home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Örömteljes várakozás
Fehér Márta
2020.12.06.
LXXV. évf. 49. szám
Örömteljes várakozás

Adventi gyertyagyújtás az adorjáni templomban

Naponta tapasztaljuk, milyen erőtlen és sérült az ember Isten nélkül. Sokan még ma is minden örömüket a földön keresik. Ebben a sikertelen próbálkozásban, kilátástalanságban úgy világít az Úr ígéretének reménysugara, mint ez a kis gyertya a sötétségben. Egyetlen vigaszunk, eligazítónk az elhagyatottságunkban Krisztus — hangzott el az első adventi gyertya meggyújtása előtti elmélkedésben.


Ég az első gyertya az adventi koszorún

Az adorjáni Sarlós Boldogasszony-templomban is fellobbant a hitet jelképező első gyertya az adventi koszorún. Hit, remény, öröm, szeretet — ezt szimbolizálja a négy gyertya, és a várakozás időszakában minden héten eggyel több láng hirdeti növekvő fénnyel Jézus eljövetelét.

Abban az időben Jézus így tanított: „Vigyázzatok és virrasszatok! Nem tudjátok, mikor jön el az idő. Az idegenbe induló ember is, amikor otthagyja házát, szolgáira bízza mindenét, és mindegyiknek kijelöli a maga feladatát; a kapuőrnek megparancsolja, hogy virrasszon. Legyetek hát éberek! Mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este vagy éjfélkor; kakasszóra vagy reggel. Ne találjon alva benneteket, ha váratlanul megérkezik! Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Virrasszatok!” (Mk 13,33—37) — figyelmeztetett advent első vasárnapján az evangélium.


Orcsik Károly atya

— Advent első vasárnapjával új egyházi év virradt ránk. Ez az adventi négy hét vezet el bennünket Krisztus Urunk születéséhez — fogalmazott Orcsik Károly atya. — Egy zarándokútra indulunk minden adventben, örömteli várakozással, és e zarándokút végén a betlehemi jászol lesz, ott találjuk az Úr Jézus Krisztust, neki örvendezhetünk majd. Advent mindannyiunk számára a készülődés ideje, jótettekben készülődünk az Úrral való találkozásra. Jótettekben, imádságban, azzal, hogy jobban odafigyelünk családtagjainkra, szüleinkre, nagyszüleinkre, szomszédainkra és azokra, akik körülöttünk élnek, kiknek a faluban talán nincs sem gyermekük, sem unokájuk, akik egyedül maradtak, akiknek jólesne egy jó szó, akik örülnének, ha rájuk nyitná valaki az ajtót, ha meghallgatnák bánatukat, fájdalmukat, vagy valaki venne nekik a boltban egy kiló cukrot, mert ők már nem tudnak elmenni. Figyeljünk oda, testvéreim, ezekre az emberekre! Erre, a jó cselekedetek gyakorlására hívja fel az Úr Jézus a figyelmünket a mai evangéliumban. Mi mennyei kincseket gyűjtünk. A mai evangélium arra figyelmeztet bennünket, hogy álljunk készen, hiszen nem tudjuk, mikor érkezik meg az Úr Jézus, mikor lesz Jézus második eljövetele, hogy ítéletet tartson a világ felett. Nekünk, keresztényeknek ettől nem kell félnünk, hiszen mi készülünk erre az ítéletre, az Úrral való találkozásra. Nekünk ez nem rémisztő lesz, hanem örömteli, hiszen mi tudjuk, kinek hiszünk, kiben hiszünk, kinek a tanítását követjük. Az adventi időszak a világnak az Úrral való első találkozására készít fel bennünket, de emellett benne van ebben az időszakban, hogy várjuk Jézus Krisztus második eljövetelét is.


Hívek a misén advent első vasárnapján

A járványhelyzet miatt az idei advent és nagy valószínűséggel a karácsony is egy kicsit más lesz, mint a többi — mondta prédikációjában az atya.

