home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Új intézkedések 2023-ban
(Szerkesztőségi hírösszefoglaló)
2023.01.02.
LXXVII. évf. 52. szám
Új intézkedések 2023-ban

A 2023-as év számos változást hoz Szerbia lakossága számára. Ezek között vannak olyanok, amelyek jó hírnek számítanak, és természetesen olyanok is, amelyeknek nem igazán örülünk.

Növekszik a minimálbér

Január elsejétől 35 ezer dinár helyett 40 ezret vihetnek haza havonta a legalacsonyabb fizetésért dolgozók. Ez az eddigi legnagyobb, 14,3 százalékos emelkedést jelent.

 

Emelkedik a nyugdíj összege

Januártól 12,1 százalékkal növekszenek a nyugdíjak, ami a novemberi emeléssel együtt 20,8 százalék. Siniša Mali pénzügyminiszter korábbi nyilatkozata alapján az átlagnyugdíj az idén eléri a 310-320 eurós szintet.

 

Módosul a nyugdíjkorhatár

2023. január 1-től életbe léptek az új nyugdíjba vonulási feltételek Szerbiában.

A Nyugdíj- és Rokkantságbiztosítási Alap tájékoztatása szerint az öregségi nyugdíj feltétele a nők esetében két hónappal hosszabbodik, vagyis 63 és fél éves kor, és legalább 15 munkaév. A férfiak esetében marad a 65 éves életkor, és a legalább 15 munkaév.

Függetlenül az életkortól, a férfiaknak és a nőknek is joguk van elmenni öregségi nyugdíjba 45 munkaév letöltése után.

Az idő előtti nyugdíjba vonulás feltételei ettől az évtől kezdődően a férfiak esetében 60 életév és 40 munkaév, a nők esetében pedig 59 és fél életév, valamint 40 munkaév.

 

Hosszabbodik a szülési szabadság

Az új törvény, amelynek értelmében három hónappal meghosszabbítják a szülési szabadságot Szerbiában, várhatóan az idei év közepén lép érvénybe. Ez szerint az első gyermek után 15, a második után pedig 18 hónap szülési szabadság jár az édesanyának. A harmadik és a negyedik gyermek esetében továbbra is 24 hónapos a szülési szabadság. 

 

Drágulások

Január elsejétől az áram 8 százalékkal, a gáz 11 százalékkal drágult. Az elektromos energia ára az idén még kétszer emelkedik, várhatóan májusban és novemberben.

A jövedéki adó emelkedése miatt a cigaretta ára is módosult, a dohányosok dobozonként 10 dinárral többet fizetnek érte.

 

Marad az üzemanyag árának korlátozása

A szerb kormány január 31-éig meghosszabbította a üzemanyagár-korlátozásra és a tej kiviteli tilalmára vonatkozó intézkedését, valamint egyes üzemanyagok jövedéki adója 10 százalékkal csökkent.

 

Továbbra is pénztárgép nélkül

A piaci árusokat csak 2024 januárjától kötelezik majd arra, hogy pénztárgépet használjanak. Az egy éves halasztást azzal indokolják, hogy jobb feltételeket kell teremteni a piacokon dolgozók munkájához. 

 

Szigorúbb lesz a belépés a schengeni övezetbe

A szerbiai állampolgárok 2023 novemberétől csak előzetes engedélykéréssel utazhatnak a schengeni övezetbe. A jelentkezési díj hét euró lesz a 18 évnél idősebb és 70 évnél fiatalabb utasok számára, a kiskorúak és a 70 év felettiek ingyenesen kapják meg a beutazási engedélyt.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..