Egy új év vagy új időszak sokszor a változás, pontosabban a változtatás lehetőségét vagy annak tervezését hordozza magában. A változás természetesen állandóan jelen van az életünkben, még ha sokszor nem is tudatosul bennünk, milyen sokféle módon.

A változást a miért pont én?-től az ezt akarom/szeretnémig különböző szakaszokban éljük meg. Az egészséges személyiség számára a kezdeti érzés általában megrázó és elbizonytalanító. A hirtelen, váratlan, felkészületlenül ért változást a testünk úgy éli meg, mintha fizikai erőhatás érné. Az első lépés éppen ezért az új helyzetről való tájékozódás, informálódás — azaz a megismerés. Ezután általában ingadozunk a pozitív és a negatív érzések között. Csakhamar előtérbe kerül a hátrányok, veszteségek felmérése, majd lassan egy félénk optimizmus elkezdi megvilágítani az esetlegesen remélhető előnyöket, és ezzel az új helyzet felé irányítja a figyelmünket. Az intenzív érzelmeket egyre inkább felváltja a racionális gondolkodás, de még ezek után is gyakran visszatérünk a korábbi állapotok maradványaihoz. Legvégül megtörténik a teljes elfogadás. Megismerjük új személyiségünket, képességeinket — melyek főként a további változások, fejlődés soron következő lépcsőfokai is egyúttal.

A változás mindenki számára lehetséges: bárki meg tudja változtatni a szokásait, viselkedését, attitűdjét és ezáltal a személyiségét is. Közülünk többen mégsem vágynak rá, hiszen annak ismeretlensége, kiszámíthatatlansága elsősorban a bizonytalansággal egyenlő. A folyamathoz kaphatunk külső támogatást, segítséget, de a motivációnak belülről kell megszületnie ahhoz, hogy valóban sikert érjünk el.

A változást leginkább az olyan gondolatok gátolják, amelyek szerint minden úgy jó, ahogy van, hiszen mindig is így csináltuk, miért kellene most másként tennünk bármit is, illetve ezt generálja a kudarctól való félelmünk is. Van, hogy a kihívások elé megyünk, kezdeményezünk valami újat, és nem várjuk meg a dolgok nehezebbre fordulását.

A változás kezdő szakasza struccpolitikával is indulhat (DiClemente, Norcross, Prochaska elmélete alapján), melyben még nem ismerjük fel annak fontosságát. A szakemberek ezt az időszakot gyakran a fontolgatás előtti szakasznak nevezik. Éppen ezért a változás oka gyakran kívülről, valamilyen külső hatásként érkezik. Például belekerülünk egy új élethelyzetbe, vagy a barátaink irányítják rá a figyelmet. Ilyenkor aktiválódnak a különféle énvédő mechanizmusok, és csak amikor már nagyon azt érezzük, hogy valamin változtatni kellene, akkor kezdjük el azt megtervezni. Általában ez a szakasz tart a legtovább.

A gyorsabb továbblépés érdekében érdemes elgondolkodni azon, vajon minek jutott a legnagyobb szerep abban, hogy a korábbi változtatásokat sikerült véghez vinnünk. Voltak-e mélypontjaink, és ha igen, hogyan sikerült átlendülni rajtuk?

Amikor már megérett bennünk az elhatározás, érdemes feltennünk magunknak a kérdést: milyen konkrét lépések kellenek ahhoz, hogy megvalósítsuk a változást? Lehetőség szerint határidőt is kössünk hozzájuk. A cselekvés ideje leginkább a gyermek első lépéseire emlékeztet, hiszen a kezdeti sikerek lendületet adhatnak a folytatáshoz, de egyúttal arra is érdemes előre felkészülni, hogy biztosan lesznek majd buktatók, nehézségek, esetleges visszaesések a változás útján. Az eredmények, azaz a változás fenntartása érdekében érdemes végiggondolni, hogyan tudnánk mindezt az életünk részévé tenni. Mindemellett ne felejtsünk el örülni a sikereknek, megünnepelni őket. Minden visszaesés ellenére a legfontosabb, hogy türelmesek és elfogadóak legyünk önmagunkkal. Még a pozitív változások is hoznak magukkal stresszt. 

Alapjában kétféle változást tapasztalhatunk az életünkben: amelyet elszenvedünk, és amelyet mi idézünk elő. Ez utóbbit nevezhetjük valódi változtatásnak. Minden változtatás változás, de nem minden változás változtatás. Mindez attól függ, mennyire hiszünk abban, hogy a változás után jobb lesz, és hogy mennyire félünk magától a megpróbáltatástól.

A megszilárdult új helyzetben már nem érzünk késztetést a visszaesésre. A változás végbement, a siker elkönyvelhető, és ha mégsem érezzük autentikusnak, akkor további változást vagy személyiségfejlődést tervezhetünk.  

A jó időzítés mellett sokat segíthet, ha összegyűjtjük a kellő mennyiségű információt, ha hallgatunk a megérzéseinkre, ha tudunk segítséget kérni, amikor arra szükség van, és ha mindig bízunk önmagunkban.