home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
„Őrizzük a szülőfalu pótolhatatlan melegét”
Kartali Róbert
2023.03.10.
LXXVIII. évf. 10. szám
„Őrizzük a szülőfalu pótolhatatlan melegét”

Szakál Mónika szilágyi művelődés- és közösségszervező, magyar nyelv és irodalom szakos tanár Plakett elismerésben részesült a magyar kultúra napjának Zentán megtartott délvidéki központi ünnepségén. A lapunknak adott interjúból kiderül, miként lett pedagógusból művészeti vezető is, és milyen nehézségekkel kell szembenéznie egy szórványtelepülésen.

* Milyen volt a gyermekkora Szilágyin, milyen volt egy szórványtelepülésen felnőni?

— Szilágyi az 1970-es években még színmagyar volt. Egy folyamatosan fejlődő, rendezett település képe maradt meg az emlékeimben: az óvodában két csoport is működött, az iskolában magyar nyelven folyt az oktatás, a gazdag múltra visszatekintő művelődési egyesületben pezsgett az élet, a földműves-szövetkezet sok helyi lakosnak nyújtott munkalehetőséget, az Önkéntes Tűzoltó Testület munkájába fiatalok-idősek egyaránt bekapcsolódtak, a Törekvés Sportegyesület a futballrajongókat, a Héja Vadászegyesület a természetkedvelőket tömörítette, a leány-kézilabdacsapatunkat pedig a környék legjobbjai közt tartották számon. A Szent István-templomunkra és az azt körülölelő parkra mindig is büszkék voltunk. Egyszóval: ideális hely a szép gyermekkorhoz.

* Milyen hatások érték, és kinek köszönhetően választotta a pedagógusi pályát? Hogyan kapcsolódtak ehhez a művelődés- és közösségszervezési feladatok?

— Már kisiskolás koromban vonzott az irodalom, az olvasás. Elsősorban a népmesék vezettek el a szépirodalom minden műfajához, később pedig a magyartanáraim, Pesti Erzsébet és Buják Imre adott megfelelő alapot és kedvet a nyelvtannal, illetve az irodalommal való foglalatosságokhoz. Középiskolásként erősödött fel bennem egyre inkább az az érzés, hogy az anyanyelvemmel hivatásszerűen is szeretnék foglalkozni. Ebben meghatározó szerepe volt dr. Silling István magyartanárnak is. A fogalmazási versenyeken elért eredményeimért kapott jutalomkönyveket a mai napig őrzöm. Hálás köszönet mindhármuknak. A szabadkai Pedagógiai Akadémia befejezése után az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén diplomáztam, 1987-től Kupuszinán, 1993-tól pedig Szilágyin helyezkedtem el. Falum művelődési életébe szinte belenőttem, teljesen természetes volt, hogy már általános iskolásként aktív tagja lettem a helyi művelődési egyesületnek. Feltétlenül meg kell említenem Báthori Katalin tanítónőt, néptáncpedagógust, akinek körülbelül két évtizedes munkája rendkívüli hatással volt nemcsak rám, hanem több generációra is. A néptánc és a népdalok szépségét, erejét általa ismertem meg igazán. Az ő szellemi hagyatéka felbecsülhetetlen érték falunk kulturális életében. Végtelen tisztelettel és hálával emlékezem rá.

* Pedagógusnak tanult, tanárként dolgozik, egyúttal oszlopos tagja a falu művelődési életének mintegy öt évtizede. Hogyan egyeztette össze ezt a két tevékenységet? Összefonódott a kettő, de vajon miért? A szórványlét miatt alakult ez így?

