Így élnek ők — A sorsunkat magunk irányítjuk
Rencsényi Elvira
2013.12.04.
LXVIII. évf. 49. szám
Így élnek ők — A sorsunkat magunk irányítjuk

Gyakran kilátástalannak látjuk az életünket. Ilyenkor óriási erőfeszítésre van szükségünk ahhoz, hogy „talpon tudjunk maradni”, és ne kerüljünk még nehezebb helyzetbe annál, mint amilyenben már vagyunk. Korunk rohanó és egyre szegényedő világában pedig különösképpen fontos a leleményesség, hogy feltaláljuk magunkat még a legnehezebb időszakban is.

Komjáti Anna általános iskolát, vagyis nyolc osztályt, később pedig egy gépírói tanfolyamot fejezett be, de az élet nem kínálta meg jól fizető állással. Férjhez ment, és megszülte fiát, aki azóta már felnőtté érett.

— A jobb időkben, sok évvel ezelőtt sikerült egy magánvállalkozást nyitnunk — meséli Anna. — Minket is meggyötört az élet, a nincstelenség, a nélkülözés, de felálltunk, hiszen eleve bizakodó az élethez való hozzáállásunk. A fiam és a férjem is hasonlóképpen gondolkodik, és meggyőződésem, hogy a sorsunkat mi magunk irányítjuk. Ha folyton borúlátók vagyunk, nem jutunk egyről a kettőre. De ha nemcsak álmodozunk, hanem igyekszünk tenni is a boldogulásért — előbb-utóbb meglesz az eredménye.

Ilyen meggondolásból született meg a Komjáti család vállalkozása: kerítésoszlopokat, kerti, kül- és beltéri dekorációs elemeket, vízcsapokat, csobogókat, kézzel festett apró dísztárgyakat készítenek.

— A cégünk és az üzletünk is a családi házunkban van, így az egész napos munka mellett meg tudok főzni, a háztartást vezetni. Sajnos az emberek egyre rosszabbul élnek, egyre többet nélkülöznek, így a mi termékeinkre sem olyan nagy az érdeklődés már, mint régebben. Ezt el kell fogadni. Kevés az a cég, amelynek igazán jól megy a jelenlegi gazdasági helyzetben. Nagyon fontos, hogy figyeljük az új divatirányzatokat, és hogy termékeinkkel meg tudjunk felelni az elvárásoknak. Állandó készültséget igényel ez a munka, naprakésznek kell lenni és nyitottnak az újdonságok iránt. Nagyon fontos az is, hogy termékeink minőségi anyagból készüljenek, ezáltal időtállóak legyenek.

Anna és családja — amikor csak teheti — igyekszik segíteni a rászorulókon. Legutóbb három beteg gyermek gyógykezeltetését is támogatták, most egy karácsonyi akció sikeréhez járulnak hozzá adományaikkal.

— Életünk szerves része az adakozás. Nekem nagyon fontos, hogy nyújthassak valamit a rászorulóknak. Legyen az emléktárgy, pénz, meleg ruha — vagy szeretet, odafigyelés. Gyermekkoromban magam is megtapasztaltam, milyen érzés nélkülözni, ráadásul siketnéma szülők gyermeke vagyok. Amikor először értesültem arról, hogy az idén karácsonykor a szabadkai Hallássérültek Iskolaközpontjának védencei kapnak meglepetéscsomagot, az elsők között ajánlottam fel az adományunkat, melyet természetesen a lehetőségeinkhez mérten állítok össze. Nem az a fontos, hogy mennyit adunk, hanem hogy azt a keveset is szívből adjuk. Sokszor belegondolok abba, hogy a családom is lehetne a rászorulók helyében... Mit tennék akkor? Kihez fordulnék? És milyen jól esne, ha valaki ránk is gondolna — még ha csak egy szerény adománnyal is...

A Komjáti családnak ugyan saját vállalkozása van, de még így sem könnyű számukra a megélhetés. Anyagi bevételük csupán a termékeik eladásából van, a vásárlók száma azonban jelentősen megcsappant az utóbbi időben.

— Nem tudom, mi lenne velünk, ha ezt a vállalkozást nem üzemeltethetnénk. Így sem könnyű, a cég fenntartása ugyanis nagyon sok kiadással jár, de munka nélkül el sem tudom képzelni az életünket. Mélységesen együtt érzek azokkal az emberekkel, akik munka nélkül maradtak, ezért igyekszem segíteni, ha tudok. Biztos vagyok benne, hogy a jó cselekedetekért jutalom jár cserébe, ami a mi esetünkben a további megélhetés biztosítása lehetne...

Képgaléria
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadkai Napló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..