A bezdáni Čutura Nikola nemcsak zenetanárként és kántorként tevékenykedik, hanem a horvát és a magyar hagyományokat is elkötelezetten ápolja. Mindemellett egy figyelemre méltó kezdeményezés élére állt: szívügyének tekinti a romos állapotban lévő küllődi templom megmentését.
* A hagyományápolás és a vallás fontos szerepet tölt be az életedben. Mesélnél erről?
– Mindig is érdekeltek a hagyományok. Bár teljes egészében horvát családból származom, mivel magyar környezetben nevelkedtem és dolgozom, fontosnak tartottam, hogy a magyar nyelvet megtanuljam és a kultúrát megismerjem. A felmenőim közül szinte mindenki beszélt magyarul, nem akartam kivétel lenni, és úgy éreztem, nem engedhetem meg magamnak, hogy egy magyar faluban élve ne beszéljem a nyelvet. A néptánc és a népi vallásosság az, ami kiváltképp érdekel. Jelenleg Monostorszegen vezetek néptánccsoportot, emellett gyűjtöm a sokác népviseleteket, a régi imádságoskönyveket és a népdalokat. Mostanában a helyi temetkezési szokások kutatása köt le leginkább, erről tanulmányt is szeretnék írni. A vallás is mindig jelen volt az életemben, hívő környezetben nevelkedtem, és igyekszem továbbvinni ezt a tradíciót.
Čutura Nikola (a szerző felvétele)
* Sokan a csodálatos orgonajátékodról ismernek. A zene hogyan került az életedbe?
– Ami a zene iránti elköteleződést illeti, a középiskola során vált számomra egyértelművé, hogy az újvidéki zeneakadémián szeretnék továbbtanulni. Zenetanár lettem, most Bezdánban és Monostorszegen is tanítok, horvát, szerb és magyar nyelven. Az orgona nagyon érdekelt, így a néhai kántorunk segítségével megtanultam játszani rajta. Egyre többet segítettem be a templomban, ma már én látom el a kántori szolgálatot Bezdánban, illetve ünnepek idején Őrszálláson is.
A küllődi Keresztelő Szent János-templom (a szerző felvétele)
Nikolával Küllődön beszélgettünk, a Keresztelő Szent János-templom árnyékában. Számtalanszor elhaladtam már az épület mellett, de nem gondoltam volna, hogy ilyen érdekes a múltja. A település temploma ma csaknem romos állapotban van. A tető beszakadt, az ablakok kitörve, a belső tér kifosztva. Galambok vették át bent az uralmat. Téglarakásokon, falmaradványokon nagy nehezen átlábolva jutunk be az épületbe, mely még siralmas állapota ellenére is lenyűgözi az embert. Talpunk alatt szobormaradványok, a plafonról lehullott, festett vakolat darabjai. A freskók lekopva, az oltáron kőtörmelék, a padlón fél méter vastagon áll a madárürülék, az orgonának se híre, se hamva – szinte szürreális látvány.
A sváb temető – pontosabban, ami maradt belőle (a szerző felvétele)
* Személyes missziód a rettenetes állapotban lévő küllődi templom ügye. Mit kell tudnunk erről a faluról és a templomáról?
– Küllőd nagyon régi település, gazdag történelemmel. A falutól nyugatra valaha vár állt, illetve egy jelentős kolostor is volt a közelben. Itt táborozott a mohácsi csatában részt vevő török sereg egy része. A legenda szerint az akkor már itt élő sokác lakosság segített a törököknek átkelni a mocsarakon, ezért cserébe nem bántották őket. Valószínű, hogy a templom hátsó része egy török kori dzsámi alapjaira épült. Ezt bizonyítja az épület furcsa tájolása is (kelet–nyugat), nem illik bele a városképbe, illetve hogy a hátsó rész falai vékonyabbak, másfajta téglából épültek, és ez alacsonyabb is a templom többi részénél. Érdekes, hogy a bezdáni Szentháromság-kápolna és a monostorszegi templom is ebből a nagyon régi, élénkvörös téglából épült. Az a fáma járja, hogy ezek a téglák valaha a mára eltűnt monostorszegi várból származnak, melyet a nép lassan elhordott az építkezésekhez. A ma is látható templom az 1750-es években épülhetett (a környék legrégibb temploma), de pontos adatunk nincs erre vonatkozóan. Sokácok építették fel, ám inkább a XVIII. század harmadik negyedében tömegesen ideérkező svábok lakták be, ők használták egészen 1945-ig, ezért is nevezik ezt sváb templomnak. 1952-ig tartottak itt istentiszteleteket Anton Belt vezetésével – ő volt Küllőd utolsó papja. Őt itt maradt a háború után, noha egy ideig ő is a gádori láger foglya volt. A falu lakossága egészen a II. világháborút követő első betelepítési hullámig horvát és sváb nemzetiségű volt.
Čutura Nikola (a szerző felvétele)
* Később hogyan alakult a templom sorsa?