— Amíg magyartanárként dolgoztam, soha nem volt nehéz számomra összeegyeztetni a tanítást és a művelődési életben való tevékenységemet, mert csak a „kitaposott úton” kellett haladnom, azt kellett folytatnom, amit az elődeink (tanárok, tanítók, igazgatók, a művelődési egyesület vezetősége) gyönyörűen felépítettek, azaz szorosra fonták az iskola és a kultúregyesület munkáját. Szilágyin ez a két intézmény mindig is a legtermészetesebb módon egészítette ki egymást. Kis településről lévén szó az iskolai műsoroknak a kultúrotthon adott helyet, a kultúregyesület, illetve az egész falut érintő rendezvényeket viszont az iskola különböző szakcsoportjai gazdagították elsősorban. Így gondoskodva a generációk közti kapcsolat erősítéséről és az egész közösség életének folytonosságáról.

* Hogyan jellemezné a falu fogyatkozó közösségét? Összetartóbb lett?

— A falunkon valóban több kivándorlási hullám is végigsöpört az utóbbi néhány évtizedben. Ez még a nagyobb lélekszámú településeket is megrázza, összetöri, nemhogy egy ilyen maroknyira zsugorodott kis közösséget. Szinte félünk szembesülni a kegyetlen, de valódi adatokkal. Háromszázan talán még vagyunk magyarok. Hogy összetartóbbak lettünk-e? Úgy gondolom, mindig is voltak és lesznek is olyanok, akik közömbösek a közösségi élet iránt, de ez fordítva is érvényes. Voltak, vannak és mindig lesznek olyanok, akik nemcsak „élni” akarnak egy településen, hanem egy közösség aktív tagjaivá is szeretnének válni, mert így érzik teljesnek az életüket, mindennapjaikat.

* Iskola, művelődési és tűzoltó egyesület, egyház. A tanulók, az egyesületi tagok és a hívők összefogása élteti a falu magyar közösségét. Minden téren nehézségekkel kell szembenézni. Ön hogyan látja a közösség jelenlegi helyzetét?

— A helyzetünk súlyosságát a következő adatok egyértelműen alátámasztják: három magyar gyerek van az óvodában, két alsósunk tanul magyar nyelven az összevont tagozaton, hatan pedig Kupuszinára utaznak, az elvándorlás továbbra sem állt le, a vegyes házasságokban született gyermekek többségét nem magyar osztályokba íratják a szülők. Hat éve, 2017-ben szűnt meg a felső tagozatokon a magyar nyelvű oktatás. Ez az utóbbi tény nemcsak az iskola életét változtatta meg, de hatással — persze negatív hatással — van falunk életének minden területére. Az iskola és a művelődési egyesület közti teljesen természetes összefonódás az imént felsoroltak miatt már soha többé nem lehet olyan szoros, mint amilyen korábban volt. Egyszerűen elszakadt az a biztos fonal... A kultúregyesületnek jóval nagyobb terhet kell vállalnia, mint korábban, hiszen — bár a diákok többsége anyanyelvén tanul — itt kell lehetőséget nyújtani számukra, hogy egy szélesebb magyar közösséghez tartozzanak. Ehhez pedig elengedhetetlen a szakcsoportok folyamatos működése. Az egyházközösséggel mint a közösségünk egyik legbiztosabb támpontjával is feltétlenül folyamatosan ápolnunk kell a kapcsolatot.

* Szilágyin a magyar nyelvű oktatás szinte megszűnt. Hogyan érintette ez önt?

— A változás nem csak engem érintett. Várható volt, nem hirtelen jött, folyamatosan történt a tanári kar „leépülése” egy-egy tagozat eltűnésével, mégis szíven ütött mindannyiunkat. Nagyon nehéz pillanatok voltak ezek. Pontot tenni egy korszak végére. Most is összeszorul a szívem, ha csak rágondolok, milyen torokszorító volt az utolsó magyar generáció szárnyra bocsátása. Váltanom kellett, mint annyi másnak, nemcsak a tanügyben. Ez a világ ilyen. Itt dolgozom továbbra is, de más munkakörben (a kombinált magyar osztályban és a szerb tagozatokon is), merőben más kihívásokkal kell szembenéznem. Itt van például az anyanyelvápolás a szerb tagozatokon tanulók számára, illetve vannak köztük olyan diákok, akik idegen nyelvként ismerkednek a magyar nyelvvel és kultúrával. Ez rendkívül összetett és nehéz tanári feladat.

