Ötéves az újvidéki Európa Kollégium
Kartali Róbert
2020.07.13.
LXXV. évf. 28. szám
Ötéves az újvidéki Európa Kollégium

Fennállásának ötödik évfordulóját ünnepelte meg pénteken az újvidéki Európa Kollégium, mely megalakulása óta a nemzet és az értelmiségképzés szolgálatában áll. Az intézmény küldetése a vajdasági magyar fiatalok szülőföldön való továbbtanulásának ösztönzése, az identitásuk erősítése, valamint a közösségi és a magyar nemzeti értékekben való gondolkodásuk elmélyítése.

Azok, akik az Európa kollégiumot útjára engedték és sorsát egyengették, célokat kitűző, terveket megfogalmazó és álmodó egyének, akik a vajdasági magyar fiatalokat felkaroló egyetemistaotthonban látták a felemelkedés esélyét és a jövő zálogát, ennek érdekében pedig készen álltak mindent megmozgatni és áldozatot hozni — emelte ki az évforduló alkalmából megtartott ünnepségen Snejder Sára Ildikó, az Európa Kollégium igazgatónője. Mint mondta, az öt évvel ezelőtt valóra vált, Európa Kollégium nevű álom azoknak köszönhetően valósult meg, akik a Vajdasági Magyar Szövetséget, a Magyar Nemzeti Tanácsot, az Európa Alapítványt és a Szabadkai Egyházmegyét alkotják. Ebben a sorban megkülönböztetett tiszteletet érdemel Magyarország Kormányának Nemzetpolitikai Államtitkársága, az egy nemzetben való gondolkodásáért, az anyagi, erkölcsi és szakmai támogatásáért.

— A nemzeti összetartozás éve kiváló lehetőség, hogy hangsúlyozzuk azoknak az erényeknek a fontosságát, mint amilyen a közösségünk iránti elkötelezettség, a törődés, az egymás iránti odafigyelés, a megmaradásunk érdekében tett erőfeszítések és az ezek irányába tett alázatos munka. Ezek azok az erények, amelyek létrehoznak olyan intézményeket, mint amilyen az Európa Kollégium, ahol pedig megvalósulnak mindazok az események, történések, amelyek tanúskodnak róla, hogy fiataljainkban ott él az erős magyar nemzet szelleme, a kifejlett identitás, a példaértékű elkötelezettség hagyományaink, történelmünk és nemzeti értékeink iránt. A vajdasági magyar egyetemisták versenyképes tudásukkal megállják helyüket a szakma és a tudományok világában, és ők a vajdasági, a nemzeti értelmiségi elit kiváló jövendőbeli képviselői — tette hozzá az intézmény igazgatónője.

— Az Európa Kollégium az elmúlt valamivel több mint egy évtizednek a legnagyobb vajdasági magyar közéleti sikere. Arról tanúskodik, hogy hová törekszünk, hogy mire vagyunk képesek, és arról tanúskodik, hogy milyen jövőt gondolunk a saját gyerekeinknek és unokáinknak, mit szánunk nekik, és mit vagyunk hajlandók áldozni annak érdekében, hogy az álmaikat meg tudják valósítani — emelte ki az ünnepségen Pásztor István. A VMSZ elnöke külön köszönetet mondott dr. Pénzes Jánosnak, a Szabadkai Egyházmegye püspökének, hogy a kollégium számára rendelkezésre bocsátotta azt a telket, amelyen felépült. Csupán egy feltétele volt, mégpedig az, hogy a kollégium épülete illeszkedjen ahhoz a templomhoz, amelyiknek a kertjében lesz. A kollégiumot anyaországi támogatásokból bútorozták be, működését a magyar kormány anyagi segítsége teszi lehetővé évről évre. A felépítéséhez szükséges csaknem 6 millió eurót pedig szerbiai és tartományi forrásokból fedezték. Pásztor köszönetet mondott még Bunyik Zoltánnak, Miavec Bélának, Galambos Lászlónak, Erdély Lenkének, Kiss Gyulának, Kern Imrének és Hajnal Jenőnek.

A VMSZ elnöke az ötéves jubileum kapcsán a jövővel kapcsolatos gondolatokat is megfogalmazott.

