home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Őszre döntenek a kötelező sorkatonai szolgálatról
2021.04.27.
LXXVI. évf. 16. szám
Őszre döntenek a kötelező sorkatonai szolgálatról

A közvitát követően szeptemberben vagy októberben dönt erről a parlament – nyilatkozta a Prva Televíziónak Nebojša Stefanović, Szerbia védelmi minisztere.

Hozzátette: Ez nem olyan lesz mint 1969-ben, amikor a katonák kefével és ronggyal teljesítettek szolgálatot. A fiatalokat katonai képességeket sajátíthatnak el a kiképzés során. Stefanović elmondta, támogatja a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését, mert úgy véli, hozzájárul a fiatalok személyiségének kialakításához. Erről azonban nem a védelmi minisztériumnak, hanem a szerb parlamentnek kell döntenie – hangsúlyozta Stefanović. Arra a kérdésre, hogy mennyi ideig tartana a szolgálat, a védelmi miniszter azt mondta, 3 és 9 hónap közötti időszakban gondolkodnak. A vezérkar szerint 6 hónapig tartana a kiképzés és legalább 2 hónapot töltenének a sorkatonák az egységeknél – tette hozzá a tárcavezető. Arra is kitért, hogy akik nem akarnak fegyvert fogni, azok számára lehetővé teszik, hogy más feladatokat lássanak el a kaszárnyában. Szerbia számára a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetése éves szinten 8 milliárd dinárba kerülne – emelte ki Nebojša Stefanović.

Fotó: Tanjug/Dimitrije Nikolić

Forrás: Danas

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..