home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Így élnek ők: Néphagyományunk éltetője
Rencsényi Elvira
2013.09.11.
LXVIII. évf. 37. szám
Így élnek ők: Néphagyományunk éltetője

Az ember alapjában véve bizakodó és gyakorlatias. Ezek a tulajdonságok segíthetnek neki abban, hogy az ínséges időkben feltalálja magát, s megkönnyítse a családja és a saját sorsát. Sorozatunkban olyan embereket mutatunk be, akik — noha nincs állandó munkájuk, vagy éppen keveset keresnek — ismerik a boldogulás receptjét, és annak köszönhetően nemcsak hogy talpon tudnak maradni, hanem jó irányba mozdul el az életük.

Beleszületett, ez lett az életútja

Vas Brezovszki Tímea végzettsége szerint osztálytanító. Több mint húsz éve dolgozik tanítóként, illetve zenetanárként, de a felnőttek általános iskolájában is tanított már földrajzot, történelmet és biológiát.
— Az élet többször hozta úgy, hogy meg kellett válnom az állandó munkahelyemtől, mert másik helységbe költöztem. Hol a szüleim költöztek el, és én velük tartottam, hol azért, mert férjhez mentem, máskor pedig a férjem munkája miatt. 2009 óta várok és vágyok a tanítói munkára, mivel igazából az alsós korosztály áll hozzám a legközelebb. Zenei középiskolát végeztem, majd tanítói egyetemet, így jelenleg a szabadkai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában dolgozom zenetanárként. Természetesen ennek a munkakörnek is megvan a maga szépsége. Sok tehetséges tanulóval találkozom, velük is szívesen dolgozom, és örömmel ismertetem meg velük a népzene és a művészi zene szépségeit.
Tímea a népművelésbe voltaképpen beleszületett: a szüleitől is ezt látta, ezt tanulta. Nem volt nehéz beletanulnia, hiszen az élete része volt és része még ma is a közösség műveltségi színvonalának emelése és ismereteinek gyarapítása.
— Topolyán kezdtem táncolni és énekelni még gyermekkoromban. Sokáig a Kodály Zoltán MMK aktív tagja voltam, majd a Népkörben folytattam néptáncos pályafutásomat. Ma már inkább tanítom a néptáncot és a népzenét a férjemmel, Vas Endrével együtt, hiszen ő is ebben a szellemben nevelkedett és tevékenykedik. Csókán kezdtük együtt a munkát a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesületben, azóta pedig, hogy Palicsra kerültünk, a helyi művelődési egyesületben, valamint Királyhalmon, Hajdújáráson és Ludason szorgoskodunk. Nagy örömünk telik a néptánccsoportjainkban, hiszen a munkánknak a gyümölcse lassan beérik, és egyre több elismerésben van részünk.

Fáradságos, de csodálatos munka

Tímea azonkívül, hogy néptáncoktatással foglalkozik, népdalokat is tanít gyerekeknek és felnőtteknek. Szabad ideje szinte egyáltalán nincs, de egyáltalán nem bánja.
— Délután 6 órától este nyolc-kilenc óráig úton vagyunk. Egyik nap az egyik egyesületbe, a másik nap egy másikba megyünk. Nem esik nehezünkre, bár bevallom, a nap végére elfáradunk. Mindig nagy lendülettel kezdünk hozzá a munkához az új tanévben, és ez a lendület éppen a szünetig tart. Minden évben új tájegység táncaival ismertetjük meg a gyerekeinket, új koreográfiát készítünk és a hozzáillő viseletet is bemutatjuk. Szíves-örömest foglalkozom a gyerekekkel. Amikor látom a szemük csillogását, a játékos kedvüket, elfelejtem, mennyire fáradságos is ez a munka. A hagyományaink ápolása számomra nagyon fontos, hiszen a magyar néphagyomány igen sokrétű és gyönyörű. Kár lenne régi szokásainkat nem átadni az utánunk következő korosztálynak. Éppen ezért tűztem ki célomul, hogy minél több gyermekkel és felnőttel megismertetem és megszerettetem, ezáltal pedig továbbörökítem a népművészetünket. Táborok szervezésében is részt veszek. A kanizsamonostori gyermeknéptánc-tábor megrendezésére az idén a 15. alkalommal került sor, jómagam nyolcadjára, a férjem viszont már a kezdetektől fogva részt vesz benne. A csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület szervezőinek a megbízásából a mi dolgunk a tábor szakmai részének a megvalósítása volt. Az idei tábort első alkalommal a szabadkai Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület szervezte meg, és vezetői — fivérem, Brezovszki Roland és felesége Tamara — felkértek bennünket a közreműködésre. Mi örömmel tettünk eleget a felkérésnek, és így jött létre a horgosi Tanya Csárdán az első Talentum tábor, melyen a vajdasági gyerekeken kívül számos magyarországi néptáncos is részt vett. Összességében a táborok hangulata és a fiatalok visszajelzése arra enged következtetni, hogy nem kell attól félni, hogy kultúránk, a magyar népművészet kiveszik. Lesznek és már vannak is olyan fiatalok, akik ápolják és továbbviszik hagyományainkat. Természetesen a mi feladatunk ezzel még nem ér véget: a fiatalokat ugyanis segítenünk és irányítanunk kell abban, hogy ne felejtsék el elődeinket, folytassák a megkezdett munkájukat, és az általuk kitaposott úton emelt fővel haladjanak tovább — mondta végezetül Vas Brezovszki Tímea.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..