home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Újabb megmérettetések előtt
Tóth Tibor
2022.10.07.
LXXVII. évf. 40. szám
Újabb megmérettetések előtt

A Zenta Kézilabdaklub a sportcsarnok hét évvel ezelőtti átadása óta jelentősen kedvezőbb feltételek között készülhet a különböző megmérettetésekre. A játékosok létszáma évről évre nő, és a minőségi munka is egyre gyakrabban hozza meg a várt eredményt. Az elmúlt idényben hosszú idő után újra érem került a kézilabdázók tarsolyába, miután a 12 éven aluli fiúegyüttes ezüstérmet szerzett a Vajdasági Kézilabda-szövetség által kiírt korosztályos bajnokságban.

— Az őszi idény nem a legjobban sikerült a csapat számára, a koronavírus és az egyéb betegségek, illetve a sérülések ugyanis kihatással voltak a szereplésre, a tavaszi idényt azonban veretlenül zártuk csoportunkban, és bejutottunk a rájátszásba, ahol éremért küzdhettünk. A döntő sajnos kicsúszott a kezünkből, az ellenfél fizikai fölényben játszott, és jobb volt nálunk. Elégedettek vagyunk az ezüstéremmel is, hiszen hosszú idő után nyertünk újra érmet. A 14 és a 12 év alatti női csapataink változó idényt zártak, a női kézilabdára jellemző hullámvölgyek minket sem kerültek el. Tapasztalatszerzés és fejlődés szempontjából mindenképp sikeres idényről beszélhetünk, annak ellenére, hogy a lányok nem nyertek érmet — értékelt Balla Kolos, a Zenta Kézilabdaklub utánpótláscsapatainak edzője.


Az egyik délelőtti edzésen

A felnőttligákban egy férficsapat képviselte az egyesületet, melynek a II. Vajdasági Ligában sikerült kiharcolnia a bennmaradást. A tizennégy csapatot számláló mezőnyben kiegyenlítettek az erőviszonyok, bárki bárkit legyőzhet, és bárki bárkitől ki is kaphat. A betegségek és a sérülések a felnőttcsapatot is érintették, így a ligában maradást mindenképp sikerként könyvelik el. Az idei szezonban főleg saját nevelésű játékosokra alapoznak, de néhány vidéki játékost is beépítettek az együttesbe. A szezon hosszú, hiszen ősszel és tavasszal is tizenhárom mérkőzés vár a csapatra. Az elsőt már le is játszották a zentaiak, melyen 39:23-as vereséget szenvedtek Rumán, lapzártánk után pedig a Putinci együttesét látták vendégül. Az elvárás a biztos bennmaradás, mely nem lesz egyszerű, hiszen nagyon hosszú utazások várnak a fiúkra, valamint az árak emelkedése miatt anyagilag is nehéz lesz lefedni a szezont. A várható nehézségek ellenére azonban mindent megtesznek céljaik eléréséért.

Az utánpótláscsapatok augusztus közepe óta készülnek a bajnoki küzdelmekre. Az első két hétben alapozás — rengeteg futással és erőgyakorlatokkal —szerepelt napirenden, majd a labdával végzett gyakorlatok, a különböző technikai és taktikai elemek begyakorlása következett. A felkészülést a sportcsarnokban és a közeli töltésen végezte a csapat. Balla köszönetét fejezte ki Zenta Önkormányzatának, hiszen egész évben bérmentve használhatják a sportcsarnokot, valamint az önkormányzat egyéb költségeket (például továbbképzés, utaztatás) is fedez, tehát ott segít, ahol erre lehetősége adódik.

