
Népzene, hagyományőrzés, barátkozás és jó hangulat — erről szólt a harmadik Őszi Forgatag nevű rendezvény Bácsfeketehegyen.
Nagy érdeklődés övezte a harmadik alkalommal megszervezett Őszi Forgatagot. A telt házas rendezvényen a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, a kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ és a bácsfeketehegyi csoportok mutatkoztak be. A fellépők között szerepelt a Cseprente néptánccsoport, a Délucska táncegyüttes, a Rezeda asszonykórus és a Rizgetős táncegyüttes is. A közönség egyebek mellett magyarországi, erdélyi, mezőföldi, kalotaszegi, bukovinai és somogyi dallamokat és táncokat hallhatott, láthatott az előadóktól.
A rendezvény jellemzője, hogy kicsik és nagyok is bemutatják tánc- és énektudásukat, az esemény egyik fő célja ugyanis a hagyományőrzésen kívül, hogy bevonzza a fiatalokat a népzene világába.
— Heti több alkalommal időt és energiát fektetünk abba, hogy megtartsuk a próbákat, és rávezessük a fiatalokat arra, hogy ez jó dolog, és a hagyományokat éltetni kell, de nem csak a próbateremben meg a színpadon. Próbáljuk egy kicsit afelé terelni őket, hogy az életben is fontos legyen nekik a magyarságuk és a kultúrájuk — nyilatkozta Patyerek Csaba, a Rizgetős táncegyüttes művészeti vezetője.
A talpalávalóról a legtöbb csoport számára Csonka Ferenc és zenekara gondoskodott. Csonka Ferenc, a zenekar prímása elmondta, gyakran zenélnek a kishegyesieknek és a feketicsieknek, ezért már régóra jó kapcsolat alakult ki a tagok között. A baráti viszony miatt már inkább érzik szórakozásnak a fellépést, mintsem munkának.
Az elmúlt években hagyományosan a kishegyesi színházban tartották meg az eseményt, viszont az idén az épület renoválása miatt a bácsfeketehegyi művelődési ház terme adott otthont a rendezvénynek. A szervezők további célja, hogy az egynapos hagyományőrző rendezvény Kárpát-medencei gyermekfesztivállá nője ki magát.
Fényképezte: Mecserik Anita