home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Ősbemutató a régi mozivásznon
Tóth Lívia
2015.02.25.
LXX. évf. 8. szám
Ősbemutató a régi mozivásznon

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium filmműhelye az idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A jeles esemény dátuma április 24-e. A csoport tagjai addig is végzik a mindennapi teendőiket, tanulnak, újabb mozgóképötleteken gondolkoznak, vagy éppen egy különleges meghívásnak tesznek eleget. A Bolyai Filmműhely fiataljai és tanárai ugyanis nemrégiben Csókán vendégeskedtek.


 
Horváth Mihály

A kis csapat a helybeli Művelődési és Oktatási Központ felkérésére lépte át a Tiszát, hogy a régi mozik világát idézve a Művelődési Ház nagy vetítővásznán mutassa be néhány alkotását. A nézők a csókai Vegyészeti-Élelmiszeripari Középiskola diákjai és a Jovan Popović Általános Iskola hetedik és nyolcadik osztályos tanulói voltak.

Az egybegyűlteket, akik nemcsak a terem széksorait, hanem a balkont is megtöltötték, a házigazdák nevében Kormányos László igazgató és Horváth Mihály, az Újvidéki Televízió nyugalmazott rendezője, a műhely egyik vezetője köszöntötte.

Aztán peregni kezdtek az alkotások... A közönség rendkívül jól fogadta a hosszabb-rövidebb filmeket, kacagott a poénokon, néma csöndben hallgatta az obrenovaci fiatalok vallomását, vagy éppen „beszólt” az akciófilm-paródia jeleneteit látva. A jól válogatott összeállítás keresztmetszetét adta a csoport munkájának. A Beautiful Days megható és elgondolkodtató animációs film, Az utolsó vashajlítók a kovácsokról szól, és annak a sorozatnak a része, amely a kihalófélben lévő mesterségeket mutatja be. Az Isten áldása?! egy zentai felhőszakadás utáni megdöbbentő dokumentumfilm, a Mit ne csinálj az első randin humoros, jó tanácsokkal teletűzdelt karcolat, az Obrenovac pedig őszinte riport. Aztán itt volt még Kicsi Klájd, a nagyon-nagyon szerethető gyurmafigura, és párja, Csini Boni, valamint egy igazi premier, A küldetés című akciófilm(-paródia). A vetítés a Bolyai Filmműhely tavalyi nyári táborát bemutató képsorokkal ért véget. 

A nézők visszajelzése

Horváth Mihály elmondta, manapság az iskolákban már fotószakkör sincs, pedig régebben a műszakitanárok szívesen tanítgatták a diákjaikat a fényképezés fortélyaira. Tíz évvel ezelőtt kollégájával, Póth Imre rendezővel és Megyeri Gábor tanár úrral arra gondoltak, megpróbálják átadni a tudásukat a zentai Bolyai gimnázium érdeklődő tanulóinak. A kezdeményezés nagy sikerrel járt, amit a hazai és a külföldi fesztiválokon nyert rangos elismerések, díjak bizonyítanak. A fakultatív tárgy az audiovizuális oktatás nevet viseli, szerda délutánonként három iskolai órát tartanak, de persze a munka oroszlánrészét nem ekkor végzik el. A csoport tagjai az egész tanévben tevékenykednek, a téli és a nyári szünidőben pedig filmestábort rendeznek.   

Orosz Kinga

— A filmeknek az a célja, hogy minél többen lássák őket, ezért nagyon örültünk a csókai meghívásnak. Különleges pillanat volt ez a diákjainknak is, mivel a filmjeiket mozivásznon vetítették, és találkozhattak a közönséggel, azaz hallhatták a reakciókat is. Az ilyesfajta visszajelzés megkönnyíti a további munkájukat, hiszen első kézből tapasztalhatták, mi tetszik a nézőknek — hangsúlyozta Horváth Mihály. — Ma ősbemutatót is tartottunk. A küldetés című alkotás, mely valójában az akciófilmek paródiája, először került a nyilvánosság elé. A visszajelzésekből azt a következtetést vontam le, hogy a gyerekek jól oldották meg a szituációkat.  

* Mit tart az elmúlt egy évtized legfontosabb eredményének, és hogyan tovább?

— A tíz év folyamán csaknem száz olyan fiatalt neveltünk ki, aki nemcsak a filmkészítés alapját sajátította el, hanem azt a tudást is, amellyel a médiában tálalt tömegfilmek mögé láthat. Ők már egy egészségesen gondolkodó generáció tagjai, kritikusan fogadják mindazt, amit látnak.

Remélem, lesz, aki mindezt továbbviszi, mert lassan nálunk is érezhető az „anyagfáradás”. Próbáljuk ösztönözni azokat a fiataljainkat, akik korábban itt tanultak, és közben esetleg az egyetemet is befejezték, hogy folytassák az általunk megkezdett tevékenységet. Azért is örülünk a bemutatkozási lehetőségeknek, mert szeretnénk nagydobra verni a munkánkat. Persze nem öncélúan, inkább az utánpótlás reményében.

Szremkó Bettina

Orosz Kinga a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium harmadik osztályos tanulója. Csókán két filmjét mutatták be, a Mit ne csinálj az első randin, valamint az Obrenovac című alkotásoknak ő a rendezője és a vágója. A riportfilmről azt mondta, hogy óriási lehetőségnek érezte, és hasznos tapasztalatot szerzett azáltal, hogy az árvíz után a helyszínen forgathatott.

Nem csak azért jöttek, mert kötelező volt

— Jó érzés volt, hogy az első randis film nézése közben éppen azokon a poénokon nevettek, amelyekről reméltük is, hogy szórakoztatóak. Ez a reakció megerősített bennünket.

Szremkó Bettina hozzáfűzte, kezdetben azt hitték, csak azért jönnek majd el a csókai diákok, mert kötelezővé tették számukra, de amikor látták, mennyire élvezik a programot, megnyugodtak.

A Bolyai Filmműhely április 24-én Zentán, a Művelődési Házban nagyszabású rendezvénnyel ünnepli meg fennállásának tizedik évfordulóját. A csoport tagjai már készülnek az alkalomra, amikor is a hazai és a magyarországi filmvilág eminens képviselőit kívánják vendégül látni. Az eltelt évtized összefoglalására könyvet jelentetnek meg, fotókiállítást terveznek, és természetesen nem marad el a filmgála sem.    


Olvassa el a szerző, Tóth Lívia adatlapját is!

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..