változtak. Nincs itt semmi látnivaló, hangzik a régi szállóige. Valójában ez azért igaz most, mert bizonyos dolgok, melyek a társadalom kollektív tudatában zajlanak, valóban nem láthatóak. Európának és azon belül a nemzetállamoknak meg kell találniuk a saját hangjukat. Megfigyelhető azonban, hogy az Európai Unió nyugati tagállamai már nem képesek olyan határozottan képviselni az érdekeiket, mint korábban. Az erős nemzetállamok, így a kelet-közép-európai országok, köztük anyaországunk szerepe is felértékelődik. A Hszi Csin-ping által több mint tíz évvel ezelőtt életre hívott Egy övezet, egy út kezdeményezés meghatározó része lett a nemzetközi politikának és a világgazdaságnak. Kína nagyszabású terve meglepte a megújulásra képtelennek mutatkozó, cél nélküli nyugati világot. A kezdeményezés az elmúlt tizenegy évben a nemzetközi narratíva része lett. 149 ország a tagja, az általa felölelt területen pedig a világ népességének 65 százaléka él. Kikötők, vasútvonalak, erőművek és logisztikai központok épülnek, összeköttetést és számtalan perspektívát megnyitva az országok, régiók előtt.

Mindeközben a világ nyugati fele folyamatos emlékezetvesztésben szenved. Lassan, de biztosan elfelejtik történelmüket, hőseiket, értékeiket. Eltűnnek az utolsó kapaszkodók is. Vaskos irodalma van annak, hogy az emlékek mellett miként számoljuk fel a valóságot is. Azt a valóságot, amely még akkor is mindenki fejében másként tükröződik, ha nem gondolunk arra, hogy a média egy része eleve a valóság „meghamisítására” van berendezkedve. A jövőt azonban nem lehet elképzelni, eltervezni anélkül, hogy számot ne vetnénk a valósággal. Amíg erre képtelenek vagyunk, marad a saját biztonságunk, a saját kényelmünk bálványozása. Lehet bírálni, lehet kritizálni Kína politikáját, de a jelek szerint egy olyan világot szeretnének építeni, amelyben minden nemzet úgy képzelheti el saját jövőjét és fejlődését, ahogy szeretné.

Diktatúráról beszélhetünk ugyan, bizonyos ismérvei alapján, de a puha diktatúra leplezett formái a demokratikusnak mondott államok többségében is ott lapulnak a mélyben, ha pedig a feltételek kialakulnak, a mélyből a felszínre is kerülhetnek.