
A csarnok 20 ezer négyzetméter területű, a munkát várhatóan októberben kezdik ott meg. A német cég építőiparban használt gépeket, eszközöket gyárt.
Összesen több mint 5,5 ezer embert foglalkoztat, termelői és fejlesztői kapacitásai Németország mellett Ausztriában, az USA-ban, Kínában és Szerbiában vannak.
A Wacker Neuson 2007-ben nyitotta meg üzemét Kragujevacon, jelenleg 650 embert foglalkoztat.
A munkálatok mai megkezdésénél Aleksandar Vučić szerb elnök azt mondta, Kragujevac kiváló hely a befektetőknek, hiszen hagyományosan ipari város. A cég képviselője pedig megerősítette, a kragujevaci állomásuk jelentősen hozzájárult a járvány alatti működés folyamatosságához, most pedig úgy döntöttek, további ezer új munkavállalót vonnak be a termelésbe.
Fotó: Tanjug/ Miloš Milivojević/ bs