A Macskabölcső, Az ötös számú vágóhíd, a Bajnokok reggelije, az Időomlás szerzőjét egyetlen mondatban úgy jellemezhetnénk: a legfeketébb feketehumor zseniális művelője.

Méltatói szerint, bővebben: humanista világnézete, bölcs társadalombírálata, kritikus, a kíméletlenségig őszinte egyénisége, szarkasztikus humora, sajátos hangulat- és világteremtő képzete Vonnegutot vitathatatlanul a legnagyobb hatású XX. századi irodalmi egyéniségek közé emelte.

Csak azért mondom el az olvasónak ezt a rövid ismertetőt, mert tíz évvel ezelőtt jómagam még a nevéről sem hallottam. Mindaddig, míg a fiam egy pesti antikváriumban meg nem vette nekem a Vonnegut-összest. „Ezt ismerned kell” — mondta. És igaza lett. „Az ég szerelmére, segítsünk már ezeken a megrémiszett embereken, hogy átvergődjenek ezen az izén, akármi legyen is” — írja. S rajtam valóban segített. Segít ma is. Mert ez az izé, amit 2015-ben itt, Szerbiában is életnek — politikai életnek, közéletnek, gazdasági életnek... — kellene hívni, az nem más, mint feketehumor a javából. A legfeketébb. Tömény, vegytiszta. Ráadásul olyan izé, amelyet a hatalom nap mint nap produkál. Ezért gondolom úgy, hogy erre még a sokat látott és tapasztalt langaléta öregúr, Vonnegut is „elismerően” csettintene.

Ő jut eszembe most is, hogy kedvenc újságírómat, Miloš Vasićot olvasom. Azt taglalja éppen, hogy ebben az országban egyetlen párt, egyetlen ember arrogáns, szégyentelen és szemtelen uralkodásáról beszélhetünk. Olyan hatalomtartókról, akik azt tehetnek, amit akarnak, mert semmit sem muszáj. Parlamentarizmust játszanak. Játszanak, amit éppen kedvük tartja, játszásiból tesznek mindent, akár az óvodások — felelősség az nincs.

Lezuhan egy katonai helikopter, heten meghalnak, és? Semmi. Szerinte a szerbiai hatalom infantilis. Valóban? Az infantilis szó gyermeteget, éretlent, ebből eredően felelőtlent is jelent. Ami szerintem — elnézését kérem, tisztelt M. V. —, az én olvasatomban nem elmarasztalás. Hanem felmentés, már-már cirógatás. Egyetértek, hogy a kormányfő úgy viselkedik, akár egy elkényeztetett kölyök. De ha az embereit nézzük, akkor azok többségükben képzetlen, az elemi tisztességet sem ismerő pártkatonák, akik olyan pozícióba kerültek, hogy kedvükre ökörködhetnek. Az esetenként velejéig romlott emberek megteszik, amit megtehetnek.

Például egy teljes hétig arról szólt a politikai közbeszéd, hogy államcsíny van készülőben. Aztán semmi. Csönd. Ezután Aleksandar Vučić kormányfő két héten át azzal hitegette a jónépet, hogy azok után, amit tett, Bratislav Gašić nem maradhat védelmi miniszter. Mint ismeretes, a miniszter kamerák előtt azt találta mondani, hogy „szeretem azokat az újságírónőket, akik könnyen letérdelnek”. A menesztéséről szóló döntést maga a kormányfő jelentette be. Aztán megint semmi. E sorok írása idején az újságírók Szerbia több városában azzal a jelszóval tüntettek, hogy: „Az újságírók nem térdelnek! Miniszterelnök úr, tartsa be az ígéretét!” Az újvidéki tiltakozáson ez is elhangzott: „Ökröt szarván, embert szaván lehet fogni.” Amíg e sorokat írom, nem tudhatom, melyik lesz a befutó: az adott szó vagy a szarv.

De azt biztosan tudom: az ökörködés 2016-ban is folytatódik. Nehogy elhiggyék az ellenkezőjét.

Boldog új évet kívánok mindenkinek. Legyen az arcuk vidám. Fogadjanak el egy kedves üzenetet attól az embertől — a legfeketébb feketehumorú írótól —, aki megpróbál nekünk tanácsot adni, hogyan igazodjunk el az életben: „Előadásokon elmondom: a művész elfogadható hivatása, hogy rávezesse az embereket, legalább egy parányit méltányolják, hogy élnek. Ilyenkor megkérdik, tudok-e olyan művészről, akinek ez sikerült. — A Beatlesnek — felelem ilyenkor.”