home 2026. szeptember 06., Lőrinc napja
Online előfizetés
Új szárnyat kapott a Pedagógusház
Miskolci Krisztina
2025.08.11.
LXXX. évf. 32. szám
Új szárnyat kapott a Pedagógusház

Augusztus 11-én kezdődött a 29. Szabadkai Nyári Akadémia, melynek nyitóünnepsége után ünnepélyes keretek között adták át a Pedagógusház új szárnyát. Az újonnan átalakított emeleti rész a Szabadkára érkező vendég előadók, pedagógusok, diákok elszállásolására szolgál majd a jövőben.

De Negri Ibolya, az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke, dr. Maruzsa Zoltán belügyminisztériumi államtitkár, valamint dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár vágták át a szalagot, amivel hivatalosan is átadták az új épületrészt.

Nagy nap ez az egyesület számára, hiszen egy régi vágyunk valósul meg — hangsúlyozta De Negri Ibolya. — Az épület egy új szárnyát fogjuk átadni, erről álmodoztunk hosszú éveken keresztül, és most meg tudtuk valósítani. A magyar állam támogatásának köszönhetően fel tudtuk újítani az emeleti szárnyat. 2014-ben érkeztünk ide, akkor tudtuk megvenni ezt az épületet, azóta van az egyesületnek székháza, amit belaktunk, itt működik az iroda, van egy közösségi tér is, tartunk kisebb összejöveteleket, tanácskozásokat. Mindig vannak képzéseink, amelyekre jönnek vendég előadók, tanárok, diákok. Őket el kell szállásolni, így ebből a megfontolásból kezdtük el tervezni, hogy mi lenne, ha a már meglévő emeletet, amelynek nem volt funkciója, átépítenénk. Nagy öröm, hogy ma ezt át tudjuk adni, 30 éves az egyesület, és talán ez is a munkánk ékköve.

Fényképezte: Miskolci Krisztina

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..