
Szakmai ráhangolódás. Kilencedik alkalommal (dátumilag 2023. június 2-a és 4-e között, vagyis péntektől vasárnapig) tervezi megnyitni és befogadólag tárva hagyni kapuit a Duna Nap az Europa Nostra-díjas erdélyi Torockón. Az anyaországi Duna Médiaszolgáltató szervezésében.
Újfent, pontosabban ezen rendezvénnyel is bizonyítva, hogy amikor egy-egy ügy érdekében összefog a közösség, annak sikerességét — a Gondviselő megtartó kegyelméből — lényegében semmi sem kérdőjelezheti meg.
Terveink szerint, természetesen, emberi léptékkel mérve, hamarosan lapunk írott és internetes kiadásában is beszámolhatunk e rendezvényről. Mégpedig első kézből.
Előzetesként most a rendezvény honlapját (www.dunanap.com) tesszük közzé, melyről a tervezett programok menetrendje is lekérhető.
Mellékelt fotóink a 2022. évi rendezvényen készültek.
Fényképezte: Martinek Imre