* Korábban az iskola diákjaiból kerültek ki a művelődési egyesület tagjai, most hogyan tudja megszólítani, elérni a fiatalokat?

— Az egyesületben éppen most készülünk a március 15-ei műsorra. A próbák időpontjának egyeztetése nem egyszerű, hiszen vannak helyben tanulók, ingázó diákok, ketten pedig Zomborból utaznak ide. A gyerekek szerencsére fogékonyak a szép dolgokra, szeretnek bekapcsolódni a különböző aktivitásokba, segítőkészek, közreműködőek. A középiskolásaink, egyetemistáink — nyolcan-tízen vannak — szintén nagyon lelkesek, kreatívak, elszántak, megbízhatóak. Öröm velük dolgozni.

* A fogyatkozó, ámde összetartó közösség önnel együtt az előző évtizedekben számos nagyszabású rendezvényt szervezett, nemrégiben pedig turulszobrot avattak. Hogyan emlékszik ezekre az eseményekre?

— Valóban, számos felemelő rendezvényben volt alkalmam szervezőként és szereplőként is részt venni az elmúlt három-négy évtizedben. A közelmúlt eseményei közül kiemelkedőek a következők: 1999-ben többnapos ünnepséget szerveztünk falunk megalapításának 100. évfordulójára, 2006-ban templomunk fennállásának 100. évfordulójára, 2007-ben nálunk volt a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok ünnepélyes megnyitója, 2010-ben a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XV. Találkozója. A szilágyi József Attila Művelődési Egyesület az idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját. Jelenleg öt szakcsoport ad lehetőséget a falu aprajának-nagyjának a magyar kultúránk megélésére, ápolására. A színjátszókkal Francia Gyólai Klára foglalkozik, a fúvós zenekart Molnár Tamás tartja össze, a férfikórust tíz, az asszonykórust csaknem húsz, az irodalmi csoportot pedig harmincöt éve én vezetem. Az aktivisták száma 60-70 között mozog, Surján Csaba elnök irányításával a vezetőségi tagok panaszkodás helyett inkább állhatatosan húzzák-vonják a kultúra szekerét, és szinte csodának éljük meg, ha létrejön egy-egy emlékezetes előadás, vagy, mondjuk, olyan felejthetetlen rendezvény, mint tavaly márciusban a turulszobor újraállítása. Ezzel egyébként a helyiek és a Szilágyiról elszármazottak régi óhaja vált valóra. A felújított emlékmű annak jeleként áll a parkban, hogy ragaszkodunk a múltunkhoz, kultúránkhoz, nemzeti identitásunkhoz. És még vagyunk.

* Milyen célokat tűzött ki maga elé, amelyeket szeretne megvalósítani?

— Pedagógusként „kötelező” számomra az optimista szemléletmód, a jövő generációiba vetett bizalom. Folytatni szeretném ennek a kis közösségnek a szolgálatát, amíg az erőmből futja. Szerencsére a vezetőség többi tagja is elszánt ilyen tekintetben. Reálisan felmérjük a lehetőségeinket, abból gazdálkodunk, amink van. Igyekszünk új tagokat toborozni, nemzeti ünnepeinkre alkalmi műsort rendezünk, részt veszünk a Durindón, a szakosztályok decemberben a Vidám Esten bemutatják az évi munkájuk eredményét, bekapcsolódunk a Négyesfogatba, törekszünk minél ünnepélyesebbé tenni vallási ünnepeinket az egyházközösséggel karöltve. Ha kevesebben is vagyunk már, de fontos, hogy átéljük az együvé tartozást, a közösségi lét örömeit a hétköznapokban és ünnepeken egyaránt, meg aztán az olykor-olykor messziről hazatérők számára is őrizzük a szülőfalu pótolhatatlan melegét.

Fényképezte: Szalai Attila

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..