Új kovácsoltvas kerítés a csókai templom körül
Tóth Lívia
2021.05.12.
LXXVI. évf. 19. szám
Új kovácsoltvas kerítés a csókai templom körül

— Magyarország Kormányának köszönhetően az egész Délvidéken szinte nincs olyan település, ahol ne történt volna valamilyen fejlesztés — mondta Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke Csókán, a Szentháromság katolikus templom előtt. — A mai szép pillanat Csókán a több mint 200 éves templom kovácsoltvas kerítésének a felújításáról szól. A kerítés szimbólum is, hiszen a rajta lévő kapuval a világunkat nem bezárjuk, hanem kinyitjuk. Nemcsak a határokat és a kerítéseket ismerjük, hanem a kapukat és a lehetőségeket is.

A mai, első kerítésrész felállítása arról szól, hogy ezen a tájon, itt a Bánságban, Csókán vannak olyan kiváló városvezetők, magyar emberek, akik sok mindenre gondolnak, és tudják, hogy a közösség építése, a szülőföldön maradás a legfontosabb — hangsúlyozta az MNT elnöke, és hozzátette, reméli, ebben a templomban a jövőben sokkal több keresztelőt tartanak majd.

Az anyaország támogatásával megvalósuló beruházás értéke mintegy 4 millió dinár. Kormányos László, a VMSZ elnökségi tagja az összefogás erejét hangsúlyozva Magyarország Kormányának, a Magyar Nemzeti Tanácsnak és a Vajdasági Magyar Szövetségnek mondott köszönetet. A templom környezetének rendezése hosszabb folyamat, melyhez Csóka Önkormányzata is hozzájárult. Megtudtuk, a közeljövőben tervezik a Szentháromság katolikus templom utolsó hajórészének, valamint a harangoknak a teljes körű felújítását.

Az eseményen jelen volt ft. Hajdu Sándor plébános úr, Oláj Tibor, a csókai községi képviselő-testület elnöke, Balázs Ferenc, a polgármester tanácsadója, valamint az önkormányzat képviseletében Monoki Elvira és Zombori Csaba.

Csóka községben 2021. május 23-án helyi közösségi választást tartanak. A polgárok 7 és 20 óra között adhatják le szavazatukat.

Fényképezte: Tóth Lívia

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..