Őszi bajnok a Zenta
Tóth Tibor
2021.01.25.
LXXVI. évf. 3. szám
Őszi bajnok a Zenta

A Zenta Labdarúgóklub felnőttcsapata, a harmadosztályban való többéves szereplés után, ötödik idényét tölti a Szabadkai Körzeti Ligában. A Tisza-parti együttes célja a Vajdasági Liga északi csoportjába való jutás, melytől már csak a tavaszi idény választja el a csapatot, hiszen a „félidőben” a sárga-kékek vezetik a tizenhat gárdából álló ligát.

Tizenegy győzelem, három döntetlen, mindössze egyetlen vereség és 36 szerzett pont a Zenta mérlege az őszi idényben. Az élmezőny kiegyenlített, hiszen a második helyen álló újsóvéi Proleter 1, a harmadik újzsedniki Preporod pedig 3 pont lemaradással követi Özvegy József együttesét.


Özvegy József (a szerző felvétele)

— A bajnoki küzdelmeknek úgy indultunk neki, hogy egyértelműen az első hely megszerzése a célunk. A pontvadászatot hat győzelemmel kezdtük, és jól is fejeztük be, az idény közepén azonban voltak olyan mérkőzéseink, amikor nem hoztuk az elvárt pontokat. Gondolok itt a torzsai, a tornyosi és a nádaljai döntetlenekre, valamint a bácsfeketehegyi vereségre. A három döntetlent hozó mérkőzésből kettőt meg kellett volna nyernünk, és akkor sokkal előnyösebb helyzetből várhatnánk a tavaszi idényt. A liga viszonylag kiegyenlített, hat csapat azonban elhúzott a mezőnytől. Több olyan találkozót is láthattunk, ahol a favoritok botlottak, például a gyengélkedő kucorai Iskra legyőzte az egyik bajnokesélyest, a Preporodot, úgyhogy a liga szerintem sokkal erősebb és kiegyenlítettebb, mint az elmúlt idényben. A rendszerint kiesőjelölt tiszaszentmiklósi Sloga nagyon megerősödött, de meg kell említeni a liga újoncának, a községi rivális Tornyos csapatának a kiváló szereplését is — mondta Özvegy József, a felnőttcsapat vezetőedzője, a klub titkára.

Az őszi bajnokcsapatot mintegy 75 százalékban zentai labdarúgók alkotják, a többiek vidéki, rutinos játékosok. Öt évvel ezelőtt, az ötödik rangfokozatba való visszaesés után, zentai focistákkal vágtak neki a bajnokságnak, akikkel az első szezonban a harmadik, a másodikban pedig a középmezőnybe tartozó kilencedik helyen végeztek. A 2018/19-es idényt a nyolcadik helyen zárta a csapat, a legutóbbi, a járvány miatt félbeszakadt bajnokságban pedig a harmadik helyen álltak a Tisza-partiak. A szebb eredmények eléréséhez vidéki játékosokra is szükség van, így a helyiek mellett három óbecsei és egy csókai labdarúgó is erősíti a csapatot, emellett három zentai focista visszatért az adorjáni Tisza együttesétől. A tizenöt mérkőzés alatt a Zenta, az újsóvéi Proleterrel egyetemben, a legtöbb gólt adta, szám szerint 45-öt.


A zentai stadion (a szerző felvétele)

— Habár kaptunk buta gólokat is, a védelemmel elégedett vagyok, mivel a tizenkét kapott gól a harmadik legkevesebb a mezőnyben. A középpályánk a legjobb csapatrészünk, és a csatársorra sem lehet panaszunk, de ezen mindenképp erősítenünk kell. A jobbszélső és a középcsatár posztján is kísérletezünk, tehát olyan focisták játszanak ezeken a helyeken, akik nem itt szoktak. Hiányzik egy igazi középcsatár, akinek csak a gólszerzés lenne a feladata. Jelenleg ezt a szerepet Zlatko Matić tölti be, de ő igazából középpályás, sokkal hasznosabb lehetne, ha az eredeti posztján játszhatna. A téli átigazolási időszakban egy középcsatár és egy jobbszélső szerződtetésén gondolkodunk — szögezte le Özvegy.

A tavaszi idényre való felkészülést hivatalosan február 10-e körül kezdik, de a játékosok addig sem pihennek, hiszen heti két alkalommal egymással fociznak a sportcsarnokban. Az előkészületeket Zentán végzi majd az együttes, ahol műfüves pálya, sportcsarnok, atlétikai pálya és súlyzóterem áll a játékosok rendelkezésére, az erőnléti edzésekhez pedig a töltés nyújt ideális feltételeket.

— Célunk világos: a bajnoki cím megszerzése és a Vajdasági Ligába való jutás. Egy ilyen korszerű stadionnal, melyet a TSC Labdarúgóklubnak köszönhetünk, helyünk nem is a Vajdasági, hanem még magasabban, a Szerb Ligában lenne. Lépésről lépésre haladunk, előbb jussunk fel a negyedik rangfokozatba, majd pedig megpróbálnánk a harmadosztályt is, ha találunk támogatókat, akik abban a rangfokozatban szponzorálnának bennünket.

Az első csapat mellett még négy korosztályos együttes szerepel a különféle rangfokozatokban. Az ifikkel, a pionírokkal, a kiskakasokkal és a Futball 7 elnevezésű bajnokságban szereplő csapatokkal is kiváló munka folyik.

— Az első csapattal együtt összesen 105 igazolt játékosunk van. Sohasem hanyagoltuk el a fiatalokkal való munkát, aminek köszönhetően a Szabadkai Ligába való visszaesés után is tudtunk csapatot építeni. Az ifjúsági együttest Ivica Žmukić személyében korábbi játékosunk vezeti, aki mára már tapasztalt edzővé nőtte ki magát. A fiúk a harmadik helyen zárták az őszt, mindössze 1 ponttal az első helyezett csapat mögött. A pionírok Tóth László vezetésével a második, a kiskakasok Fekete Krisztián irányításával a harmadik, az alsós diákokból álló Futball 7-es csapatunk pedig, melyet Gordan Kolos vezet, az ötödik helyen fejezte be az őszi idényt. Edzőink pedagógusok is egyúttal, kiváló munkát végeznek a gyerekekkel. Az volt a célunk, hogy olyan szakembereket tegyünk a csapatok élére, akik az iskolában is követik a gyerekeket, és a tehetségeket a klubhoz irányítják — fejezte be Özvegy.

A klubban bíznak abban, hogy a tavaszi idény végén is őket inti le az első helyen a kockás zászló, illetve azt is nagyon szeretnék, ha a nézők végre visszatérhetnének a lelátókra, és osztoznának a csapattal a várható sikerekben.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg A Pálya Széléről rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..