— Pár nappal ezelőtt egy olyan közösségi akaratnak a lenyomatát láttuk, amelyik az elkövetkező négy évre utat és kötelezettséget mutat mindannyiunk számára. A közösségi akaratnak olyan megnyilatkozását láttuk, ami értelmet ad az Európa Kollégiumnak, ami visszaigazolja a kollégium elmúlt öt évét, és ami értelmet ad neki a következő öt évben is. Az a közösségi felhatalmazás, amit a múlt vasárnap kaptunk, biztatásként kell hogy szolgáljon azoknak, akik itt tanulnak, mert azt üzente a közösség nekik is, hogy a boldogulását itt képzeli el, és a boldogulása csak úgy képzelhető el, hogy ha a létező és a felnövekedő értelmiség ennek a közösségnek az érdekeit fogja szolgálni. Ennek az alapjait teremtettük meg az elmúlt tíz évben, ennek az alapjait működtettük és bontakoztattuk ki az elmúlt öt évben. Szeretnék mindenkit arra biztatni, hogy ugyanolyan lelkesedéssel, odaadással és ragaszkodással szolgálja ezt az ügyet, mert az elmúlt öt év is azt bizonyította, hogy csak ennek van értelme.

— Az Európa Kollégium a Vajdaság legkülönbözőbb pontjairól ide érkező és itt tanuló magyar diákoknak nemcsak fedelet, hanem lelki és szellemi otthont is nyújt — emelte ki az ünnepségen Pirityiné Szabó Judit, a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság kapcsolattartási főosztályvezetője. Mint mondta, egy kollégium az esetek többségében egy szellemi közösség, mely tovább építkezik, melyhez mindenki a legjobb tudását és legtisztességesebb szándékát teszi hozzá, mert tudja, hogy a közösségi értékek részeseként maga is több lesz. A kollégiumi világ egyúttal a legnemesebb versengések, szellemi kihívások, de az egymás segítésének birodalma is. Azzal, hogy közös otthont ad a legkülönbözőbb helyekről érkező fiatalok sokaságának, olyan közösségformáló erővé válik, amely a későbbiekben egy egész életre meghatározza a kollégiumi éveket együtt töltött fiatalok világlátását, humanizmusát és a közösség iránt érzett felelősségét.

A jubileum alkalmából a Szent Erzsébet-templomban hálaadó szentmisét tartottak, majd megkoszorúzták az intézmény kertjében található emlékkeresztet. Az ünnepség végén emlékplakettet vehettek át azok, akik segítették a kollégium megalakulását.

A kollégium létrehozásának ötlete 2005-ben fogalmazódott meg, az alapkövet 2008-ban helyezték el a római katolikus egyháztól kapott telken, a telepi Szent Erzsébet-templom kertjében. Az intézmény a tartományi székvárosban tanuló magyar egyetemisták, illetve a Magyarországon élő, de a tanulmányaikat Újvidéken folytató hallgatók otthona 2015 óta. A 380 férőhelyes épület csupán az indulás évében nem volt teljesen kihasználva, de már akkor is csaknem 300 lakója volt, azóta viszont minden évben telt házzal működik. A kollégistáknak mindössze havi 1860 dinárt kell fizetniük a bentlakásért, a bekerülésük feltétele pedig, hogy magyarul végezték el az általános vagy a középiskolát, tanulmányaikat pedig Újvidéken, valamelyik akkreditált felsőoktatási intézményben folytassák, továbbá feltétel még, hogy egyetemi tanulmányaik során ne ismételjenek évet. A négyszintes létesítmény 204 diákszobát foglal magában. A lányok és a fiúk szobái külön épületszárnyban helyezkednek el, mindegyikben van fürdőszoba, valamint szintenként egy teakonyha is a lakók rendelkezésére áll. A kollégiumban van dísz-, két előadó- és konferencia-, valamint egy zeneterem is, továbbá egy szabadtéri amfiteátrum is része az objektumnak. A hallgatók testi fejlődéséhez szükséges feltételekről edzőterem és kültéri sportpálya gondoskodik. A kollégium társalapítói az Európa Alapítvány, Vajdaság Autonóm Tartományának Kormánya és a Magyar Nemzeti Tanács.

 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..