Összesen 50 millió dinár támogatást ítéltek oda Vajdaságban az Európai Unió által finanszírozott projektek önrészének társfinanszírozására. A támogatott fejlesztések között szabadkai, topolyai és magyarkanizsai projekt is szerepel, ezek együttesen 10 millió dinárt kaptak.
A Tartományi Regionális Fejlesztési, Régióközi Együttműködési és Helyi Önkormányzati Titkárság közzétette a pályázat eredményeit. A támogatás célja, hogy segítséget nyújtson az uniós forrásokból megvalósuló projektekhez szükséges kötelező önrész biztosításában. A mostani kiírásban összesen 14 önkormányzat nyert támogatást.
Szabadkán a Városháza tetőszerkezetének felújítását segíti a támogatás. A beruházás az épített örökség megőrzéséhez, valamint a város turisztikai vonzerejének erősítéséhez járul hozzá.
Topolyán a stadion és az uszoda melletti városi park revitalizációjához biztosítanak támogatást.
Magyarkanizsán a határ menti katasztrófavédelmi együttműködés fejlesztését szolgáló projekt valósulhat meg. Ennek részeként többek között tűzoltóautók és tűzoltófelszerelések beszerzését, valamint a horgosi tűzoltóotthon felújítását is tervezik.
A három projekt összesen 10 millió dináros támogatásban részesült.
Juhász Bálint Facebook bejegyzésében ismertette a pályázat eredményeit. A Tartományi Képviselőház elnöke kiemelte, hogy minden sikeres pályázat újabb lépést jelent a települések fejlődése és a közösségek erősödése felé, egyben lehetőséget teremt arra, hogy a rendelkezésre álló hazai és európai uniós forrásokat minél eredményesebben fordítsák a vajdasági emberek javára.
A részletes eredmények az alábbi linken érhetők el:
https://region.vojvodina.gov.rs/odluku-o-dodeli-sredstava-korisnicima/?lang=rs