A kárpátaljai Bence Norbert ugyancsak ez év szeptemberében került ösztöndíjasként a Délvidékre, a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság Petőfi Sándor Programjának keretében. Fogadó szervezete az MNT, tevékenykedési állomáshelyei pedig Versec és Ürményháza. Beszélgetésünk ez utóbbi helyszínen készült. November közepén.
Persze a fordított sorrend felállítása esetén sem tévednénk, elvégre az elsődleges cél mindkét délkelet-bánsági szórványtelepülés magyarságának maradéktalan felkarolása. Az előttünk álló hónapokon túl is. Norbert Kárpátalján, a Beregszászi járás Bátyú nagyközségében született 1996. január 21-én. Eddigi tanulmányainak legutóbbi grádicsát, vagyis a mesterfokozatot az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán—Magyar Oktatási-Tudományos Intézet fizika szakán érte el. Jelenleg fizika és asztronómia szakon hallgatja doktori (PhD) éveit. Elmondása szerint a későbbiekben vállalt missziós tevékenységének „csírái” a számára második családjának számító Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségébe (KMDFKSZ) való belépésével kezdtek el mocorogni. 2017-ben diáktársai a lelkes elhivatottságának, továbbá lendületes és megbízható, megannyi új együttműködési horizontot kereső és találó személyes tevékenységeinek elismeréseképp elnökévé választották a nevezett, ungvári székhelyű szövetségnek. Két év múlásával lényegében erről a tisztségről leköszönve érkezett a kirajzó pontba. Onnét pedig ide hozzánk, Vajdaságba. Abba a régióba, amelyet eleve favoritként jelölt meg az ösztöndíjprogramra való jelentkezése alkalmával. Feltett szándékkal, hogy minden korábban megszerzett tudását és tapasztalatát, a rendelkezésére álló szolgálati időintervallumon belül, átadhassa az itteni magyarságnak. A nemzeti önazonosságtudat megőrzése és megerősítése céljából.
Természetesen megannyi fiatal eleinte tuti biztosnak ígérkező nyomdokain lépegetve Norbert eleve Nyugat felé is indulhatott volna. Mosogatói, kőműves- vagy ehhez hasonló, itthoni/otthoni keresetü(n)khöz viszonyítva aranyárban megfizetett állások valamelyikében megmártózva. Helyette inkább ő maga is zászlóhordozóvá lett. Magyar anyanyelvünk nagykövetévé. Mi több, nemcsak szülőhelyén és annak vidékén, hanem lényegében az egész Kárpát-medencében is. Egyre rohanóbb és csörtetőbb mindennapjaink rengetegében.
Bence Norbert (a szerző felvétele)
A fiatal ösztöndíjast, aki mindenképp az idősebb generációkkal szeretett volna foglalkozni, a számára kijelölt szolgálati helyszínen elsőként a legkisebbek közössége fogadta. Leendő egyetemisták és mesteremberek, majdani tanítók és közösségépítők maroknyi csapata. A hőn óhajtott és a közelmúltban végre beindult verseci hétvégi magyar óvoda növendékei. Alkalmanként tizenöt és húsz fő között ingadozó létszámú, tarka korosztályú (kétévestől nyolcévesig), illetve gyéren pislákoló vagy korábbról szinte semmiféle magyar nyelvtudással nem bíró gyermekek csoportja. A pörgő és szórakoztató, szóra késztető interaktív foglalkozásokban olykor maguk a szülők is elmélyülnek. Újabban meg pláne, hiszen az adventi/karácsonyi ünnepkör idején maguk a találkozások is egyre színesebbek.
Norbert ugyan nem beszéli az itteni államnyelvet, viszont a vele rokon ukrán nyelv ismerete jelentősen megkönnyíti számára a kommunikációt a vegyes és/vagy szerb nyelvű családokból érkező gyermekekkel. Mint megtudtuk, a továbbgondolt verseci projektum már a felnőttek számára is lehetővé tette a magyar mint idegen nyelv oktatását. S egy újabb kuriózum: ez év októberének idusán, mintegy társának terepi szolgálatát kiegészítendő, párja is társult hozzá. Magánszorgalomból.
„Megtanulom, megőrzöm. / Tanítom, továbbadom. A szüleim nyelvét a gyerekeim hangján / elkopni nem hagyom.” Érzem, fiatal beszélgetőtársamnak nemcsak az imént szóba öntött gondolatait, de teljes habitusát is átjárják a fenti, Gyulai István verséből kiemelt sorok.
Alkalmi fogadó- és lakóhelyükön, vagyis Ürményházán Norbert vasárnap délutáni filmvetítéssel indított, felnőtt- és gyermekközösséget egyaránt megszólítva ezzel a projekcióval. A gyermekek eddig a Kisvakond történeteit láthatták, no meg az óriáskörtéről szóló hihetetlen mesét, a náluk idősebbek pedig a Szomszédaink, a magyarok — Kárpátalja című dokumentumfilmet is megtekinthették. A látottakhoz természetesen köret is jár. A szavakba és gondolatokba foglalt tanulság. Az a bizonyos többlet, amely által kölcsönösen — előadóban és publikumban egyaránt — tapasztalható a változás. Mert azért itt, ezen a vidéken sem ritka jelenség az elvágyódás materializálódott formája: a szülőföldről való elvándorlás. Ellenben aki továbbra is idehaza marad, az változatlanul az anyanyelvén beszél, gondolkodik, érez, álmodik, táncol és énekel. Mindeközben pedig nyelvi, kulturális, felekezeti és egyéb megnyilvánulási formái által összhangban éli mindennapjait szomszédjaival. Amióta világ a világ.
A verseci legkisebbek között (Tájgler Kamilla felvétele)
Személyes tapasztalatai ezek rólunk a kárpátaljai fiatalembernek, aki — eredeti szakképesítését felhasználva — útközben a DTD-parti település iskolásainak matematikai korrepetálását is felvállalta. S mivel a gyakorlatban is összeálltak azok a bizonyos képkockák, november közepétől számítva egy informatikai tanfolyamot is beindított a faluban. A helybéli érdeklődők igényeit kielégítendő. „Mellesleg” a jegyzet tisztázása idején érkezett a hír, mely szerint november hónap harmadik harmadában Ürményházán is létrejött a Rákóczi Szövetség helyi szervezete, illetve a fiatal delegátusnak a falubéli középiskolásokkal is sikerült végre érdemben találkoznia.
Az elképzelések szerint ezek az ifjúsági összejövetelek a továbbiakban hétvégenként, pontosabban szombat esténként állandósulnának. Ilyenkor ugyanis szinte mindenki hazajön. Persze, meg lehet mosolyogni ezeknek az ifjaknak a gesztusát, viszont — és ezt valahol közülünk mindannyian megtapasztalhattuk, mármint akik faluról kerültünk be annak idején koszt-kvártélyos, esetleg szobácskát bérlő diáknak valamely távolabbi városba — a gyerekkori haverokkal hétvégenként való otthoni zúgásoknak nincs alternatívájuk.
Legutóbbi találkozásunk idején Norbert és párja az idei dél-bánáti betlehemes és karácsonyi (nép)szokások sorrendben huszonharmadik találkozójára készülődő helyi gyermekek és felkészítő pedagógusuk műhelymunkájában is segédkezett. És persze napirenden volt továbbá egy leendő, korhatár nélküli, ürményházai színjátszó csoport megalakítása, illetve az udvarszállásiakkal való szakmai együttműködés stratégiájának kidolgozása…
Lényeg a lényegben, hallunk még róluk.