— Fiúcsapatot a 14 éven aluli korosztályban indítunk, habár csapatomban tizennégy éves fiú nincs is, mivel a keret tizenkét és tizenhárom éves játékosokból tevődik össze. Meg kell dicsérnem a fiúkat, mert példaértékű munkát végeztek, minden zokszó nélkül végigcsinálták az edzéseket a legnagyobb melegben is. A fiúk mellett még a 14 éven aluli lánycsapatot indítjuk a bajnokságban, a fiatalabb korosztályokkal azonban nem veszünk részt a vajdasági kézilabdaligában. A Tisza menti régióban az adai, a magyarkanizsai és a zentai klub között nagyon erős közösség alakult ki, és a 10 éven aluli csapatainkat ebbe a nem hivatalos, a Tisza menti együtteseket tömörítő mezőnybe nevezzük be. A liga kiváló lehetőség a gyerekeknek arra, hogy tapasztalatot szerezzenek, melyet a későbbiekben tudnak majd hasznosítani — mondta.

Az utánpótlásedző elmondása szerint a kézilabda az utóbbi időben valamelyest veszített népszerűségéből a városban, a labdarúgással nem tud versenyezni, és a kosárlabdát is egyre több fiatal választja. A kosárlabda- és a kézilabdaklub között kiváló a kapcsolat, megbeszélik egymás között az edzési időpontokat, hogy zavartalanul folyjon a munka. A fiúknál ismét domináns sportággá vált a birkózás, rengeteg gyerek választja, és érmeket is szereznek szép számmal mind a Zenta, mind a Hercules versenyzői.

— Igyekszünk bemutatókat és nyílt napokat tartani, a sportválasztó napon is mindig jelen vagyunk, viszont a gyerekek megváltoztak, mivel a labdát és a mozgást már nem igénylik annyira, mint az évekkel korábbi korosztályok. Ennek oka talán az általános iskolai testnevelés-oktatásban keresendő, vagy abból ered, hogy a gyerekek túlterheltek, és az is igaz, hogy a rengeteg okoskütyü sem a mozgásra serkenti őket. Községünkben nagyon sok az ügyes és tehetséges gyerek mind az egyéni, mind a csapatsportágakat tekintve, és óriási mulasztás lenne, ha ez a lehetőség kihasználatlan maradna.

A zentai egyesület is csatlakozott a Magyar Kézilabda-szövetség által életre hívott rendszerhez, és az Együtt növünk fel! nevű, a határon túli magyar utánpótlás-kézilabdázás támogatására létrehozott alapítvány által jelentős támogatásban részesült. A gyerekek sportcipőket, melegítőket, mezeket kaptak, a klub pedig sporteszközöket, és Balla is tagja annak a tizenöt fős csoportnak, amely az MKSZ által edzőképzéseken vesz részt.

A hatéves kora óta kézilabdázó Makrinov Dominik a 14 éven aluli csapat kapuját védi. Nagyon szereti ezt a nem éppen hálás posztot, hiszen, ahogy fogalmazott, kiváló érzés egy-egy lövést hárítani, de gyakran kék-zöld foltokkal „gazdagodik”, ami a kapusposzt velejárója. A következő idény nem lesz könnyű, de bízik a minél jobb szereplésben.

A lánycsapat oszlopos tagja, megbízható balátlövője, Kovács Dobák Heléna tavaly május óta játszik újra, a kézilabda egyfajta szabadságérzetet kelt benne. Inkább a labdás edzéseket szereti, de az erőnléti gyakorlatokat is elvégzi. Az új szezonban szeretne minél jobban teljesíteni, fejlődni, a csapattal minél több alkalommal győztesként levonulni a pályáról.

Az egyesület várja a sportág iránt érdeklődőket, a hangsúlyt a 6 és 10 év közötti lányokra és fiúkra helyezik, hiszen őket sokkal könnyebb beépíteni a folyamatos munkába, de idősebb gyerekeket is szívesen látnak, senkit sem utasítanak el. A gyerekekkel Balla személyében megfelelően képzett szakember dolgozik, a felnőttcsapatot Dragan Miljković irányítja, de a munkába besegít a Zentára negyven év után visszatért Radivoj Krivokapić is, aki a Németországban, Szlovéniában és Spanyolországban töltött évtizedek után kapcsolódott be a zentai klub munkájába.

Fényképezte: Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..