Új választási törvényre lenne szükség
Talpai Lóránt
2021.04.22.
LXXVI. évf. 16. szám
Új választási törvényre lenne szükség

Lehetővé kellene tenni a konkrét jelöltekre való szavazást — Predrag Kon: a maszk viselete továbbra is kötelező — Beadták a 3 milliomodik védőoltást

Lehetővé kellene tenni a konkrét jelöltekre való szavazást

Tatjana Matić kereskedelmi, idegenforgalmi és telekommunikációs miniszter szerint a jelenlegi választási törvény nem megfelelő, mert negatívan befolyásolja a pártaktivisták tevékenységét. A miniszter szerint mindez főként annak a következménye, hogy előre lehet tudni, ki kap képviselői helyet. „Szükségünk van egy újra, mely megtartaná az arányos rendszert, de a polgárok számára lehetővé tenné, hogy a választási listán szereplő konkrét jelöltekre is szavazhassanak” — nyilatkozta Matić. Ez arra késztetné a pártokat, hogy a legjobb embereket jelöljék, akik befolyással bírnak a közösségükben. „A mandátumok elosztása 70:30 arányban történne, vagyis a képviselők többségét az elért eredmény alapján választanák meg, a mandátumok 30 százalékát pedig a pártok határoznák meg területi, nemi vagy más egyenjogúsági okokból” — hangsúlyozta Matić. A tárcavezető rámutatott, „Európában csupán még két országban van hasonló modell, mint a mi jelenlegi modellünk, ezért kell megváltoztatni, és közelebb hozni a polgárokhoz”. (Večernje novosti)

 

Predrag Kon: a maszk viselete továbbra is kötelező

Amint jelentős mértékben enyhítünk az intézkedéseken, a koronavírus azonnal aktiválódik, jelentette ki Predrag Kon epidemiológus, a válságstáb tagja. „Elkeserít, hogy akkor, amikor valamit kötelezővé teszünk, a nép azt könnyedén kezeli, és javaslatként értelmezi. Határozottan megmondtuk, hogy a kávézók kerthelyiségében kötelező maszkot viselni, ezt viszont senki sem tartja tiszteletben” — hangsúlyozta Kon. Egy kereskedelmi televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy mindenki, aki egy ilyen kerthelyiségben ül, és nem visel maszkot, viszont már elfogyasztotta az italát, szabálysértést követ el, és ne lepődjön meg, ha a kommunális rendőrség pénzbírságot ró ki rá. Kon arra is rámutatott, hogy Szerbia a járványt illetően sokkal jobb helyzetben van, mint tavaly ilyenkor. (Tanjug)

 

Beadták a 3 milliomodik védőoltást

Szerbiában a 3 milliót is meghaladta a polgárok által felvett, koronavírus elleni vakcinák száma. Két héten belül 1,8 millióra nő az immunizáltak aránya — jelentette ki Aleksandar Vučić. A szerb államfő Milorad Dodikkal, a bosznia-hercegovinai elnökség elnöklőjével közösen látogatta meg a Torlak-intézetet, ahol a napokban kezdődött az orosz fejlesztésű Szputnyik V védőoltás palackozása. A köztársasági elnök bejelentése szerint az év végéig Szerbia önálló vakcinagyártóvá válik. Vučić a boszniai Szerb Köztársaság számára 20 000 védőoltásból álló szállítmányt adott át Dodiknak. Továbbá arról is szólt, hogy bővítik a Torlak-intézet kapacitásait. Predrag Kon epidemiológus szerint a 3 millió oltás után az a cél, hogy elérje a 3-3,5 milliót azoknak a polgároknak a száma az országban, akik felvették a védőoltás mindkét adagját. „Tény, hogy az elmúlt időszakban valamelyest csökkent a napi fertőzések száma, de ez nem olyan ütemű, mint korábban” — fűzte hozzá. (Szerbiai RTV, Tanjug)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Belgrádi Szemmel rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..