– 1952 után is tartottak itt miséket a horvát lakosság számára, de a templomot Béreghez csatolták. A bezdáni és a béregi pap jártak ide felváltva misézni, egészen a ’90-es évekig. A Küllődről elszármazott svábok közül is sokan vissza-visszajártak az 1970-es évekig. A délszláv háború idején telepesek érkeztek a faluba, akik nem szimpatizáltak a már itt élő horvátokkal. Egy idős házaspár próbálta menteni a menthetőt, befalazták a templom ablakait, hogy ne lőhessenek be az épületbe, és ne dobáljanak be köveket. Idővel azonban már nem sikerült megóvni a templomot: betörtek, ledöntötték a szobrokat, és lassan mindent elhordtak. Fontos kiemelni, hogy az új lakosság nem kollektíven vett részt az épület tönkretételében, hanem hat-hét személy okozta az igazán nagy károkat. Talán a sors keze van abban, hogy ezeknek az embereknek a gyerekei mind fiatalon meghaltak. Az épület tetőszerkezetét egy vihar nagyon súlyosan megrongálta, azóta a tető fele hiányzik, beázik az egész. A harangláb is leszakadt, a harang pedig – ha egyáltalán még megvan – valahol a kórus fölötti padlástérben nyugszik. Életveszélyes a torony és a padlás megközelítése, ezért biztosan semmit sem állíthatunk. Vannak régi képeim, melyeken az orgona is látszik, ezek alapján valószínűsítem, hogy nagyon régi hangszer lehetett. Volt kálvária is a templom mögött, ennek is már csak a hűlt helyét látjuk, csak fotókról tudjuk, hogy létezett. A parókiát néhány éve eladta az egyházmegye, mára csak szántóföldek maradtak a küllődi egyház vagyonából. Az ezekből származó bevételt a béregi plébánia kezeli.
A templom legrégebbi része a vörös téglákkal (a szerző felvétele)
* Ha jól tudom, számos szálat megmozgattál annak érdekében, hogy végre történjen valami a küllődi templom ügyében. Mire jutottál?
– Először a püspökséghez fordultam, de az akkori püspök állaspontja az volt, hogy mivel nagyon kevés hívő van Küllődön, nem lát rációt a felújításban. A később regnáló püspök engedélyt adott arra, hogy lépjek az ügyben, keressek támogatókat. Találtam Németországban egy küllődi származású protestáns papot, elkezdtünk tervezgetni, és arra jutottunk, hogy első körben a tetőt és a nyílászárókat kellene rendbe tenni, ha ezek megvannak, már elégedettek lehetünk. Ennek a költsége akkor kb. 80 000 euró lett volna. A német fél és a püspökség között azonban patthelyzet alakult ki, a tárgyalások abbamaradtak. Németországban vannak emberek, akik szívesen segítenének akár jelentős adományokkal is, ám itthon nincs elég erős lobbi, senkinek sem érdeke a felújítás, így a folyamat leállt. A jóakarat, a szándék minden részről megvan ugyan, de időt és energiát már nem mindenki fektetne ebbe szívesen. Mivel magyarok nincsenek és nem is voltak Küllődön, az MNT nem érdekelt az ügyben, az egyetlen kapaszkodó a Horvát Nemzeti Tanács lehet. Horvátországban is vannak pályázatok, ezért még nem veszett el a remény. Jelenleg körülbelül száz horvát katolikus lakosa van Küllődnek, és ez a szám növekszik. Volt már példa arra, hogy ennyi hívő számára felújítottak egy templomot, így hát bízunk a jövőben.
A templom belseje (a szerző felvétele)
A templom után a küllődi sváb temetőbe vezetett az utunk. Ledöntött sírkövek az éppen virágzó nárciszok között, a még álló márványtáblákon német családnevek, gyönyörű gót írással vésve. – Érdekes, hogy az őshonos sokác lakosság elnémetesedett – mutat Nikola egy másik sírkőre. Szláv hangzású vezetéknév, ám a német helyesírás szabályai szerint írva. – Sok sírkövet elhordtak, hogy építkezésekhez használják fel. Egy idős néni egyszer mesélte, hogy egy ideig ápolta a rég elhunyt komája sírját, ám az egyszer csak eltűnt a temetőből. Évekkel később egy disznóvágáson látta viszont, ahol asztalnak használták.
A dzsámi alapjaira épült szentély (a szerző felvétele)
Van néhány horvát sír, azok karban vannak tartva, ám a temető nagy része gaztenger. A község évente kétszer lekaszáltatja a füvet, nagyobb beavatkozásra nincs remény. Nikola egy, a környezetéből némileg kirívó, modernebb sírhoz vezet: azt mondja, az itt nyugvó asszony – Wilma néni – volt a falu utolsó sváb lakosa, 2001-ben hunyt el. Van még ugyan napjainkban is egy család, melynek tagjai sváb vezetéknevet viselnek, de azonkívül, hogy katolikusok, nem ápolják más módon a német identitásukat.
A küllődi templom mellett (a szerző felvétele)
A küllődi Keresztelő Szent János-templom (a szerző felvétele)
A sváb temetőben (a szerző felvétele)
A sváb temetőben (a szerző felvétele)
Ami a freskókból maradt… (a szerző felvétele)
A sváb temetőben (a szerző felvétele)
A templombelső a múlt században (forrás: az alany archívuma)
A templombelső a múlt században (forrás: az alany archívuma)
A küllődi templom az 1956-os árvíz idején (forrás: az alany archívuma)
