home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Új tekepálya Bácskossuthfalván
Tóth Tibor
2014.01.15.
LXIX. évf. 3. szám
Új tekepálya Bácskossuthfalván

Bácskossuthfalván a teke gazdag hagyományokra tekint vissza. Hajdanán a Sloboda férfiegyüttese megnyerte az alszövetségi ligát, a női csapat pedig selejtezőt játszhatott a Szuperligába jutásért. Tíz éve azonban a Rekreációs Központ és vele együtt a tekepálya is idegen kézbe került, majd szép lassan tönkrement minden, amire a bácskossuthfalvaiak oly büszkék voltak.

A helyi közösség jelenlegi vezetősége, Fazekas Róbert tanácselnökkel az élen azonban nem nyugodott bele, hogy a falu e létesítmény nélkül maradt, és eltökélte, hogy visszavásárolja, és használhatóvá teszi a Rekreációs Központot. Minderre februárban került sor, és első befektetésként a közelmúltban a tekepályát adták át rendeltetésének. Az ünnepélyes megnyitón a megjelenteket, köztük Fremond Árpád köztársasági parlamenti képviselőt, Radovan Šunjakot, a Vajdasági Teke Szövetség képviselőjét, Kókai Mernyák Melinda Topolya község polgármester asszonyát, a községi tanács tagjait, a tekézőket és a támogatókat Fazekas Róbert köszöntötte. Megköszönte a község vezetőinek politikáját, amely azon alapul, hogy ezekben a nehéz időkben minden helyi közösségben legyen fejlődés. A beruházáshoz szükséges eszközök nagyobb részét, több mint hatvan százalékát önkormányzati eszközökből támogatták, jelentős összeget különítettek el a helyi járulékból, valamint tartományi pályázaton is nyertek kellékeket.

— Az objektum megvásárlására 5,2 millió dinárt fordítottunk, a pálya kiépítése pedig 11,8 millió dinárt emésztett fel. Hozzátenném, hogy ez nemcsak önmagát a pályát jelenti, hisz az 55 ezer euróba — plusz adóba — került, hanem fel kellett újítani az egész épületet, mivel elég rossz állapotban volt. Nem volt fűtési rendszere, az öltözők, a toalettek sem voltak megfelelőek, és az éttermet is teljesen rendbe hozták az elektromos hálózattal együtt. A helyi járulék bevezetésével lehetőség nyílt arra, hogy az optimalizáción kívül az ipar fejlesztésében és a falusi turizmusban lássuk a jövőt. Ennek az ékszere ez a térség kell, hogy legyen: az egykori Rekreációs Központ, az úgynevezett Tito park és a Koplaló. Bízom benne, hogy a szomszédos Pacsérral és Topolya városával közösen olyan tartalmakat alakítunk ki, amelyek előrébb viszik ezt a kis közösséget. A tekepálya számunkra nagyon fontos dolog, és arra kérem polgárainkat, úgy fogják ezt fel, hogy ennek az átadása valaminek a kezdete. 2014-ben a fürdőmedence építéséhez fogunk hozzá — mondta Fazekas, majd hozzátette, hogy terveik között teniszpálya, kalandpark kiépítése, borút és lovaglás szervezése is szerepel.

Kókai Mernyák Melinda, Topolya község polgármester asszonya gratulált a helybelieknek a tekepálya létrejöttéért. Példaértékűnek nevezte, hogy a gazdasági vállalatok is részt vettek a befektetésben, és a jövőben több hasonló jellegű beruházást kívánt a bácskossuthfalviaknak.

Radovan Šunjak, a Vajdasági Teke Szövetség képviseletében azt kívánta a helybelieknek, hogy a jövőben ezen a pályán is szülessen egy Zavarkó Vilmos, egy Jovan Ćalić és egy Daniel Tepša.

— Vajdaság szinte egész területén több modern tekepálya működik, a válogatott játékosok kilencven százaléka Vajdaságból származik. A teke az országban rohamosan fejlődik, és egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Az eredmények közül elég csak kiemelni annyit, hogy az utóbbi években Szerbia egyéni és csapat világbajnokságot is nyert — mondta, majd köszönőlevelet adott át a Sloboda Tekeklubnak, elnökének, Bogárdi Józsefnek és Lackovity Károlynak, Topolya község sportmegbízottjának a tekesport fejlesztéséért, abból az alkalomból, hogy a sportág első világbajnokságát 60 éve, Belgrádban rendezték meg. A köszöntők elhangzása után az első dobást a helybeli klub legidősebb játékosa, a 72 éves Juhász Sándor végezte el, aki 35 évet tekézett a csapatban.

— A legnagyobb sikerünknek azt tartom, amikor az alszövetségi ligában, tizennégy szabadkai csapatot megelőzve megnyertük a száz dobásos bajnokságot. A Nagyfényen tartott, mindent eldöntő meccsen nekem is nagyon jól ment a játék, egyik legjobb eredményemet akkor értem el. Később a kétszáz dobásost is megnyertük, ám ez után átszervezték a ligát, ami nekünk nem igazán felelt meg. Ehhez a sporthoz hatalmas akarat kell és rengeteg idő. Emlékszem, gyakran reggel utaztunk el egy mérkőzésre, és este értünk csak haza. Attól tartok, a mai fiatalok nehezen fogják ezt bírni, hiszen óriási a rohanás: első a munka, majd a család és csak utána következik a sport. Nekünk akkoriban első volt a sport, csak utána jött a többi. A munkaidő letelte után eljöttünk edzeni egy órát, háromkor pedig már kint voltunk a földeken, vagy mentünk vissza dolgozni a vállalatba. Akkor megengedhető volt a napi 4-5 órás edzés, ma ez már nem lehetséges. Napjainkban rengeteget kell dolgozni ahhoz, hogy az ember el tudja tartani a családját. A jelenlegi csapatból kiemelném Stojanovićot, Juhász Róbertet, Tóth Lajost, Majláth Róbertet, ám a többieket is dicséret illeti, hiszen a csapat a bajnokság alatt kiválóan és odaadóan játszott — mondta Juhász Sándor.

Bogárdi József, a Sloboda Tekeklub elnöke nem titkolta örömét, miszerint tíz év után újra hazai pályán játszhatnak.

— A mai nap történelmi eseménynek számít a versenyzők és a tekét szabadidő sportként űzők számára egyaránt. Csapatunk a II. vajdasági ligában versenyez, tizennégy csapatból a kilencedik helyen zártuk az őszi idényt, amivel elégedettek vagyunk, hiszen hetente csak egy alkalommal tudtunk edzeni. Jelen pillanatban az együttesben négy helyi játékos van, a többiek vidékiek, ám a pálya létrejöttével az utánpótlással is foglalkozhatunk majd, és reményeink szerint hamarosan több bácskossuthfalvai kapcsolódik be a klub munkájába. Terveink között a sportág népszerűsítése szerepel, a tornatanárokkal szeretnénk együttműködni, valamint a női csapat megalakítását is célként tűztük ki — mondta az elnök.

Az új pályát nemcsak a klub tagjai, hanem minden tekézni vágyó polgár is használhatja.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..