home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Újabb sikeres projektum ért a végére
Tóth Tibor
2022.07.12.
LXXVII. évf. 27. szám
Újabb sikeres projektum ért a végére

Zárókonferenciával ért véget a hajdújárási Vinogradar Labdarúgóklub és a magyarországi Bordány Sportkör második sikeres, határon átnyúló IPA-pályázata, mely az Interreg—IPA CBC HUSRB/1903/34/0020 nevet viselte. A projektum 2020. november 1-jén indult és 2022. június 30-án zárult.

A projektum eszközbeszerzésből, valamint események és aktivitások szervezéséből állt. Az eszközbeszerzés magában foglalta az edzések és mérkőzések lebonyolításához szükséges segédeszközök beszerzését, két komplett mezszettet, húsz edzésre való és öt mérkőzéseken használatos labdát, valamint két szett hálót vásároltak a kapukra, valamint a kapuk mögé. Az eszközbeszerzés nagyobb részét a főpálya megvilágítása tette ki, mely tavaly fejeződött be.

— Hat reflektoroszlop lett felállítva, melyek megfelelő lámaptestekkel lettek ellátva. Ez hatalmas segítség egyesületünk számára, a késő őszi és kora tavaszi időszakban ugyanis csapataink megfelelő feltételek között dolgozhattak, a játékosoknak nem kellett elkéredzkedniük a munkahelyről és az iskolából, hanem a kötelezettségek teljesítése után villanyfénynél hódolhattak kedvenc sportáguknak — mondta Latyák Lóránt, a Vinogradar Labdarúgóklub elnöke.


Latyák Lóránt, a Vinogradar Labdarúgóklub elnöke

A projektum második része események, táborok szervezéséből állt. Az előírt korosztályok számára (serdülők, valamint juniorok és serdülők) két-két labdarúgótábort szerveztek Hajdújáráson és Bordányban. A táborokat egy CB-Liga (Cross Border Liga) keretében zárták. A júliusi táborban a szabadkai Arena végzett az 1. helyen, a Vinogradar, a Bordány és a Kelebia előtt, októberben pedig a Vinogradar bizonyult a legjobbnak, megelőzve a Bordány, az adai AFK és a Horgos 1911 csapatait.

— A két futballtábor mellett tavaly júniusban nyílt családi napot rendeztünk, majd edzőképzést, melyen a fiatal sportolók táplálkozásáról dr. Halasi Szabolcs egyetemi tanár tartott előadást. A játékosok és az edzők figyelmét megragadta a téma, rengeteg kérdést tettek fel az előadónak. Tartottunk egy erőnléti felmérést is, melyet a szabadkai Óvó- és Edzőképző Főiskola szakemberei végeztek. A fiatal labdarúgókon különböző méréseket végeztek, mint amilyen a súly, magasság, nyúlékonyság, illetve a pályán meghatározott távokon feladatokat kellett megoldani futás formájában. A június 30-án zárult projektum zárókonferenciája Hajdújáráson valósult meg, melyen rajtam kívül Sövény Rudolf, a Vinogradar Labdarúgóklub közgyűlésének elnöke, Hajdújárás Helyi Közösségének tanácselnöke, Kiss-Patik Péter, a Bordány Sportkör elnöke, Tešić Ervin, a Vinogradar egyik utánpótlásedzője és Bátori Denisz, csapatunk játékosa szólt a közönséghez. Összefoglaltuk a projektum főbb elemeit, az edző és a játékos pedig személyes élményeit mondta el a hallgatóságnak. A lezárult projektum alatt megvalósult eredmények hatalmas lökést adtak egyesületünknek. Mint ismeretes, a Vinogradarban száz gyerek edz rendszeresen, minden korosztályban vannak csapataink, és az eredmények is figyelemre méltóak, hiszen az elmúlt idényben a felnőttek a 3., az ifik és a serdülők pedig az 1. helyen végeztek saját ligájukban — emelte ki az elnök.

Az eddigi két pályázat sikerén felbuzdulva biztosak lehetünk benne, hogy a két baráti klub együttműködése tovább folytatódik.

A zárókonferencia közönsége

Fényképezte: Engi Erik

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..