A beszélgetéseket, melyeken örökké mesélhető anekdoták, szállóigék hangzanak el, és melyeken Min Tanaka elmondja: a név nem fontos, hiszen a név nem tud táncolni. Vagy Anton Adasinsky, a Derevo kopasz vezetője arról beszél, hogyan élnek kis társulatával, és hogy az ember ne foglalkozzon olyasmivel, amit nem élvezettel csinál. A beszélgetések, melyeken hallgathattuk Tolnai Ottó véges-végtelen meséit, továbbá Zsótér Sándor elméletét arról, hogyan is érdemes fiatal színművészpalántákkal Shakespeare-t olvastatni és játszatni, valamint az akadémiát, ahol a nemrég elhunyt Jovan Ćirilov is tartott előadást a kortárs színház filozófiájáról. És a történetek sora csak gyarapodott. Az idén a következő művészek ültek a beszélők székébe: Ivica Buljan (rendező), Stéphane Ricordel (rendező), Olivier Meyrou (filmrendező), Balázs Zoltán (rendező) — Maladype Társulat, Hód Adrienn, Garai Júlia, Molnár Csaba — Hódworks, Horváth Csaba (rendező, koreográfus, tanár), Thierry Smits (koreográfus) — Compagnie Thor.

Stéphane Ricordel (Párizs) előadását, az Akrobatákat már láttam a Trafóban, megnéztem előző nap, majd még egyszer, hiszen mindenkit lehengerlő darab ez, mely magával vitt, és egy kicsit ott is hagyott bennünket. Stéphane elmesélte: azért lett trapézművész, mert fiatalkorában egy betegség szövődményeként az egyensúly-érzékelése minimálisra csökkent, így az orvosoktól azt az utasítást kapta: nem sportolhat semmit. Erre ő mit csinált? Elment artistának, és a trapézon lógott éjjel-nappal. Mindehhez társult még egy pici tériszony is, mely a trapézon megszűnt. Beszélt az egyik előadásukról, melyben a trapézművészek tizennyolc méter magasságban játszanak, a nézők pedig alattuk fekve nézik őket. Lúdbőrzöm, ha csak belegondolok.

Horváth Csabával Táborosi Margaréta beszélgetett. Csaba, aki a néptánc világában tette meg első táncos, mozgásos lépéseit, elmondta, egy jó színésznek muszáj foglalkoznia a testével, a mozgásával is, és folyamatosan képeznie kell magát ahhoz, hogy jó előadóművésszé váljon. A C-kategóriás amerikai filmekből ránk ragadt gesztusrendszert pedig el kell felejteni, mert nagyon káros. Amikor megkérték, hogy soroljon fel néhány ilyen filmet, azt a választ kaptuk: nincs nekem annyi időm, hogy rossz filmeket nézzek, ti is pontosan tudjátok, mire gondolok. Arra a kérdésre, hogy mi volt rá nagy hatással, Csaba az erdélyi táncházak világából hozott emlékképeket — ahogyan messziről érezte a bőgő ritmusát, s a ház ablakai is ütemre remegtek a téli éjszakában, mintha az egész épület fel akarna robbanni a zene hatására.

A történetek záporoztak hát a Desiré Akadémia hallgatóságára, kérdeztünk és kérdeztek, válaszoltunk és válaszoltak.