— Lassan szűkül be minden körülöttünk. Most valóban elgondolkodhatunk azon, hogy mi maradt a nagy bevásárlóközpontok, plázák adventi csillogásából. Akiknek csak a karácsonyi díszekből vagy a beszélő fenyőfából meg hóemberből állt a karácsony, az most nagyon rosszul jár, mert a külső csillogás az idén legfeljebb az interneten látható, de az emberek nem tudják megtapasztalni. Félelem költözött a világba, a vírustól, a betegségtől való félelem. És ilyenkor belegondolhatunk abba is, hogy mi az, ami igazán állandó, mi az, ami a karácsonyi, adventi készületet elősegíti — a külső csillogás vagy a lelki mélység? Az egyház nem tud versenyezni a bevásárlóközpontokkal, a plázákkal, az internettel. Nem is ez a célunk. Mert az egyház nem a külső csillogást hirdeti, hanem a belső mélységet. Nekünk az advent erről szól. Szól egyrészt a bűnbánatról, szól a jó cselekedetek fokozásáról, szól a szeretteinkre való nagyobb odafigyelésről, sőt szól az idegenekre való nagyobb odafigyelésről is.


Mindennapra egy jó cselekedet — adventi naptárt kaptak a gyerekek

Add, hogy második eljöveteledet várva, mindig készek legyünk megújulni igazságban és szeretetben. Add, hogy Egyházad tiszta és feddhetetlen legyen, amikor újra eljössz! Add, hogy azok, akikre a földi hatalmat bíztad, békében és igazságban vezessék a népeket! Add, hogy az adventi szent időben bűneinktől megtisztuljunk, és a szeretetben tökéletesedjünk. Add, hogy amikor a rászorulóknak segítséget nyújtunk, ebben megérezzék a te jóságodat. Add, Urunk, hogy advent növekvő fénye nagy világossággá váljék bennünk Krisztus Urunk első eljövetelének, karácsonynak a megünneplésekor — könyörögtek a hívek.

A gyerekek a szentmise végén adventi naptárt kaptak, melyben mindennapra jut egy színezni való képecske és egy jó cselekedet, egy feladat, melynek teljesítését apa vagy anya a kép melletti négyzetben igazolja. Ezek közül választottam ki néhányat, hátha más is kedvet kap hozzá, ötletet merít belőle:

December 4-e, péntek: Pénteki bűnbánati napon vállalok valamilyen lemondást (pl. csoki, tv, számítógép, mobil stb.).

December 8-a, kedd, Szűz Mária szeplőtelen fogantatása ünnepén: Elimádkozom 10 üdvözlégyet 10 emberért.

December 16-a, szerda: Megtakarított pénzemből veszek valami csekélységet egy szegényebb osztálytársamnak.

December 18-a, advent harmadik vasárnapja: Azt is megteszem, ami nehezemre esik.

Egy kisfiúval és egy kislánnyal beszélgettem a mise után, mindketten az adventi naptárat nézegették. Megígérték, hogy igyekeznek majd valóra váltani a napi feladatokat, és azt is elmondták, hogy számukra a karácsony a legszebb ünnep, segítettek otthon az adventi készülődésben, ünnepváró díszbe öltözött a lakás, és reggel meggyújtották az első gyertyát a koszorún.

Az advent az elcsendesedés időszaka, az elgondolkodásé. Hol tartok én az Isten-kapcsolatomban? Hogyan tudom elmélyíteni az Isten-kapcsolatomat? Hogyan tudom megerősíteni a családi, a felebaráti, a rokoni, a baráti kapcsolataimat? A Szentlélek Úristent kérjük, hogy valóban adjon nekünk erőt, hogy lelkileg el tudjunk mélyülni, hogy az adventi készület számunkra a lelki megújulás legyen, hogy újabb lépést tudjunk tenni a szeretteink felé, meghallgassuk azt, akinek szüksége van a mi figyelő fülünkre, és segítsünk azon, akinek szüksége van a mi segítő kezünkre — üzeni Orcsik Károly adorjáni plébános.

Az adorjáni Sarlós Boldogasszony-templom

Fényképezte: Fehér Márta

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..